Danika

Danika odaát, a Felvidéken látta meg a napvilágot nemesi családból származó (törzskönyvezett) szülők gyermekeként. Húgával hamar egyik alföldi vérebvezető barátom, Jani bácsi keze alá került, egy már felnőtt, gyakorlott véreb mellé. Szép lassan megtanulta az alapokat: megcsinálta az alapvizsgát, s ezzel egy menetben megkapta a könnyebben megszerezhető vadászati alkalmassági vizsga bizonyítványt is. Már csak a megoldandó feladatokat várta…

Amikor Vitézt elveszítettem, a család után a csapatunk tagjait, s ismert, megbízható vérebes kollégákat értesítettem először, és szinte azonnal beindult a gépezet. Ki-ki a maga módján próbált segíteni: volt, aki hasznos információkkal látott el, volt, aki második, vagy „tartalék” kutyáját ajánlotta fel ismerve szorult helyzetemet. Így találkoztam a már serdülőkorú Danikával.

Elsőre megugatott, de egészen véletlenül volt egy dugifasírt, s egy kis szalonnabőr a zsebemben, így hamar megnyugodott és szépen leült előttem.  Még vagy kétszer állóra csaholt, de aztán megszokta a jelenlétem.

Az első gyakorlómunkákat a lehető legextrémebb körülmények között dolgoztuk ki: -20°C, viharos északi szél, 25-35 cm hó, vagy ezek keveréke. Nem titok, a mesterséges, vér nélküli csapára esett húsz centis hóban nem ment jól a munka, de biztató volt, hogy máskor meg a negyvenhat órás, mesterséges véres csapán hiba nélkül ment végig.

Aztán eljött az első, várva-várt valódi munka: gímborjú, elvileg a gyomrán keresztül érte a lapockáját a találat. Könnyű munka, nekünk való – mondták, majd három órás eredménytelen keresgélés után már másképpen láttuk a dolgot mindannyian: a nyomot betakarta a frissen esett hó és az ordító szél. 250 méterig biztosan jó csapán voltunk, mert ott még találtunk két csepp vért, de a következő 500 méteren már nem, és elvesztettük a sebzett vad nyomát. Aztán hazai pályán próbálkoztunk: Jani bácsi szólt, másnapra három, hajtásban sebzett dámhoz hívták, menjünk el gyakorolni. Ha nem boldogulnánk, kisegít a Lizivel. Hát! Az elsővel nem boldogultunk! De hamar kiderült, hogy a tapasztalt kutyának is gondot okoz az általunk is összejárkált nyom megfejtése. A második esetben a négyszáz méter körüli vezetékmunkát rövid hajszával zárta le Danika, majd harmadjára egy húzásnyomhoz vezetett minket a véreb.

Itthon -22°C-ban indultunk el egy vérző nagy disznó nyomán a Bodrog árterében. Olyan hideg volt, hogy amikor egy pici verejtékcsepptől összefagytak a szempilláim, le kellett vennem a kesztyűt, hogy ujjaim melegével le tudjam olvasztani a jeget, és félvakságom megszüntessem.

(Igen. Ilyenkor bennem is felmerül a kérdés, hogy: mit lehet ebben szeretni?)

Körülbelül nyolcszáz métert tettünk meg, mikor nem pici meglepetésünkre azt láttuk, hogy a disznó alatt beszakadt a Bodrogzugi-csatorna jege, s a nyomok a túloldalon folytatódnak! Akármilyen langyosnak ígérkezett a víz, úgy döntöttem, inkább kerülünk, mert nem vágytam a csonttá fagyott páncélgatyára. Danika gond nélkül állt vissza a nyomra a túlparton, és durván százhúsz méterre meg is pillantottuk a már dermedt vadat.

Aztán egy rövid vezetékmunkával egy kan mellett állva nyújthattam át a töretet egy hivatásos vadász kollégának. Majd egy bonyolultabb munka következett: esti lesen sebzett kan hatodik sebágyánál, közel egy kilométernél fogyott el a vér, így – most már muszáj volt – segítségünket kérték, nem követték tovább. A rálövés helyétől ezernyolcszáz méterre leltünk rá egy sűrűben az éjjel sokáig zavart, de már dermedt kanra, s közben a vendég előző éjszaka, keresés közben elvesztett szobakulcsát is megtaláltuk. Mindkettőnek nagyon örült…

És az eddigi csúcspont:

  • Szevasz Pisti! Itt van eldűlve pár száz méterre egy disznó, hajnalban szaladj már ki, keressük meg!
  • „Itt van eldűlve.” Ilyet már hallottam Tőled… Ez is bement abba a százhektáros gyalogakáctengerbe?
  • De ez jól van lőve! Tényleg.
  • Tudom. Pont egy ilyen „jól meglőtt” kos nyomán mentünk a héten tíz kilométert, és még csak meg sem láttuk… De persze, megyek. Nem tudom, mikor érek oda, mert reggelre már van egy lövéskontrollom.
  • AAA! Ne hülyéskedj! A fiúnak vízilabda meccse lesz! Tizenegyre ott kell legyek. Ide gyere már először!
  • De Jani! Azt már elvállaltam, és csak kontroll, lehet, hogy nyolcra már ott vagyok. Fél kilenckor megmutatod a rálövés helyét, és mehetsz.
  • Nem hagylak magadra abban a sűrűben!
  • Nem félek én egyedül. Meg hát ott a kutya is. Nyugi.
  • Akkor inkább ne is gyere.
  • Na, ne hisztizz, mindjárt megkérdezem a cimborám, Neki ráér-e később? Visszahívlak.
  • Makacs, kibírhatatlan vénember leszel, ha megöregszel. Ugye tudod? Hol találkozzunk?
  • A vadászháznál hatkor. Fél hétre ott vagyunk a helyszínen.

A „pár száz” méterből háromezer nyolcszáz lett. Rövid hajsza végén került terítékre a hátsó láblövött süldő. Köszönjük a bizalmat!

Itt tartunk most Danikával, Vitéz vérebem ifjú utódjával. Ígérem, hogy a vele való együttműködésünk további fejleményeiről is rendszeresen hírt fogok majd adni.

Mihók István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.