Darázs naplója II. rész – Az első hetek

A kölykök az első két nap alatt szemlátomást kikerekedtek. Evés, alvás volt az egyetlen gondjuk. Hasuk megtelt és ezzel együtt beindult a kiválasztás is. Soma pedig, mint ha egész életében mást sem csinált volna, rendkívüli gondossággal ápolta, tisztogatta őket.

A sebtében befalt fejadagjára és a szükségtől vezérelt, elvégzendő dolgaira alig maradt egy kevés idő. A három kis „vastaghurka” feletti aggodalma nem hagyta nagyon távol maradni. A nyugalmát kezdetben nem zavarhatta senki idegen. Aki mégis a korai látogatással próbálkozott, azt vészes morgással fogadta. Persze a gyerekeknek muszáj volt megmutatni a nem is olyan apró kölyköket. A jelenlétemben ők közelről is megnézhették a kicsiket, akikkel játszani sajnos még nem lehetett. A három éves kislányom, Dorka meg is jegyezte:

– Apa, ezeknek csukva van a szemük. Ébreszd fel őket!

A kisfiam, Máté pedig elénekelte nekik a „Pál, Kata, Péter jó reggelt” című gyakran hallott slágert, de egyelőre még ez sem hatott.

Soma teje akár hat kölyöknek is elég lett volna, nem hogy háromnak, úgyhogy az időnkénti mérlegeléseknél megdöbbenve észleltem, hogy micsoda komoly súlygyarapodás történt az emlőkre tapadt „tengerimalacok” körében.
Három hetesek múltak, amikor nyitogatni kezdték a szemüket. Kezdett kialakulni a személyiségük is. Ezen kívül mindhárom kölyök másként nézett ki. Az elsőszülött, Démon, már akkor komoly pofaszőrzettel büszkélkedhetett. Dönci volt a legnagyobb, Darázst pedig lényegesen világosabb szőre segített megkülönböztetni. Ő hasonlított legjobban az egykori kölyök Somára.

Ahogy teltek a napok, a kicsik egyre erősödtek és lassan lábra is kaptak. Onnantól kezdve megszűnt a nyugalom. Egész nap jöttek mentek, birkóztak egymással. A szoptatásnál valóságos harc dúlt a jobb helyekért, de Soma még kitartóan állta a megpróbáltatásokat. Igaz, a szokásos napi kosztjának háromszorosát fogyasztotta el ehhez.
Az idő közben kibővített helyüket nagy örömmel vették birtokba, de nem lehettek vele teljesen megelégedve, mert apró fogaikkal komoly átalakító munkába kezdtek. Amit elértek, szétrágtak, nem volt kivétel ez alól például a kazán vastag rézkábele sem. Szabályos csíkonként tépték fel a padló linóleum burkolatát és a szegély csíkokat is. Az alájuk tett szőnyegdarabok egy nap alatt öltöttek felismerhetetlen formát. Nem kis gondot okozott tehát a lefoglalásuk. Talán az üres ásványvizes palack volt a leghosszabban tartó játék, bár a friss szarvaslábnak sokkal jobban örültek. Heves farkcsóválással vetették rá magukat, pedig életükben akkor először érezték azt az illatot.
Alig várták, hogy feléjük járjak, egy kis játékra mindig kaphatóak voltak. Miután pedig szilád táplálékkal kezdtem kiegészíteni a kosztjukat, még inkább örültek nekem. Egyéniségük már ekkor jól megmutatkozott, de a rosszaságnak egyikük sem volt híján. Démon akit ért, azt megtámadott, és már egész kicsi korában megmutatta, hogy ő bizony ugatni is tud. Dönci volt a kis nyugodt a családban. Ám testi fölényét kihasználva gyorsan verte vissza az ellene irányuló orvtámadásokat. Darázs rettentő eleven volt, olyannyira, hogy még a kerítésként állított palánkon is átvetette magát. Azóta sem tudom, hogy sikerült neki.
A kölykök egyre többet ettek a nekik kínált eledelből, már csak azért is, mert Somának már minden szoptatás felért egy kalandtúrával. Beugrott a hegyes fogú kis tacskókhoz, akik meg sem várták, hogy lefeküdjön, futtában vetődtek rá. Ezt kibírni sokáig nem lehetett. Az anyjuk hősiesen állta a fájdalmas táplálást, de csak pár percen kersztül. Eközben már utánkeresni is voltunk Somával, így igazán elmondhatom, hogy a kicsik az anyatejjel szívták magukba a vadászat tudományát.

Eljött az első féreghajtás ideje is. Nem mondhatnám, hogy nagyon rajongtak a féreghajtó krém ízéért. Nem lett ez másként később a tablettával sem. Különösen Darázzsal gyűlt meg a bajom. A legfondorlatosabban becsomagolt, csemegékbe bújtatott tablettát is kiszagolta és kiköpte. Ám nem tágítottam, szelíd erőszakot alkalmazva a szájába dugtam. Úgy is kiköpte. Újra belenyomtam szájába és a pofáját összefogva tartottam bent a szükséges gyógyszert. Ő ártatlan képpel, rezzenéstelenül tűrte, de csak azért, hogy percek múltán félre vonulva titokban ismét kiköpje. Bosszantó, de egyben mulatságos is volt konoksága. Azért vagy a tizedik nekifutásra végre lement, aminek le kellett. Bár féreg soha nem volt bennük, ezt a tortúrát rendszeresen eljátszottuk.

Az első kiránduláson még óvatosak voltak az udvaron, de aztán túlságosan is felbátorodtak. Folyamatosan szökésben voltak. Kotorékkutya mivoltukat le sem tagadhatták volna. A terjedelmes tuja alatt egész komoly aknát kapartak kis mancsaikkal. Ettől kezdve a gyerekek is kezelésbe vették őket. Nyúzták, húzták-vonták, terelgették a szökevényeket. Darázst a vízelvezető árokból többször is ki kellett menteniük. Ám ez csak addig tartott, amíg a haramiák meg nem erősödtek. Akkor fordult a kocka, olyan zsiványok lettek, hogy a gyerekek szinte menekültek előlük.

Imádtak kint lenni a szabadban. Mindig ölben hoztam ki őket egy dobozban vagy kosárban, de az sem ment gond nélkül. Darázs aki már a helyükről is kiszökött, egyszer simán kiugrott a földre a kosárból, mert nem bírt várni, amíg leteszem őket. Persze nem macskának született, hangos puffanással ért talajt. A szívbajt hozta rám, de szerencsére egy kis lábfájással megúszta. Bár csak addig sántított, amíg az első érdekes dolog az útjába nem akadt.

Szóval nem lehetett unatkozni mellettük. Soma is külön aludt már tőlük, ha pihenni akart. Közeledett az elválasztás ideje, de még nem voltak meg a konkrét gazdajelöltek. Nálunk ugyanis nem kölyök kiválasztás volt, hanem én döntöttem el, hogy kihez kerüljenek. A kiskutyák nagyon biztatóak voltak, bármelyiket szívesen megtartottam volna, ám ekkor még úgy gondoltam, hogy Soma utódja egyszer valamikor majd egy bajor hegyi véreb lesz.

Horváth Dániel

További képgaléria:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.