Darázs naplója I. rész – A gondolat, hogy létezzen

Azzal kezdeném, hogy soha nem akartam azt, hogy Somának kölykei legyenek. Nem vagyok én tenyésztő, pláne kutyaszaporító. Jókat vadászunk és más nem is hiányzott. Aztán, ahogy az idő haladt, a nyomás egyre nagyobb lett rajtam. Sokan szerettek volna egy Soma-utódot maguk mellett tudni, így – kicsit későn ugyan -, de rászántam magam a dologra.

A tavaszi tüzelés ideje vészesen közeledett, ám a legény kiválasztása meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult. Soma kegyeit ugyanis akárki nem nyerhette el. Voltak ideálisnak látszó jelöltek, ám a rokonság miatt kizárt volt a szerelem. Jöttek, ajánlkoztak délceg vitézek, de a kiállítási eredmények sora bennünket nem hatott meg. Valódi vadászkutyát kerestünk. Így adódott – mint a mesében -, hogy Soma mancsát a legkisebb fiú nyerte el, miután lovával leugratta a keszkenőt a vár fokáról.
Félix ugyan nem annyira ismert eb, de nem akármilyen felmenőkkel büszkélkedhet. Anyja nem más, mint Szigeti János legendásan jó utánkereső tacskója, Pötyi. Aki valamennyire járatos a tacskóval való vadászatban, annak többet ennél nem is kell mondanom.
A mama a vadászat miden ágában jeleskedik, díjakat is nyert bőven, de ami a legfőbb, gyakorló utánkereső kutya. Jó tulajdonságait pedig Félix, a kölyke is örökölte, kinek gazdája nem rettent meg attól sem, hogy tacskójával a kívánt vaddisznós kertben megjelenve próbára tegyük. Mint kiderült, nem is volt miért aggódnia. Félix jó vérű kutya.

Miután Soma és Félix kölcsönösen szimpatikusak voltak egymásnak, már csak a hátralevő napokat kellet számolni. Gyorsan eltelt az a két hónap, Soma pedig számomra elképesztően nagy hasat növesztett. Egyszer aztán nekilátott fészket rakni. Ezt a lakás legkülönbözőbb pontjain művelte, így elérkezettnek látszott az idő, hogy a számára kialakított helyre telepítsem.
Aggodalommal teli két nap következett, aztán egy hétfő reggelen, némi állatorvosi segítséggel, megérkezett az első utód, Démon. Miután Soma felszárítgatta, a nyüszítő kis jószág hozzá is látott az evéshez.
A következő kölyökre, Dongóra – vagy ahogy később elkeresztelték: Döncire -,  egészen estig kellett várni. Szóval a fialás nem ment éppen a szokásos ütemben. Ennek oka talán az volt, hogy a kölykök szokatlanul nagyok voltak.

Az első két kölyök után nem jött a “folytatás”

Soma, mint aki jól végezte dolgát, szoptatta két fiát, de azért nekem még gyanús volt. A hasát tapogatva éreztem, hogy belül még mozog valami. Sőt egy bizonyos ponton a szapora szívverést is ki tudtam tapintani. Először azt hittem, Soma pulzusát érzem, de a másik ujjamat a nyakára téve kiderült, hogy bizony két szívtől erednek az impulzusok.
Mivel másnap reggelig sem történt semmi változás, ismét az állatorvosnál kötöttünk ki, aki ultrahang vizsgálattal megállapította, hogy egy kölyök még bent van és láthatóan igen jól érzi magát, nem akar megszületni. Egy injekciónak köszönhetően aztán estére ő is meglátta a napvilágot. Soma éles ugatással és nyalogatással próbálta rendes légzésre bírni, mire én is odasiettem. Láttam, hogy gondban van a kicsi, nem szelel az orra, így jobb híján egy szippantással tettem szabaddá a légutakat.

Ő is szopni kezdett

Erre aztán hangos nyivákolással elkezdett rendesen szuszogni, és kis segítséggel mindjárt rá is csatlakozott az életet jelentő csecsbimbóra. Miután jóllakott, anyjához bújva elszenderült. Soma pedig mellső mancsai közé véve szárítgatta, melegítette utolsóként érkezett kölykét, Darázst.

Az anyai ölelés

Együtt a család

Horváth Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.