…péntek este a szakadó eső miatt otthon ülve azon bosszankodtam, itt van a szülinapom, és Diana semmi jó idővel nem kecsegtet, kuksolhatok a szobában egész hétvégén. Pedig két dolgot kértem: 1. havazás, (az előző években 11.22.-én mindig esett a hó), 2. egy jó kis vadászat, esetleg egy laza utánkeresés.
Ahogy ezen morfondíroztam, megérkeztek az erdészeti terület bérlői és közölték, hogy rálőttek egy süldőre, találtak egy kis vért és szőrt,de nem akartak utána menni, mert gondolták így könnyebb dolgom lesz, ha nem zavarják össze a területet. Tehát megjelölték a rálövés helyét és jöttek szólni nekem.
Fiatal vadászok révén gondoltam valami papírfecnit, esetleg cigarettás dobozt otthagytak, aztán eljöttek. Megbeszéltük, hogy reggeli vadászat után úgy kb. 9 órakor találkozunk és megnézzük mit tudunk tenni a jó ügy érdekében. A beszélgetésünk közben kiderült, hogy ez lenne a srác első vaddisznója. Tudtam, hogy ez „égi jel” Dianától. Másnap neki lesz egy vaddisznója, nekem pedig egy sikeres szülinapi keresésem. Apukámat hívtam segítségül, hiszen gondoltam, ha megtaláljuk, akkor illő felavatni a vadászt és akkor már tegyük ezt többen. Mivel ömlött az eső, mintha dézsából öntenék, így azt tudtam mondani a fiúknak, hogy a vért bizonyára el fogja mosni a víz, mi nem fogunk látni semmit,de a kutya orrát nem csapja be az időjárás.
Másnap hajnalban keltünk apuval, mert cserkelni indultunk, a tradícióknak megfelelően a szülinapomon és mit kell lássak, leesett 4-5 cm hó. Mégis szeret Diana!- gondoltam. Teljesítette a kívánságomat.
Csodás reggeli vadászat után a megbeszélt időben találkoztunk a srácokkal. Kiérkezve a helyszínre nagyon kellemesen csalódtam fiatal vadászbarátainkban. A rálövés helyét nem csak úgy papírdarabbal jelölték, hanem letört ággal a menekülés irányának megmutatásával adták tudtomra, merre kell kezdenem a keresést. Valljuk be ritkán találkozunk efféle régi szokással.
Mint ahogy azt tanultam: Szöcskét elfektettem. Következett a lőjelek felkutatása, helyzet megismerése, ráhangolódás, aztán a kutyát „keresd szépen” vezényszóval elindítottam a csapán. A rálövésnél némi szőrt találtunk. Minden mást elmosott az olvadó hó és az eső. Lassan, zakatoló orral haladt a kutya előre, a kis korona pedig utánunk. Egyszer csak apu füttyent és mutat előre. Ekkor látom, hogy 30 m-re őzek keresztezik az utunkat. A kutya is felkapta a fejét, érzékelte, hogy más vad is van körülötte, de ennyi. Orrát visszatéve a csapára folytatta a munkát. Egyesek szerint az őz befolyásolja a kutyát, túl intenzív a szaga, stb. Ez az eset is azt támasztja alá, amit egy kedves barátom mondott, hogy egy jól csapázó kutyát nem zökkentik ki az efféle zavaró tényezők.
Kisvártatva látom a kutya légszimatol, majd egy hurkot téve egészen a disznóig vezetett. Hát meg vagy – mondtam. Nem volt egy hosszú és nehéz munka mégis két dolog miatt gondoltam hogy megírom. Az egyik a vadászias rálövés helyének megjelölése, a másik pedig az „Őzkérdés” pozitív bizonyítása aziránt, hogy nem zavarja a kutyát. A megszokott örömködés, kutya dicsérgetés után – úgy ahogy a hagyományok megkövetelik – vaddisznóvadásszá avattuk az elejtőt, aki boldogan vette át az avatóbotot és köszönte meg nekünk mind a keresést, mind pedig az avatás szertartását.
Dákay Zsuzsanna