Szóval a keresés a kerítés megmászásával kezdődött, szerencsére nem volt túl magas. Somát és a puskát áttettem, majd átmásztam. Átvettem Szöcskét, a másik puskát, aztán rendeztük a sorainkat és elindultunk. Szöcske és Zsuzsa haladtak elől, mi Somával voltunk a tartalék. Ilyenkor 10-20 méterrel lemaradva haladunk egymás mögött, hogy a két kutya ne próbáljon versengeni egymással, hanem lehetőleg segítsék egymást. Közben jelölöm a vért, hogy az elől haladó a kutyára tudjon koncentrálni, így gyorsabban megy minden.

Kezdetben elég sűrű és bő vérzés mutatkozott. A kerítéstől 100 méterre sebágyat is találtunk. Na meg frissen elhagyott disznóvackot. Nem egyszerű kertben keresni. Jóval nagyobb a vadsűrűség, könnyen botlik az ember a vackában heverő vadra. Most is lehetett hallani, ahogy jöttünkre nagy reccsenéssel eltűnt a völgy alján. Szerencsére csak pillanatnyilag kötötte le a kutyák figyelmét. Szöcske rendületlenül folytatta a csapázást, mi meg ballagtunk utánuk, jelölgetve közben az egyre fogyó vért. Egy derékszögű balos kanyar után átmásztunk egy meredek árkon, majd kényelmes sétával egy lábas erdőben folytattuk a csapázást. Közel jártunk az első kilométerhez, amikor az első komolyabb feladat elé állított bennünket a szarvas. Feltehetően egy rudli haladt végig a csapán, így Szöcskének némi gondolkodásra volt szüksége, mire a lehetséges irányokat végigjárta és kiválasztotta a helyeset. Mi Somával kissé félrevonultunk, hagy dolgozzon nyugodtan. Ilyenkor tényleg zavarnák egymást. Közben persze a GPS-en jelöltem az utolsó vért, mert várható volt, hogy innen már kezdődnek a bonyodalmak.

Negyedórányi keresést követően Szöcske ismét vért bökött az orrával, meglett a folytatás. Egy árkot keresztezve akác lécesbe jutottunk, majd egy keskeny rétre, aminek a túloldalán egy földutat kereszteztünk. Ott mindkét kutya jelezte az út porába hullott vércseppeket, majd beváltottunk egy újabb akácosba. Lassan, rétegvonal mentén ereszkedtünk lefelé. Vér csak minimális volt, az is ritkán, így minden egyes cseppet jelöltem a GPS-en, mert anélkül talán vissza se találna ilyenkor az ember, ha hosszabb szakaszon nincs vér. Mivel a disznók az elmúlt éjjel teljesen felforgatták ebben az oldalban az avart, nagyon nehéz volt meglelni a folytatást.

Somával „őriztük” az utolsó vércseppet, amíg Szöcske és Zsuzsa kibogozták a csapát. Szarvas egy hegyesszögű visszatörést csinált, majd cikk-cakkban haladva leereszkedett a völgybe. Egyenesen egy szóróhoz ment, hogy a helyzet még egy kicsit bonyolultabb legyen. Persze nem enni, csak épp áthaladt. A talaj teljesen le volt taposva, akár egy karámban, de a kutyák így is mutattak egy-egy csepp vért.

Viszonylag könnyen megvolt a folytatás, de aztán újabb kitérők kezdődtek a csapán, és csak lassan értünk ki a völgyből. Közben a szemben magasodó meredek hegyoldalt figyeltem, tetején a függőleges löszfallal. – Még az lenne a szép, ha ott kötnénk ki – gondoltam.

A hegyoldalon felkapaszkodva egy útra értünk. A helyzet kezdett bonyolódni.

A szarvas ugyanis ezen az úton ballagott végig, helyenként ott is volt a nyoma a keréknyom sarában. Pár csepp vér is bizonyította, hogy jó nyomon vagyunk, csak az lett a kérdés, hogy hová vezet az a nyom?

Szöcske már a sokadik körét rótta oda-vissza az úton, hol itt, hol ott váltott be az útszéli sűrűbe, de nem volt biztos a folytatásban. Somával kissé lemaradva értünk oda, és ő is bökött egy még jelöletlen vércseppet. Gondoltam jobb, ha ölbe veszem és arrébb vonulunk, mert ennél a vércseppnél a patanyom visszafelé mutatott. Hagytuk Szöcskét és Zsuzsát dolgozni. Sajnos Szöcske már elég fáradt volt, sehogy nem tudott kijutni az ördögi körből. Ráadásul nagyon erős oldalszél is fújt a hegygerincen keresztül, ami felforgatta a leveleket, összekuszálva ezáltal a szagokat. Mikor kissé eltávolodtak, gondoltam már mindegy leteszem Somát azon a visszafelé vezető nyomon, hátha.

Szerencsére jó helyen tettem le, és szépen bekanyarodott az erdőbe, éppen ott, ahol korábban is próbált bemenni. Nem volt semmi különös jel, csak annyi, hogy nagyon szimatolt egy belógó gallyat. Elindultunk a váltón és úgy 20 méter múlva vércseppet mutatott. Meglett hát a folytatás. Pont erre járt Szöcske is korábban, csak épp a vérig nem jöttek el, nem vették észre.

Innen már felváltva csapázott a két kutya. Épp odajutottunk a meredek löszfal tövébe, ahová a völgyből felláttam. Nagyon meredek, de ugyanakkor szép hely volt. És végre sebágyat találtunk. Többet is egymás után.

Érthetetlen, hogy miért jött erre a meredek oldalra a sebzett lábával a vad. A kutyák aztán egyre izgatottabbak lettek.

Soma is valami friss szagot kapott az orrába, tisztán láttam. Húzott rendületlenül a vér mentén, de egy komoly disznó friss nyoma is ott volt előttünk. Ahogy botorkáltam utána, egyszer csak gyanús kezdett lenni a dolog, hogy talán letért kissé. Hát, ahogy előre néztem, egy igen derék kan feküdt, vagyis már ült előttünk a vackában. Nem volt messzebb tíz méternél. Láttam, hogy nagyon fülel, de szerencsére oldalszelünk volt és háttal ült nekünk. Somával lábujjhegyen visszavonultunk. Nem kerestük a bajt.

A szarvas csapája különben ott volt fölötte nem sokkal, de ismét vett egy derékszögű törést. Szöcske vette át a munkát ismét. Egy sűrűbb helyre keveredtünk, ahol kisvártatva kelt előttünk valami. A sebzett vagy sem? Kicsit tanakodtunk, de végül Zsuzsa hajszára engedte Szöcskét. Ugyanakkor Soma egy vércseppet bökött az elugrás helyén, így ment ő is utána. Biztos volt, hogy a sebzett ugrott el. Felcsendült Soma hajszázó nyifogása, vegyítve Szöcske mélyebb hangával, de pillanatok alatt átkeltek a völgyön, amit idefelé megjártunk és csend lett.

Előkerültek a GPS-ek, és megállapítottuk, hogy kétségbeejtően nő a távolság, 2-3-4-500 méter, de a két kutya egy irányba tart. Utat törtünk magunknak a szederindás hegyoldalon lefelé, majd fel a szemközti nyiladékon. Közben a jel elveszett, de a dombtetőn ismét láttuk a kutyákat. Még mindig 500 méter körüli volt a távolság köztünk és mozgásban voltak.

Nagyon fontos ilyenkor a kísérő vadász gyors reakciója és helyismerete. Mire a dombtetőre kapaszkodtunk, egy gyors telefon után már szemben jött a terepjáróval. Gyorsan a platóra ugrottunk és közelíteni kezdtünk a kutyák felé. A távolság fogyott, a túloldali völgy felé mutatta őket a szerkezet. Ott vesz egy kanyart a kert kerítése, ha szerencsénk van oda beszorították a szarvast. Hihetetlenül megkönnyíti az ember munkáját a GPS, gyakran enélkül nem is lehetnénk eredményesek.

200 méterről már hallottuk, hogy egy helyben állít a két kutya, leugrottunk a platóról és kezdetét vette az óvatos cserkelés. A szél nem a legjobb volt, de azért sikerült ötven méterre belopni őket. Meg is pillantottam a szarvast, de ugyanakkor ő is minket. Sajnos takarásban volt, és a kutyákat sem lehetett látni. Hason kúszva közelítettem még vagy húsz métert, és épp feltérdelni készültem a lövéshez, amikor egy quad arra tévedt. Persze a zúgásra a szarvas elugrott, a kutyák utána. Nagy félkört megtéve újra útjukat állta a kerítés, és ismét felhangzott Szöcske állóra csaholása, vegyítve Soma ugatásával.

Óvatosan közelítettünk ismét, és szerencsére kiszúrtam az ünő füleit egy kis hajlat mögött. Ismét felénk figyelt. Gyorsan megszületett a haditerv. Zsuzsa jobb felől kerül, kissé zörögve, hogy elterelje a figyelmét, én meg várok és próbálok közelebb kerülni. A távolság nem volt nagy, úgyhogy inkább csak letérdeltem és lassan araszoltam a kerítés felé, így egyre többet láttam az ünőből. Az jobbra-balra forgott, de mind közelebb került a kerítéshez, és egy alkalmas pillanatban, amikor mindkét kutya eltávolodott és tisztán láttam az oldalából egy részt, sikerült terítékre hozni. A csapázás 3 km volt, a hajsza 1 km, és délelőtt háromnegyed tíztől délután majdnem kettőig tartott, mire a terítéken feküdt a vad. A lövés jó helyen, a lapockán érte a vadat, de a könnyű 7×64 kaliberű cseh lőszer nem hatolt a kamrába, csak a fogót törte szét.

Egy kis érdekesség a végére. Itt látható, milyen nyomvonalon követtük a szarvast, és merre zajlott a hajsza.