Szökevények nyomában

Kovács Endre és vérebei úgy tűnik, hogy mindent képesek megkeresni. Gina, a bajor hegyi véreb a sebzett vad felkutatására hivatott. Zulu, a már most is termetes angol véreb, emberi nyomokra specializálódott. Arina, a hannoveri véreb pedig szinte bármilyen nyomot képes követni, jelenleg mentőkutyaként tevékenykedik. Időnként elő is rukkolnak  egy-egy furcsa utánkereséssel. Így mesélt a legutóbbiról Endre.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az ártéri öreg kan

Június 6-án reggel hívtak egy ártéren sebzett nagy disznó kereséséhez. A lövéskor a távolság körülbelül 120 méter lehetett, a vad majdnem szemben állt. A jobb oldalának kicsiny részét mutatta, és belemozdult a lövésbe. A kaliber: 30.06 volt. Egy órán át kb. 250 méterig tudták követni, aztán megakadtak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

2015.05.16. Bárna – Utánkereső nap

Éppen egy hete már, hogy lezajlott a második bárnai utánkeresős napunk. Aggodalommal vegyes izgalommal vártuk, hiszen az elmúlt évi rendezvény nagyon jól sikerült, a léc magasra volt téve. Nos, elmondhatjuk, hogy jövőre még nehezebb dolgunk lesz, mert ama képzeletbeli léc ismét feljebb került egy fokkal. Ez évben is több, mint hetven részvevő regisztrálta magát, a régi ismerősök mellett, sok új vendég érkezett, s gyarapította ezzel barátaink népes táborát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy történet a konokságról

Május 1-én, pénteken este jött a hívás: őzbakot sebeztek a Cserhátban. Valószínűleg gerinctüskés lett, mert a lövésre összeesett, majd kis idő múlva beváltott a sűrűbe. Szombat reggelre már volt egy bak keresésem Mezőcsáton, ami szintén gerinctüskelövött volt, aztán meg mennem kellett Füzérradványba, a Károlyi kastélynál tartottunk egy kis bemutatót Mihók Istvánnal, az Utánkeresők Baráti Körének színeiben. Azt követően, délután meg Sajóecsegen egy szintén tüskén lőtt disznót kergettünk át a Sajón, ezért csak vasárnap reggel tudtam menni keresni a bakot… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

2015.05.16. Utánkereső Nyílt Nap – Bárna

Kedves ismerősök, barátok, vadászat és utánkeresés iránt érdeklődők!

Az idei évben is nagy szeretettel várunk mindenkit a Bárna-Vad Kft vadászházánál 2015. május 16-án, szombaton reggel 8 órára. Természetesen a meghívás ugyan úgy szól az ebeknek is, mint gazdáiknak. Számukra a belépés feltétele csupán az érvényes oltási könyv és a chip megléte. A megnyitót követően kezdetét is veszi a vércsapaverseny, amelyet külön vizsgadíj ellenében lehetőség van VAV vizsgaként is teljesíteni. A délelőtt folyamán a vércsapavizsgával, -versennyel egy időben gyakorlási lehetőséget is biztosítunk, melyhez a helyszínen minden eszközt és segítséget megkapnak az érdeklődők. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az “antennás” kutyák

Reggeli cserkelés alkalmával kanra tettek lövést, amely a lövésre pörögni kezdett, majd a bokrok takarásában eltűnt. A környéken az erősen benőtt vadszilvás legelőt már átvizsgálták kutyával, de ott nem feküdt meg, közel a szlovák határ is, ezért nem kísérleteznek tovább… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az utánkereső ruha

Sokáig csak ábrándoztunk arról, hogy egyszer igazán tartós, a célnak megfelelő és egységes ruhában bújhassuk majd a sűrűt a sebzett vad nyomán, mígnem aztán az egyesületünk munkája megtérülni látszott. Nem volt hiába a számtalan vadásznapon és egyéb rendezvényen való részvétel, a bemutatók sora, a vadászokkal és kívülállókkal való jó kapcsolat ápolása, na meg az a rengeteg idő, amit az erdőben töltöttünk. Miközben a vadat, trófeát és húst mentettük, megbecsülést is szereztünk. Így aztán az elmúlt évben jó néhány támogatónk akadt. Ők segítettek hozzá, hogy megtegyük az első nagyobb lépést a ruháink beszerzése terén. Akkor megígértük, hogy erről, s a ruhák próbájáról számot adunk majd. Feketén, fehéren, hitelesen, hiszen ez nem reklám, inkább segítség azoknak, akik ilyen speciális öltözet beszerzésén gondolkodnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Két nap, két kos

Péntek reggel az ÉSZAKERDŐ Zrt. Tállyai vadászterületén 80 cm fölöttire bírált kosra lőtt vendég úgy 150 méteres távolságból .308-as kaliberű fegyverrel. A muflonra nem jellemző módon igen jól jelezte a találatot, és távozott. A rálövés helyétől jól követhető, szívlövésre jellemző széles vérnyomon haladva kb 200 m-re rátaláltak a fekvő kosra egy somosban. Már-már ölelték-csókolták egymást, mikor a 8-10 méterre fekvő kos felpattant és elszaladt, s lövésre esélyt sem adva eltűnt a szemük elől. Úgyhogy szívlövés kizárva. Kollégám azonnal hívott, hogy kutyára lesz szükség. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Lovak mentését segítette Arina, a hannoveri véreb

Mint arról már többször hírt adtunk, Kovács Endre Arina nevű hannoveri vérebét mentő / nyomkövető kutyává képezte át. Eddig több alkalommal segített eltűnt személyek felkutatásában, most azonban más feladatot kapott. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

2014. év eredményei

A 2014 év igencsak eseménydúsra sikerült számunkra. Vadásznapok, rendezvények, bemutatók sora van mögöttünk, de mégis a vad iránti tisztelet, vadásztársainknak való segítségnyújtás az, ami leginkább mozgat bennünket. Számtalanszor próbáltuk meg megrövidíteni a sebzett, beteg vad szenvedését, igyekeztünk menteni a menthetőt, trófeához, húshoz juttatni az elejtőt. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, nagyrészt eredményesek voltunk. Ám voltak olyan utánkereséseink is, amelyeket kudarcként kellett megélnünk, levonva a tanulságokat is egy-egy esetből. Egy kattintás ide a folytatáshoz….