Az első bikánk

“Hazai” területre, munkahelyemen hívtak keresni. Az egyik kertben sebzett a vendég bikát. Valószínű volt, hogy lábon lőhette, mivel bőgés közben tarvadjai között intenzíven mozogva elfordult a lövés pillanatában.

A rálövés helye egy kukoricásban volt található. Másnap reggel szinte harapni lehetett a brunftszagot az éjjel itt megfordult rengeteg szarvas miatt. Brúnó lassan felvette a csapát, a kukoricásból tölgy szálerdőbe értünk, második koronaszintben mezei juharral, foltokban szederrel.

Csak ritkán,200-250 méterenként találtunk vért, amit ebem sajnos (azóta is tartja ezt a helytelen szokását) nem mutatott. Ennek ellenére szépen haladtunk, jelölgettem a csapát. Kb 800 méter után kutyám elbizonytalanodott, 4-500 métert haladtunk megítélésem szerint rossz irányba. Levettem a kutyát, visszatérve az utolsó vérhez egész másfelé indultunk. Brúnó magabiztosan feszítve a vezetéket, immár pontos munkával újabb vércsepphez vezetett. Egy úthoz értünk, ott megrekedt a munka.

Elfektettem a kutyát és magam próbáltam a folytatást kibogozni, miközben a hivatásos vadász és a sebző diskurálása, no meg három kutyás futó bizsergette az idegvégződéseimet. Jótékony hatással bírt lelkivilágomra, hogy kb fél óra múlva egy csepp vérre leltem az út túlfelén. Megvolt a folytatás.
Brúnó felvette a csapát, zegzugos váltók közt haladtunk kb 400 métert egy össze-visszadőlt feketefenyőkkel tarkított szedresben. Ott újabb elakadás következett. Egyre nagyobb körökben kerestünk, miközben a sebző kiabálva érdeklődött, találunk-e vért. Vér nem volt, viszont tőlünk kb 200 méterre agancskoppanás jelezte, hogy valószínű bika kelt előttünk. Kibogozva a folytatást, abba az irányba tartottunk, a csapa pedig körökben, cikk-cakkban, mindenféle cselekkel, egyre több vérrel rajzolódott ki előttünk, jelezve,hogy sebágy következik. Vérebem is egyre izgatottabb lett, a vezeték csak úgy surrogott a kezemben. A friss sebágyhoz érve, próbáltam azt jelezni a mögöttem még mindig élénken gesztikulálva magyarázó vendégnek, sikertelenül.

Tarvágásba fordult a csapa, ott pillantottam meg az előttünk megrogyva kelő, suta mozdulattal a kőrissarjak közé ugró bikát. Azonnal hajszára engedtem Brúnót, aki hajszahanggal eredt a vad nyomába. Mindketten eltűntek, miközben dámbika ugrott fel a sarjak közül. Fogtam a fejem, a hajszában kutyám még rutintalan volt, de nem kellett félteni, hamarosan meghallottam a várva várt angyali muzsikát, az állóra csaholást. Mély árokból hallatszott, már láttuk is az ide levezető friss,bő vért. Éppen készültem leereszkedni, amikor egy nyikkanás után abbamaradt a csaholás, ebem tűnt fel előttem, teljes zavarban. Azonnal világossá vált, hogy a bika rábólintott a rutintalan ebre, aki meghátrált a nem várt támadástól. Ugyanakkor abban is biztos voltam, hogy ebből az árokból nem juthat ki a beteg bika, mivel a végében csaknem függőleges földfal van. Biztatva Brúnót, lecsúsztam az árok aljára, ahol a friss vértől kedvet kapott kutya elviharzott és újra hallhattam ugatását. Megnyugodva óvakodtam utánuk. Egy forduló után szembe találtam magam a nagybeteg, tántorgó vaddal, kissé oldalt tőle a kutya. Azonnal szügyön lőttem a 8×57 JS Gecco lőszerel. Megrogyva jelezte a lövést, nyomában a vérebbel, vánszorogva eltűnt a következő kanyarban.

Pár másodperc múlva minden visszhangzott a szűk szurdokban az immár magabiztos csaholástól! Dobogó szívvel, óriási vadászlázzal cserkeltem rájuk, első hajszás bikánk, sőt első bikánk! Felejthetetlen látvány nyújtott az árok oldalában utolsó sebágyában fekvő, lihegő bika és a hatalmas hangon harsogó véreb. Sokat azonban nem gyönyörködhettem, meg kellett rövidítsem a vad szenvedését, megadtam a kegyelemlövést. A teljesen kifáradt kutyával együtt rogytam az elcsendesedett bika mellé. Hiába volt egy merő hab, magamhoz öleltem kiskutyámat: megvolt az első bikánk, egy gyönyörű, 1,5 kilométeres vezetékmunka, és az azt követő 500 méteres hajsza, majd állítás végén.

A trófea súlya 7,40 kg volt, az az évi legnagyobb bika a Pilisi Parkerdő területén. Lapocka alatt,”hónaljon” volt lőve, hátulról kapta a lövést, a 30.06 cal lövedékkel.

Bódi Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.