Amikor a csapat összedolgozik

Előfordul, hogy egy hajtásra nagyon rákészülünk, több kutyával várjuk a sebzéseket, de csak kevés munka adódik. Ezek mindig jó alkalmak a fiatalabb kutyákkal való gyakorlásra. Nem rég történt, hogy Szöcske, Soma és a fiatal hannoveri, Rocky is ugyanazon hajtásnapon és helyen várta a bevetést. Nem történt azonban csak egy sebzés. Ha már így alakult, akkor senki ne maradjon ki, Rockyé lett a munka, Szöcske volt a kontrollkutya, Soma meg a sor végét zárta. A sebzett egy disznó volt, ami egy kocsiúton átugorva kapta lövését. Sebével a völgyfenék felé vette az irányt, jól csepegő vért hagyva maga után. A dolog egyszerűnek ígérkezett, különösen az elmondások alapján, és ha úgy is van, akkor ennek közel kellett volna feküdni.

Rocky és Tamás az élre állt, és megkezdték a keresést. Mi a kellő távolságot betartva követtük őket. Mindhárom kutya szépen felvette a nyomot és a viszonylag sűrűn cseppenő, és a csapa jobb oldalán kent vért egyre-másra mutatták nekünk. Van bennük ilyenkor egy egészséges versenyszellem, bár ha nem figyelünk, ez könnyen átcsaphat oktalan versengésbe, amivel már nem segítik egymást, csak hibázásra ad lehetőséget. Így haladt az Utánkeresők kis csapata, nekem a sor végén lemaradva még kicsit fotózni is volt időm.

Eleinte jól csöpögő vért követtünk

 Sőt helyenként bőségesen kente a jobb oldalra a vért

Elől Tomi és Rocky, mögötte Zsuzsa és Szöcske

A disznó a találatot követően lefutott a völgy fenékre és az ott haladó útra állva tempósan menekült. A vér rendszeresen jelentkezett, jó eséllyel folytattuk a keresést. Tamás Rockyja szépen, a maga komótosságával követte a csapát. Hátul már kicsit nagyobb volt a nyugtalanság. Hiába. Három fajta, három keresési tempó és stílus. Tacskós, de talán még bajor vérebes fejjel is néha elég lassúnak tűnik a hannoveriek munkája. No, de a jó és alapos munkához idő kell.

Az első 500 méter után már látszott, hogy nem lesz azért ez olyan egyszerű, mint ahogy azt nekünk beharangozták, mert a disznónak se híre, se hamva. Jobb oldali láblövést sejtettünk.  Letért jobbra az útról, és nekivágott egy meredek falú, mély ároknak, amin sikeresen át is küzdötte magát.

Itt a disznó jobbra letért az útról, neki az ároknak

Az erdő viszont kezdett sűrűsödni, a vad beváltott egy lécesbe. Ez azért bizakodásra adott okot, pedig most már hegynek felfelé haladtunk. Sejtettük, hogy ennek a hegynek a napos, túloldali felét célozta meg. Talán ott lesz valami elfekvésre alkalmas sűrű. A lécesben már nagyon ritka volt a vér.

Ritkult a vér, de azért még akadt egy-egy kenés

Nekünk, hátsóknak is figyelni és jelölni kellett. Jól is tettük, mert 1000 méterkörül egy dagonyát elérve Rocky el is kanyarodott kissé. Persze Tomi rutinos vérebvezető, felismerte kutyájában a bizonytalanságot, és kezdett vele visszakerestetni. Szöcske persze közben mutatta nekünk a helyes irányt, és kissé talán türelmetlen is volt már. Nem beszélve Somáról. Ők talán sejtették a végkifejletet, de leintettük őket és hagytuk, hogy Rocky a csapát ismét felvéve, újra az élre álljon.

Ahogy az látszott, és gondoltuk, a disznó felment egészen a hegytetőre. Ott nem túl sűrű, de elfekvésre már nagyon is alkalmas galagonyás várt ránk, ami nem nélkülözte az elmaradhatatlan szederindát sem. Rocky hamarosan sebágyat mutatott, sőt nem sokára egy újabbat, frissebbet, majd még vért tovább is. Belefeszült a vezetékbe és Tomi hajszára engedte. Ekkor mi épp a növényzettel küzdve, kissé le voltunk maradva, nem láttuk, hogy elengedte kutyáját. Rocky egyedül próbálta beérni a sebzettet. Ez volt az első ilyen próbálkozása, bár dermedt vadat már jó néhány alkalommal talált meg, hajszája még nem volt.

Ahogyan elértük mi is a sebágyak környékét, Szöcske is hajszára kérte magát, Soma pedig feltartott orral jelezte, hogy honnan és merre is ugorhatott el a sebzett. A helyzet azért nem volt olyan egyszerű. Ahogyan tovább csapáztunk ugyanis a két másik kutyával, még vagy tizenöt friss vacokra akadtunk, és vérre minden felé. Gyanús volt, hogy akár egészséges disznó is feküdhetett itt, különösen, hogy Rocky közben már ötszáz méternél is távolabb járt a GPS alapján, és még mozgásban volt.  Végére jártunk hát a dolognak. Zsuzsa megpróbálta Szöcskével kibogozni a gordiuszi csomóhoz hasonlatos, ritka vércseppekkel teleszórt csapát, közben Soma egyre légszimattal húzott balra, de azért ő is mutatott vért. Engedve neki, el is mentem abba az irányba vagy ötven métert. Semmi további biztató jel nem volt, sőt egyfolytában felemelt fejjel húzott, így visszavezényeltem az utolsó biztos ponthoz. Arra gondoltam, hogy egészséges disznót érez. Utólag megnézve a GPS által rögzített útvonalat, olvasnom kellett volna a jelekből, de erre majd még visszatérek.

A csapa ezen része oly annyira bonyolult volt, hogy eltöltöttünk még vagy fél órát vele, mire valamennyi vackon keresztül kúszva, követve a sebzett nyomát, kikeveredtünk a fekvések közül. Itt is nagy segítség volt a GPS, mert látszott, hogy hiába mentünk visszafelé, és körbe-körbe, mindig különböző nyomvonalon haladtunk, és ráadásul vér is volt. Tehát a disznó ezen a helyen tett néhány kört, saját csapáját többször keresztezte, mire eldöntötte merre meneküljön. Úgy tűnt, hogy Soma végre a kivezető nyomot is megtalálta, és mivel Szöcske is ezt az irányt igazolta, elindultunk a sűrűből kifelé.

Mondanom se kell, hogy néhány méterre attól a helytől haladtunk el, ahonnan a légszimattal húzó Somát visszavezettem. Ő akkor a csapa hurkait levágva egyenesen húzott volna a folytatáshoz. Máskor is volt, hogy a távoli vérre egyszerűen légszimattal ráhúzott. A GPS-en láttam utólag, hogy ha még néhány lépést teszünk, akkor éppen oda jutottunk volna, ahol a csapa vezetett és még vér is volt. Nyilván az elugró sebzett disznó szagát is érezte ő, tehát nem véletlen hagyta ott a vackokat, és húzott határozottan. Megint tanultunk valamit.

Minden esetre a csapa meg volt, és két kutyával követve kikeveredtünk a sűrűből. Nem sokáig tartott azonban az öröm, mert egy járhatatlanul sűrű galagonyáshoz értünk, ahol meg is álltunk. Kupaktanács következett. Megvártuk Tomit, aki közben Rocky nyomába eredt, és mivel nem ugatott, nem állított vadat, visszahívta. Hárman tanakodtunk az azonnali vagy a másnapi folytatás esélyein.

A vér ott volt a csapán, de mi tévők legyünk? Ha Rocky meghajszolta ezt a disznót, ami igen valószínű, akkor nem lesz egyszerű. Ha nem érte utol, akkor nem túl jók az esélyeink. Talán célszerű lenne másnapra halasztani a folytatást. Addig a disznó is megnyugszik valahol. A kérdésre az ölemben ficánkoló Soma adta meg a választ. Ő sürgősen, és azonnal meg akarta fogni a disznót. Követelte, hogy tegyem le. Így is lett. Egy pillanat alatt eltűnt a galagonyásban. 100-200-300 méter, de még fut. Na ez szép, de aztán 330 méternél megállt, sőt a nagy távolság ellenére még az ugatását is hallottuk! Egy helyből. Ez az utána!

Persze nem olyan egyszerű. Nagyot kell kerülnünk, mire egyáltalán olyan rés adódik a sűrűben, hogy legalább irányba fordulhassunk. Ott aztán a váltókon kerülgetve szapora léptekkel közelítünk a folyamatosan ugató tacskóhoz. Az irány teljesen jó, mert még pár vércsepp is megüti a szemem. A szelet folyamatosan ellenőrizzük, de nekünk kedvez. Pár perc alatt a távolság száz méterre csökken, egy kiszélesedő völgykatlanhoz érünk. A kefesűrű megállásra késztet bennünket. Soma szerencsére még kitartóan és egy helyből ugat, van idő újabb megbeszélésre. Valahol ott van lent a magasabb fák közelében, de semmit nem látni.

Ebben a sűrűben voltak – már a végén, alulról fényképezve

Elsőként megvárjuk, hogy Szöcske betájolja magát és őt is beengedjük, majd megy Rocky is, hagy tanulja a mesterséget. Tamás azt mondja, valahol itt volt Rocky már az előbb is, csak úgy tűnik egyedül még nem tudta mit kell tennie…

Szöcske pár perc alatt odaér Somához, és egyesül erővel ugatják a disznót. Mi pedig akár a fajdkakas vadászaton, megkezdjük a belopást. Csak amikor valamelyik kutya ugat, akkor teszünk néhány gyors lépést. Olyan sűrű a bozót, hogy csak négykézláb, de még úgy is elég nagy zajjal tudunk közeledni. Eltart vagy tíz percig, mire nagy kerülőkkel, de jó széllel a közelükbe érünk. A távolság már csak húsz méter, de látni csak egy-két méterre lehet. Kibújunk egy kis tisztásra és onnan már egyedül lopakodok tovább. Szerencsére a kutyák jól tartják a disznót, csak épp nem látom, hogy hol vannak. Soma észrevesz, ott terem a lábamnál, hogy kontaktust teremtsen velem. Mutatja merre kéne sietnem, hogy segítsek nekik. Így már könnyebb, pár lépés és ott állok egy vadkörtefára leborult kökénybokor mellet. Szöcske és Rocky jobbról állítanak, Soma balról kerülgeti a disznót előttem, de én még mindig nem látom. Még közelebb megyek, és úgy hat méterről végre meglátom, ahogy Soma odakap a bokor alatt fekvő kupachoz. Na, ott a disznó, háttal fekszik nekem. Megvárom, míg szétugranak a kutyák, és akkor a sűrűn keresztül az alsó csőből a keményebb lövedékkel a közepébe lövök. A disznó felmordul, a kutyák rajta. Közelebb lépek, hogy megadhassam a kegyelemlövést, valahogy a bokor alatti szűk váltón. Persze a sebzett észrevesz és már fordul is nekem.  Csővégről kapja a homlokára a megváltó második lövést. Hát ez jó közel volt.

Hirtelen mindhárom kutya nekiesik, de a barátság máris véget ér, mindegyik sajátjának tekinti a vadat. Somát és Szöcskét távolabb visszük, hagy örüljön Rocky a zsákmánynak. A süldőnek egyébként a jobb első lába volt ellőve.

Rocky a zsákmánynál

Soma tépi a disznót. Rocky, jobb ha most nem közelítesz

Aztán kezdődik a további szervezkedés. Igencsak eltávolodtunk a rálövéstől és ezzel együtt az autótól. Majdnem két és fél kilométert jöttünk. Üggyel-bajjal kihúzzuk a disznót a katlan fenekén lévő útra, aztán némi szervezés árán egy óra alatt vissza is érünk az autóinkhoz. Jó kis csapatmunka volt.

A csapa képe – a piros Somáé, a sárga a mi nyomvonalunk

A kinagyított részleten (bal oldalt) jól látszik, hogy Soma légvonalban akart a csapára vezetni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.