2015.05.16. Utánkereső Nyílt Nap – Bárna

Kedves ismerősök, barátok, vadászat és utánkeresés iránt érdeklődők!

Az idei évben is nagy szeretettel várunk mindenkit a Bárna-Vad Kft vadászházánál 2015. május 16-án, szombaton reggel 8 órára. Természetesen a meghívás ugyan úgy szól az ebeknek is, mint gazdáiknak. Számukra a belépés feltétele csupán az érvényes oltási könyv és a chip megléte. A megnyitót követően kezdetét is veszi a vércsapaverseny, amelyet külön vizsgadíj ellenében lehetőség van VAV vizsgaként is teljesíteni. A délelőtt folyamán a vércsapavizsgával, -versennyel egy időben gyakorlási lehetőséget is biztosítunk, melyhez a helyszínen minden eszközt és segítséget megkapnak az érdeklődők.

A csapázások végeztével a vadászháznál gyűlünk össze ismét, hogy az addigra elkészült csülkös babgulyást, s kísérőként az ízes buktát elfogyasszuk. Ebéd után kezdetét veszi vetélkedőnk, ahol a jelenlévők tanúbizonyságot tehetnek a témával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteikről. Nem titkolt szándékunk, hogy eme feladatok figyelemmel kísérése során mindenki láthasson, tanulhasson valami újat és érdekeset.

A délután további részében interaktív előadások sora követi majd egymást, ahol kérdezni nemcsak lehet, de ajánlatos is. Hogyan készül egy bőr vezeték, hogyan ápoljuk? Mitől jó egy speciálisan utánkeresésre készített fegyver? Hogyan ronthatjuk vagy javíthatjuk esélyeinket, ha véletlenül vadat sebezünk? Mi az a csapacipő és hogyan használjuk? Megannyi fontos és érdekes kérdés. Igyekszünk őket megválaszolni.
Az előadások közben az adott témához kapcsolódóan utánkereső felszerelés, ruha és fegyver kiállítás és bemutató is lesz. A délutánt pedig egy bemutató mesterséges vércsapával zárjuk, majd vendéglátóink étterme felé vesszük az irányt. Séfjük idén is kitesz magáért.

Az esti menü:
– filézett fácán raguleves
– szarvas pörkölt juhtúrós sztrapacskával és savanyúsággal vagy
– kapros házi túróval, sonkával töltött sertésszelet, baconba göngyölve, bécsi panírral, rizzsel-burgonyapürével
– a desszert fahéjas, almás palacsinta karamell öntettel

A vacsorát követően kerül sor az eredményhirdetésre, a nap további része pedig kötetlen formában zajlik. Következhetnek az élménybeszámolók, fotó és videó vetítés. Körünkben üdvözölhetünk majd néhány idősebb, köztiszteletben álló vadászt, vérebvezetőt is, s reméljük ők is megosztanak majd velünk régi emlékeket, tapasztalatokat.

A rendezvény időpontja: 2015.05.16. szombat. Jelentkezési határidő 2015. május 10.
Helyszín: Bárna-Vad Kft vadászháza 3126 Bárna,Vadaskert dülő 19/5
Vonalas telefon: +36-32/405-219 (térerő nincs)
GPS koordináták: 48.085741 – 19.950655
web: www.barnavad.hu

Program:
– 08:00 – 08:30  Megnyitó
– 08:30 – 12:00  Vércsapa VAV vizsga és verseny. Gyakorlási lehetőség mesterséges csapákon.
– 12:30 – 13:30   Ebéd
– 13:30 – 14:30   Utánkereső elméleti / gyakorlati vetélkedő
– 14:30 – 15:00   Bőr eszközeink készítése – Szloboda István szíjgyártó-nyerges előadása
– 15:00 – 15:30   Az utánkereső fegyver – Major Attila vadászpuskaműves mester előadása
– 15:30 – 16:00   Az utánkeresés protokollja – Szabon Gábor előadása
– 16:00 – 16:30   Csapacipők, csapafektetés – Bódi Péter előadása
– 16:30 – 17:30   Bemutató mesterséges vércsapa
– 18:00 – 19:00   Vacsora
– 19:00 –            Eredményhirdetés

Részvételi díj:                                 ebéddel, vacsorával  8 000 Ft/fő
Részvételi díj:                  szállással, három étkezéssel  13 000 Ft/fő
Vércsapaverseny nevezési díj:                                   2 000 Ft/kutya
Vércsapa VAV vizsgadíj:                                            5 000 Ft/kutya
(a versenyre és vizgára csak korlátozott számban tudunk jelentkezést elfogadni)

Információ:  info@utankeresok.hu
Jelentkezés:
Horváth Dániel – 06-30-30-99-777
Hegedűs Sándor – 06-30-361-47-18

Támogatóink:
– OMVK HEVES MEGYEI TERÜLETI SZERVEZETE
– OMVK NÓGRÁD MEGYEI TERÜLETI SZERVEZETE
– MAGYAR VADÁSZLAP
– ORYX VADÁSZBOLT ÉS FEGYVERJAVÍTÓ
– VOILER VADÁSZBOLT
– WEIGL VADÁSZBOLT
– GEMENC VADÁSZBOLT
– SZLOBODA ISTVÁN SZÍJGYÁRTÓ-NYERGES
– ORION PHARMA ÁLLATGYÓGYÁSZAT

Lehetséges odavezető útvonalak:

– Budapest felől – M3 – Hatvan – 21 Főút – Bátonyterenye – 23 Főút – Kisterenye – Rákóczibánya – Mátraszele – Bárna

– Eger felől – 23 Főút – Pétervására – 23 Főút – Mátraterenye – Homokterenye – Mátraszele – Bárna

– Salgótarján felől – 21 Főút – Zagyvapálfalva – Vizslás – Kazár – Mátraszele – Bárna

Bárnát elérve a Felszabadulás útról a második utcánál kell jobbra fordulni. A Tó utca egészen a Bárna-Vad Kft vadászházáig vezet.

One Response to 2015.05.16. Utánkereső Nyílt Nap – Bárna

  1. […] Forrás: utankeresok.hu […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.