Kategória:

Haverok, Kutyák, Bárna

Kis csapatunkon belül Bárna már nem csak egy nógrádi falu a Mátra alján, hanem fogalom: kutyák, cimborák, tapasztalatcsere; bor, mámor, jókedv… És nincs térerő! Az emberek nem a telefonjukat nyomkodják, hanem egymásra és négylábú segítőikre figyelnek.

Utánkereső Nyílt Nap – Bárna 2017

Kedves utánkeresés iránt érdeklődők, kedves Barátaink!

2017. április 22-én találkozzunk ismét Bárnán, a Bárna-Vad Kft vadászházánál. Régi ismerősként köszönthetjük most már egymást házigazdáinkkal: Zsókával és Danival, akik újra helyet adnak rendezvényünknek és gondoskodnak vendégeinkről. Kérjük, hogy mindenki időben érkezzen, hogy a 07:00 órától működő regisztrációs asztalnál mielőbb be tudjon jelentkezni. Ne feledje senki, hogy a négylábúak belépéséhez érvényes oltási könyv szükséges! A megnyitót ez évben is 8:00 órára tervezzük, melyet a baráti vércsapaversenyünk követ. A vércsapa VAV vizsga szabályai lesznek érvényesek, de a verseny azért nem “vérre megy” majd. Eközben gyakorlási lehetőséget is biztosítunk a többi résztvevőnek. Akinek ilyen igénye van, az kérjük jelezze előre, hogy a hozzávalókat és a segítséget biztosítani tudjuk majd.

Danika

Danika odaát, a Felvidéken látta meg a napvilágot nemesi családból származó (törzskönyvezett) szülők gyermekeként. Húgával hamar egyik alföldi vérebvezető barátom, Jani bácsi keze alá került, egy már felnőtt, gyakorlott véreb mellé. Szép lassan megtanulta az alapokat: megcsinálta az alapvizsgát, s ezzel egy menetben megkapta a könnyebben megszerezhető vadászati alkalmassági vizsga bizonyítványt is. Már csak a megoldandó feladatokat várta…

Az első. De kinek is?

Egy fejezet lezárult, s egyben kezdődik egy új… Ezzel az írással Vitézre emlékezve köszönöm meg mindenkinek, aki segített utamon, hogy az első néhány eredményes utánkeresésünket még száz követhette. A munkát folytatom tovább, s ígérem, az érdeklődőknek be is számolok majd új társammal – a csapat legújabb tagjával – Danival átélt élményeinkről.

Az Utolsó

Ez a nap is úgy indult, mint a többi hajtásügyelet: hajnali zúzmarás hideg, ismerős hajtók – közös sóvárgás egy kis lélekmelegítő pálinka után –, ismerős kutyák, néhány ismerős vadász. Vadászatvezetői eligazítás, majd az erdőn mindenki elfoglalja a helyét. Az első hajtás idején le kellett zárjam a területen keresztülhaladó feltáróút nyugati végét, nehogy valaki a veszélyes területre tévedjen. Tüzet raktam, s a két és fél óra alatt számoltam a lövéseket: mindössze tizenötig jutottam.

A hajtás után jöttek a hírek: a legkorábbi sebzés mindjárt a hajtás kezdetekor történt, ott két csepp vért találtak, a következőnél bő vér jelzi a találatot, a harmadiknál egy csepp vér, ami kutyától is származhat.

Az inászói bika

Mielőtt belevágnék ebbe a történetbe, fontos tisztázni néhány dolgot Somáról, aki nem épp egy rendes tacskó, de pontosan ezért gondoltam, hogy érdemes megemlékezni erről az esetről. Neki már neve is azért lett szuka mivolta ellenére Soma, hogy ezzel is kilógjon kicsit a sorból. Ha mondjuk Buksinak keresztelem (itt rögtön kérek elnézést valamennyi Buksitól és gazdájától…), mint nagyon sok tacskót szokás, hát eleve esélytelen lett volna ilyen pályafutásra, ebben biztos vagyok. Szóval talán már a névválasztásnál eldőlt, hogy ki lesz belőle. Nem mellesleg ez volt a 150. eredményes utánkeresése, ami nem egy nagy szám, de azért mégis csak szép.

Márton-napi recept

Hozzávalók:
– egy darab deres halántékú, Márton nevű vadőr
– egy muflonvadászatra érkező vendégvadász-csoport
– egy szép vadászház a Zemplén mélyén
– egy-két köves, sziklás, meredek oldalú hegy
– két liter barackpálinka (igény szerint birs, ínyenceknek törköly)
– Tokaji furmint (sok)
– lőbot
– néhány 75-85 centiméteres csigahosszúságú muflonkos
– egy darab jól dolgozó véreb, s vezetője

Határtalan lendület

7:45-kor hívott tacskókopós vadőr barátom, hogy sebzett bikához hívták, de Neki most nincs erre alkalmas kutyája, engem ajánlana, ha ráérek. De van néhány probléma: 1.: a bika nem jól állt: félkeresztben, háttal. 2.: Úgy frissében meg is kutyázták. 3.: 308-as kaliberrel lőtték. 4.: Mindez a területhatár közelében történt. A sebzett vadnak így is fáj, úgyhogy természetesen igent mondtam, s biztattam, adja meg a számom a sebzőnek.

Szeptember: szeretem

Mínuszosan kezdtük az idei gímszarvas-keresést, ugyanis második kutyásként próbáltunk megtalálni egy felugrasztott sebzett bikát, de sajnos nem tudtunk komoly eredményt felmutatni. Aztán jött egy 9,3 mm-es fegyverből leadott lövés – eredménytelenségének – ellenőrzése: 900 métert mentünk egy sáros, a dagonyából nemrég kikelt vad nyomán, majd úgy ítéltük meg, hogy nagy valószínűséggel kimondható a hibázás.
Vasárnap hajnalban sikerült kiegyenlíteni. A 30.06-os kaliberből leadott lövés csak picit csúszott hátra: a lövedék a májat roncsolta, de a tüdőt is érte. Az első sebágyban találtuk a páros tizenkettest, alig 60 méterre attól a helytől, ahol abbahagyták a keresést, mert jobbnak látták békén hagyni a vadat.

Hajnalban már úton voltam, mikor a következő sebzésről értesültem:

Üzekedés idején

Vasárnap délelőtt 10 óra:

– Tegnap este a lővilág határán bakot sebzett a vendég. Gyomron lőtte. Meg tudod nézni?

– Persze. Eddig hány kutya kereste? – kérdezek vissza olyan határozottan, hogy egy kutyát máris bevallottak.