Kategória:

Utánkereső Nyílt Nap – Bárna 2016 (ajánló)

Darázs naplója IV. rész – Az első leckék

Darázs tíz hetes volt, mikor elkezdtem tanítani az utánkeresésre. Ez persze nagyképűen hangzik. Ugyan mire tudnánk mi emberek megtanítani egy kutyát, amit nem tud ő magától is a vadászatról? Hiszen a kutya ragadozó. Őseit az tartotta életben, hogy zsákmányt tudtak szerezni. Szóval, ha a kiskutyánk alapvetően jó tulajdonságokkal rendelkezik, akkor csak elő kell belőle csalogatnunk ezt a “ragadozót”, ha nem is a szó általános értelmében.

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Ezzel a kis összeállítással kívánunk mindenkinek Boldog Új Évet!

 

Utánkereső Nyílt Nap – Bárna

Rony, Dagi és Cirka akcióban

The YouTube ID of mjx7maHBJh4#t=20 is invalid.

Hajtásban sebzett vaddisznó kant kerestünk, az állításnál Rony szügyébe még belevágott. Szépen fogták több mint 40 percen keresztül, a sérülést is csak később vettem észre Ronyn. Dagi és Cirka a két másik tanuló bajor hegyi véreb.

Szabon Gábor

Erdőjárók magazin 2013 október

“Kedves Erdőjárók! Első TV-s magazinunk elkészült!
A benne szereplők közül Igaly Diána, Mészáros György, vagy éppen Hegedűs Sándor azt mondták, hogy szuper lett! Nekik köszönjük, a Ti véleményetekre pedig kíváncsiak vagyunk. A megosztásokat nagyon köszönjük, sokat segít, ha minél több emberhez eljut új műsorunk! Barangoljatok velünk!” – http://www.erdojarok.hu/

Forrás: http://www.erdojarok.hu/

Filmajánló – Takács Viktor: A nagyvad találatjelzései

Egy számunkra is nagyon hasznos filmet ajánlunk minden vadász figyelmébe. Sokszor találkozunk azzal a nehézséggel, hogy a sebző nem igazán tudja elmondani, nem ismeri fel, mi volt a meglőtt vad reakciója a találatkor. Ehhez nyújt nagy segítséget Takács Viktor filmje, mely minden kedves vadásztársunknak hasznára válhat.

Vaddisznó utánkeresés

Időnként adódnak egészen könnyűnek, és a kutya számára veszélytelennek ígérkező sebzések. Ilyenkor igyekszünk a kezdő kutyákat lehetőséghez juttatni. Balázs és fiatal vérebe szépen vettek egy ilyen – épp számukra szabott – akadályt. 1400 méteres dermedtre vezetés volt, a vendégvadász előző este sebezte, 14 órás volt a csapa. Szedernek ekkor még kezelés alatt állt a törött farka, lehet is látni, azért lóg folyamatosan a vége. Később amputálni is kellett. Annak ellenére, hogy komoly fájdalmai lehettek, szépen dolgozott.

Németh Balázs: http://hannoverinegykezlabas.blogspot.hu/

Ari 16 órás mesterséges csapán

Keresés másként

Mint azt már tudjátok, a csapatunkban van olyan ember, aki nem csak a sebzett vadat keresi, hanem mentőkutyásként is aktív. Ez a fajta nyomkövetés más módszerrel, más felkészültséget igénylő módon történik. És a keresés célja is egészen más: megtalálni az eltűnt személyt mielőbb, lehetőleg még élve. Most négy rövid videót láthattok Demiről, aki szerencsésen túlélte a szívférgesség okozta betegséget és továbbra is aktív keresőkutyaként dolgozik.

Demi személykeresés tréning

Demi személykeresés tréning II.

Keresés városi környezetben

Keresés vegyes területen