Darázs naplója III. rész – Darázs marad!

Majdnem olyan nehéz volt a kiskutyák sorsáról dönteni, mint amennyit erre a következő részre várni kellett. A kis tacskók gyorsan elérték a nyolc hetes kort, teljesen önállóak voltak és készen álltak arra, hogy megkezdjék új életüket.

Nem volt könnyű búcsút venni tőlük, hiszen születésük óta bábáskodtam felettük. Tisztogattam, ápolgattam őket. A kezemből kapták az első falatokat. Szinte percről percre követtem nyomon a fejlődésüket.

Elsőként Démon kelt útra. Egy megbízható jóbaráthoz került a Dunakanyarba, ahol minden elképzelhető földi jóban része van a kis szőrmóknak. Náluk a kolbászok, sonkák és oldal szalonnák úgy sorakoznak a gerendán, mint óvodában a gyerekek. Kisebb-nagyobb négylábú rokonaival naphosszat folyik a játék a ház körül és sűrűn járják újdonsült gazdájával a vadászterületet is. Sok szerencsét Démon!

Dongó szintén gazdájára talált. Már az elválasztás előtt eldőlt, hogy ehhez a közeli vadászbaráthoz is kerül majd egy kölyök. Rengeteg érdeklődő levélváltás, telefonálás erősített meg abban, hogy nyugodtan rábízhatom az egyik kis utódot. Jó volt a megérzés. Ők is gyakran lesik a vadat, látogatják az erdőt-mezőt új társával. Ezen kívül Dongó könyvelhette el az első igazi utánkeresést a kölykök közül. Egy őzbak került terítékre a segítségével. Igazán jó dolga van neki. Minden jót Dongó!

Darázsnak viszont nem akaródzott gazdát találni. Egyre csak a kölyök Somát láttam benne. Aztán minél inkább haladt az idő, annál nagyobb bajban voltam. Egy kis bajor hegyi legyen majd Soma utódja, ahogyan terveztem, vagy Darázs? Véreb vagy tacskó?

– Á, azt nem lehet, Darázst nem adom senkinek! – döntöttem el végül. Több alom úgysem fog születni. Meg aztán a suszter maradjon inkább a kaptafánál. Szóval Darázs maradt.

Sok minden szólt a kis vakarcs mellett. Rendkívül stabil idegrendszeréről hamar megbizonyosodhattam. Már kicsi korában sem félt semmitől. A fűnyírótól például nemhogy megijedt volna, hanem egyenesen ismerkedni, játszani akart vele. Minden érdekelte, folyton “vadászott”, kalandozott. A szarvaslábra egyből rávetette magát, amikor hat hetes korukban először megmutattam nekik. Azt ugyan nem foghatom rá, hogy ő lett volna a domináns a kicsik között, mert mindhárman nagyon elevenek voltak, de ritkán maradt alul a folytonos birkózásban az biztos.

Miután ketten maradtak Somával, számára is elkezdődött az új élet. Szoktatni kezdtem a pórázhoz. Kapott egy kis nyakörvet, de nem ám újat, hanem Soma egykori első nyakörvét. Ezzel aztán lemérhettem, hogy erősebb testalkatú, mint az anyja volt ennyi idős korában. Csak a legutolsó lyukba tudtam becsatolni a kis bőrszíjat. Egyre többet jártunk az erdőben, hogy megismerhesse a számára még új, izgalmas világot.

Lépten-nyomon apró falatokat szórtam szét neki a fűben, hogy felfedezze és még nagyobb kedvvel használja orrát. Ő pedig nagy gonddal keresett meg minden kis csemegét. A kis Somához mérten sokkal megfontoltabb, aprólékosabb volt. Nem habzsolta úgy a számára kiszabott ennivaló adagot sem. Bár ez csak a kezdet volt, mert azóta az anyja mellett megtanult gyorsan enni.

Ahogy elmúlt kilenc hetes, elérkezettnek láttam az időt, hogy megtegyük az első  lépést az utánkeresés rögös útján. Ha másért nem, hát tesztelés céljából. Vajon mennyire áll készen a dologra? Sonka szelettel készítettem neki egyszerű  csapát az udvaron. Nagyon nem cifráztam. Amikor a kis tacskó nem figyelt, a “zsákmányt” néhány méter hosszan, egyenes vonalban, a fűhöz dörzsölve végig húztam a földön és otthagytam a csapa végén. Darázst azonnal a nyom elejére tettem és ő meglepő alapossággal, igen nagy gonddal elkezdett nyomozni. Egy hiba volt csupán, hogy egyelőre legfeljebb fél percig tudott egy valamire koncentrálni, így annak leteltével feladta a keresést, elém ült és száját nyalva jelezte, hogy tőlem várja a megoldást. Nem adtuk fel a dolgot, s másodjára nekirugaszkodva szépen eljutott a célig. Elégedetten fogyasztotta el a darab sonkát.

Az ezt követő hetekben elkezdődött az igazi tanulás, valódi csapán, valódi eszközökkel, fokozatosan nehezítve a dolgát, ám az már a következő részek története.

Horváth Dániel

 

További képek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.