Borka komoly balesetet szenvedett, egy terepjáró elgázolta. Ennek következtében elvesztette egyik szemét. Gondolhatnánk, hogy ez kettétörte vadászkutya pályafutását, ám az élet nem állt meg. Véreb maradt ő így is, félszemmel is. Ez a fogyatékossága talán még erősíteni is fogja az egyéb érzékszervek érzékenységét. Amint lehetett Laci újra gyakorolni kezdett vele és visszatért a hétköznapi életbe, ismét együtt keresik a sebzett vadat. 

– Köszönöm szépen Fiúk, Lányok és a legjobban Borka nevében! – kezdi Laci.

– Borka nagyon kitartó volt. Nem szegte a kedvét, hogy a rálövés helyét nem tudták biztosan megmutatni. Nem volt vér, se egyéb lőjelek, az eső pedig folyamatosan szakadt. Nem mondom, volt egy két gyenge pillanata, amikor rám nézett, hogy mit keresünk még itt? De  elég volt neki egyszer mondani, hogy keresd tovább, és már próbálkozott is újra.

Egy régi elhagyott, nagy füves legelő horizontja alatt kicsivel volt a rálövés. Az első lövésre csak egy kis púpos hátat mutatott a bika, aztán tovább kocogott. A másodikra már fölborult. Ám amikor már azt hitték, hogy  minden rendben, pár perc múlva lábra állt úgy, hogy az elejét föl tolta és nehezen utána a hátulját. Mindkét lövésnél hangos becsapódás volt egyébként.

Azt nem látták, hogy pontosan hol tűnt el a bika. Csak sejtették, hogy átbukhatott a horizonton, mert a magasles jobb oldalánál álló fák miatt takarásban volt a rét azon része. Fél nyolc körül volt ez az eset és fél kilenckor hívtak, addig bejárkálták az egész dombot vér után, de nem találtak semmit. Másnap fél tizenegy körül kezdtük el és elég sokáig, 20-30 percig csak a rálövés helyét kereste Borka. Bejártuk az egész dombot, sokszor légszimatolgatott a horizont túloldalára, de mindig mikor leütötte orrát újabb nyomokat keresett. Egyszer csak a domb másik oldalára keveredtünk és rögtön jelezte hogy nyomon van, lendületesen el is indult a domb aljában lévő akác sarjas irányába. Megtettünk úgy 200 métert, amikor a sűrű előtt 10 méterre lebökte még az orrát egy helyen. Ottl le is volt feküdve a fű. Ebből sejtettem, hogy itt eldőlt egyszer a vad. Aztán tovább szagolgatva, már lassabb tempóban belépett az akácosba, és 15-20 méterre megláttuk a már kimúlt Bikát.

Az a boldogság, ami elfogott, leírhatatlan. Borka kicsit tétovázva ismerkedett az első szarvasbikájával, majd ahogy hozzá értem az agancshoz és megmozdult onnantól kezdve folyamatos ugatásba kezdett.

Én az első lövést gyomor-has tájékra tippeltem, a másodiknál pedig az első lábra, mivel azt mondták, hogy felborult és nehezen állt fel. Aztán a valóság az, hogy az első az gyomor lövés volt, a második pedig a hátát sebezte hátul, de gerincet nem ért. Hát ennyi volt röviden, tömören.

Meg lett az első bikája Borkának. És innen gratulálok még egyszer a 84 éves és még aktív vadásznak, aki sajnos az utánkeresésre már nem jött ki, de ez ennyi idősen már érthető is!