Reggeli cserkelés alkalmával kanra tettek lövést, amely a lövésre pörögni kezdett, majd a bokrok takarásában eltűnt. A környéken az erősen benőtt vadszilvás legelőt már átvizsgálták kutyával, de ott nem feküdt meg, közel a szlovák határ is, ezért nem kísérleteznek tovább…
A rálövés helyén csontok és hús, ezért gondoltam alacsony hátsó lábas találatra. Soha így még nem sikerült a lövés helyén látható és elmondott dolgokból biztosra vennem a találatot, de most igen. Kocsinkat az aszfaltos út mellett hagyva, Sándorral elindultunk a rálövés helyére, két vadásztársunk pedig a szemközti domboldalra ment elállni a vélhető menekülési útvonalat. Minden igyekezetünk ellenére a közeli tanyáról kihajtották a juhnyájat. Sejtettük, hogy bizonyosan keresztül fognak haladni a sebzett csapáján, ami nem igazán jó, mert akár több száz méter szélesen és kilométereken keresztül büdös ammónia szagot hagy maga után a közel 300-350 birka.
Ronyt és Dagit csapára engedtem és pár percen belül már a szembelévő domboldalon láttuk futni őket, ami minden eddigi okoskodásunkat felrúgta a sebzett hollétével kapcsolatosan. A domb mögött pedig ott volt a juhnyáj!!! Ronyban bíztam, de Dagi? Ő aztán tud néha kalamajkát csinálni. Egy gyors fohász az égieknek, hogy ne kezdjen szakmát váltani és elszegődni juhászsegédnek, de szerencsénkre közben már a második domboldalon is túlhaladtak. Át a Serényfalva – Kelemér közötti aszfaltúton, sőt már a patakon is túl, belekezdtek a negyedik kilométerbe is, és határozottan tartották az irányt a Kelemér fölötti sűrűnek. Majdhogynem a keleméri „Mohos Tavak” parkolójánál jártak, amikor meglassultak, és néha állítást jelzett a Garmin a kezemben. Megszaporáztuk lépteinket, s közben találkoztunk elálló kollégáinkkal is, stratégia megbeszélése. 1000 méter autózás után ismét külön utakon jártunk, mi Sándorral gyalog, a többiek kocsival a „Mohos” parkolóig, aztán elénk a szálasba, de kikötöttem nekik, hogy a lábasból nem mehetnek a sűrűbe! Az az én feladatom.
Ember magasságú akácos, cseres fiatalosban ért véget a hajsza
Már csak 600 méterre voltunk, de meredek volt a domboldal. Sándor barátom elég jó darab lévén, megvált tőlem, lemaradva egy kis oxigént vételezni, mert ilyenkor én már más dimenziókban nyomulok előre, az állóra csaholó Kutyáim segítésére… A fiatalosban aztán behatároltam a helyet, és jó széllel közelítettem meg őket. Meg is láttam a nagy „feketét” – a hátán feszült a sörtéje, hogy még ijesztőbb legyen -, de lövésről szó sem lehetett. Nagyon volt a sűrű, és ott a két Kutya. Ez már sok a biztonságos lövéshez. Az egyik elfelé, a másik odafelé mozgott éppen. A disznó előtt is, mögött is Kutya. Pár pillanat volt csak az egész, de már lódultak is, neki a meredeknek. Még a sebzést sem láttam rajta, sem a mozgásán, de 200 méter megiramodás után egy öreg lábas erdőben, a mély vízmosáson átkelve már forgatta Rony és Dagi a Kant. Ekkor már biztosra tudtam: ha már a lábasban is neki fordult a Kutyáimnak, nem lesz újabb egérút. Újabb fiatalos következett, de még futni is tudtam benne helyenként, és jó szél alatt eléjük kerültem. Közben már az eső is cseperegni kezdett.
Gyors céltávcső- és arc törlés, mert a sok erőltetett menet és futás megcseppentette rendesen az ereszt, és az izzadtság már csípte a szememet. Aztán még 50 méter, és az események felgyorsulnak. Már dönti is a fiatalost szét a disznónk, a kutyák mögötte, készülök a lövéshez, de ismét kerülnöm kell. Egy nagy tuskó mögött csaholják a fekvő kant. Kilépek és már jön is, egyenesen felém, de Rony ott van mögötte. Még egy lépés és már dördül is a lövésem, lendülete megtörik a sebzettnek , de még csattogtatja fegyvereit. Nagy a kavarodás ilyenkor, amikor a dolgok nem az előre kigondolt forgatókönyv szerint történnek. Próbálom kutyáimat lekiabálni, és még egyszer lövést leadni, közben nézem hogy nem sérült-e Rony. Viszonylag közel volt a lövés pillanatában, de nem lett baja. Végre egy kis rés, a másik csöve is füstöl a duplámnak és vége. A három éves kancsi jól megnehezítette a dolgunkat. Méltó képviselője volt a vadkanok nemzedéknek.
A három éves kancsi méltó képviselője a vadkanok nemzedékének
Pár fotó és gratulációk fogadása után futás az autómhoz, majd a többiek beszállítják a Vadat. Engem már várnak Szuhafőn a vadásztanfolyamon, ahol tapasztalataimat megoszthatom a leendő vadászokkal a sebzésekkel kapcsolatosan. Az autómhoz tartva még szembetalálkoztam és gratuláltam az egyik elálló vadásznak, ő volt a sebző. Aztán a patakon megvártam, amíg Kutyáim szomjukat oltják, majd autózás Szuhafőre. Ott a „Doki”, aki az elsősegélyt tartja a tanoncoknak, mondja ám, hogy mikor érkezett, a két kutyám őrült iramban keresztezte az utat – majd’ el ütötték őket. Ő viszont megismerte az „antennás” kutyákat, és tudta hogy éppen dolgozunk …
Megérdemelték a dicséretet, ezért meghívtam őket egy italra
Szabon Gábor
Gábor! Lehet hogy nem ezen a helyen kellene leírnom a következőket, de miután nem vagyok tagja egy csoportnak sem a neten ezért itt próbálkozom. Emlékszem amikor először (és eddig utoljára) találkoztunk a 2014-es Kaszó Kupán. Odamentem hozzád és bemutatkozás után jót beszélgettünk, mely számomra kifjezetten baráti hangvitelűnek tűnt. Mint egy megye szülöttje(szinte földid) kifejeztem elismerésemet az utánkereséskben nyújtott teljesítményedért, mely remélem nem egy üstökös tündökléséhez lesz majd hasonlatos. Aztán eltelt egy év s te nagyot változtál. Vélt vagy jogos sérelmeket feszegetve egyre messzebb mész ezen az úton. Mostanra odáig jutottál, hogy tájékozatlan híveiddel az egész Magyar Véreb Egyletet pocskondiázod, ezzel megsértve nagyon sok csendesen és szerényen(nem álszerényen!) dolgozó vérebvezetőt. Ezt mindannyiunk nevében vissza kell utasítsam! A legutóbbi Kaszó-győztes munkáját is megpróbálod befeketíteni, hazug állításokkal, melyek rosszindulatú híreszteléseken alapulnak. A munkát magam is jól ismerem minden apró részletéig, mert jó barátom Szabó Ádám volt az egyik bíró, aki videófelvételt is készített a keresésről. Ezen jól látszik hogy szó nincs a vad kikezdéséről. Értem és talán meg is értem felháborodottságodat a tevékenységedet kritizáló és leminősítő írással kapcsolatban, de ezt nem szabad az egész Egylet szidalmazásáig fokozni, miközben magad köré gyűjtesz olyan embereket „szurkolónak” akiknek közük nincs a vérebvezetéshez. Csupán az ingyencirkusznak tapsikolnak, melyben én biztos nem lennék bohóc. Arra kérlek mérsékeld magad amennyire tudod és vegyél példát kutyádról Ronyról, aki csendben teszi a dolgát, s így a neki járó fényben tündökölsz te magad is. De régi kutyásként (ha nem is vérebesként) tudnod kell hogy HŰ TÁRSAINK életében mi vagyunk a „Hegylakók” mert az a szerencsés esetben egy évtizednyi kutyaélet hamarabb lepereg mint gondolnánk. De nekünk akkor is fel kell állni és menni tovább a sebzett vad nyomán a következő EBTÁRS-unkkal, ha van/lesz ilyen. Kívánom hogy legyen neked is mert hasznos ügy érdekében cselekszel, de kár volna már most kőbe vésni a módszereidet. Azt tudom mondani, hogy igazán figyelemre méltó a teljesítményetek, de nem szabad a klasszikus vérebvezetés híveit és más fajták képviselőit (adott esetben a hannoverire gondolok akit te lenézőleg „nagytestvérnek” titulálsz) negatív színben feltüntetni. Lehet hogy egy vezetékmunkát végző „nagytestvér”-nek több ereje marad a hajszára és nem készül úgy ki mint szegény Rony az általad közölt kép alapján. De erről kár is vitatkozni, mert szerencsére nem vagyunk egyformák, de attól még tiszteletben lehet tartani a másikat. Ez mindenkire érvényes kell legyen! Azt meg végképp csak jó szándékúan mondom hogy az őzbak fojtogatós képet szerencsésebb volna levenni. Végezetül azt kívánom hogy még sokáig örülhess Kutyád munkájának, mert nem biztos hogy könnyen találsz olyat aki a helyébe léphet. Tekintsd Őt Isten ajándékának és vigyázz rá mert tiéd a felelősség (ha más nem is) hiszen az ő szíve sem egy örökké ketyegő motor! De tovább nem szaporítom a szót mert lehet hogy nem is a megfelelő fórumon írtam le ezeket. Ozvári Zoltán a Magyar Véreb Egylet tagja
Visszajelzés: Az „antennás” kutyák | vadaszat.net