Egy eredménytelen keresés rövid története

Megesik, hogy egy eredménytelen keresés emlékezetesebb marad, mint egy olyan, ahol a vad megkerül a végén. Egy feltehetően gerinctüskén lőtt süldő keresésének nyomvonala látható a mellékelt képen, ami éppen egy ilyen eset volt.

Hajnalban egy medence tájon sebzett kis kan keresésével indítottuk a napot, amit szerencsére viszonylag gyorsan, alig több mint fél kilométer vezetékmunkával megtaláltuk, és három lövéssel sikerült is helyben marasztani a nekünk forduló vadat. Jó, hogy sikerült elkerülni a hajszát, mert várt még egy másik sebzés is ránk néhány kilométerrel arrébb.
Egy süldőt is megsebeztek előző este a búzán, ami gerinctüske lövésre jellemző találatjelzést követően futott be az erdőbe. Az első majd két kilométeren vezetéken mentünk, Soma nagyon szépen, hiba nélkül csapázott. Pont annyi vér volt, hogy biztosak lehessünk abban, hogy  jó az irány. (Apró zászlók jelölik a képen a vért.)
1800 méternél levettem a hámot, mert a közeben sejtettük a disznót. Soma óvatosan lopakodott előre, rövid ideig előttünk vizsgálta a sűrűt, de végül eltávolodott. Ahogy utána mentünk, megtaláltuk úgy 15 méterre előttünk a már elhagyott vackot, benne pár csepp vérrel.
Soma negyed óra keresés után visszajött – talán értem? Pedig mint utólag kiderült a térképről, már a disznó közelében járt. Megitattam, és újra előrement – térképről visszanézve egyenesen a disznóhoz. Három perc múlva visszhangzott a völgy az ugatásától. Húsz percig csaholta a sebzettet, mialatt én odacserkeltem. Olyan sűrű volt a kökényes, szedres növényzet, hogy bár tíz méteren belül voltak, semmit nem láttam belőlük. Soma kétszer odajött, megnézett, és aztán bele is fogott a disznóba, az pedig szintén támadta – legalábbis a zajok alapján így ment a dolog. Végül a süldő elszelet. A tacskó utána. Ez volt az első állítás.
A GPS jel többször elveszett a rendkívül tagolt területen, de a második hegy megmászása után utolértem Somát. Persze ez csak azért történhetett meg, mert ő 5,5 kilométernél visszafordult és visszajött elém mintegy 600 métert. Megitattam a maradék vízzel, pihentünk kicsit és bár nem tűnt esélyesnek a dolog, tovább indultunk. Már csak azért is, mert abba az irányba kellett tartanunk, ha vissza akartunk jutni a legközelebbi járható úthoz. Na meg azért is, mert Soma után futva azon gondolkodtam, hogy ha ő nem adja fel, akkor én se tehetem…
A kutya ötven méter után erőre kapva otthagyott. A saját nyomán visszament odáig, ahol abba hagyta a süldő üldözését és újra nyomozni kezdett. Kerek 8 kilométernél értem ismét utol. Egy szakadékos völgyrendszer alján nyomozott éppen, ami tele volt dagonyával. Pont olyan világos színű sár volt ott, mint amiben a sebzett hempergett a rálövés előtt. Valószínű onnan indult előző este a búzára.
Nem láttam értelmét a további keresésnek, magamhoz hívtam Somát és megkezdtük a visszavonulást. A “Vége1” pontnál jártunk ekkor.
Talán százötven métert jöhettünk, amikor Soma eltűnt mellőlem. Hiába hívtam, nem jött vissza. Bizonyára kereszteztük a sebzett nyomát és a tacskóm ismét annak nyomára állt. Makacs egy fajta az biztos. Egyre gyorsabban távolodott a GPS jel szerint, hiába próbáltam újra meg újra hívni.
Nem volt mit tenni, nagy mérgesen utána másztam ismét a szakadékba, és közben azon gondolkodtam, hogy ha én most itt vért találok a nyomán, hát kalapot emelek neki. Amint kifelé másztam a másik oldalon ezt az ígéretemet be is válthattam… Két kenés bizonyította, hogy Soma nem a bolondját járatja velem. A dombtetőre érve pedig meg is hallottam az egy helyből jövő ugatását. Elég ritka akác fiatalosban jártam, bíztam benne, hogy most végre lövéshez jutok.
Sajnos a süldő egy kiterjedt kefesűrű szedresben talált búvóhelyet magának. Negyven percig voltak ott Somával előttem, több irányból is körbeloptam őket, de még csak egy szőrszálat se tudtam meglátni egyikükből sem.  Pedig ismét tíz méteren belül voltak mindketten. Ez volt a második állítás.
Végül, lesz ami lesz alapon, semmivel nem törődve lehasaltam és bebújtam hozzájuk. Persze a disznó odébb haladt a zajra, de nem volt más esély. Olyan sűrű volt a szedres, hogy a puskacsővel kellett utat vágni benne. Beljebb már aztán volt egy szűk alagút, meg néhány vacok. Ott Somát beértem, együtt kúsztunk tovább előre. Nagy bölcsen ő is csak távolabbról ugatta a disznót. Esélye se lett volna elugrani, ha épp nekifordul. Egy helyen mereven figyelt előre, de én semmit nem láttam. Végül aztán a disznó elment úgy, hogy csak egy halk recsegést hallottam meg valami vélt mozgást láttam magunk előtt vagy 5-6 méterre. Újabb hajsza következett.
Megint megmásztam utánuk az összes vízmosást, Soma közben még ugatva próbálta megállítani a sebzettet, ami talán sikerült is neki, nem tudom. 10,5 kilométernél értem be, akkor végleg befejeztük a 4 és fél órás keresést. Be kellet látni, hogy ezt a disznót mi nem tudjuk megfogni.
Mondanom se kell, hogy keserves menet várt ránk visszafelé, mivel a legközelebbi járható földút és a rálövés helye is messzebb volt légvonalban egy kilométernél. Meg aztán eléggé el is fáradtunk. Közben pedig szakadék szakadék hátán állta utunkat. Ám mielőtt elindultunk első dolgom volt, hogy a legközelebbi dagonyánál, megitassam Somát. Közben igen nagy volt nekem is a csábítás, mivel az összes vizet ő itta meg, ami nálam volt, de sebaj. Útközben találtam tíz szem szamócát, azzal kibírtam amíg az autóhoz értünk…

1 thought on “Egy eredménytelen keresés rövid története

  1. Visszajelzés: Egy eredménytelen keresés rövid története - vadaszat.net

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .