Egy kis nosztalgia

Este van, vacsorázunk Somával. Helyesebben csak én, ő már régen el is felejtette a jól megérdemelt adagját. Most itt ül és néz. Nem ugat, nem nyüszít, csak néha sóhajt és a hunyorgó szemeivel kér. Én, a szigorú gazda, nem adok neki, nincs kunyerálás! Közben azért mégis lekanyarítok egy karika kolbászt és a szájába adom. Egye fene, most az egyszer!
Vacsorázunk, és van idő gondolkodni rajta, hogy mi is történt ma délelőtt. Nehéz is lenne nem rá gondolni. A cipóra dagadt térdeim lüktetése, az összekarmolt kézfejem, arcom sebeinek égése eszembe juttatja, hogy milyen kalandunk volt ma. Üggyel, bajjal ugyan, de megint előkerítettünk egy disznót.Még előző nap sebezték, délelőtt úgy tizenegy óra felé. A magányos disznó a leadott lövések után lábát húzva bicegett el a rálövés helyéről. Annyi biztos volt, hogy az első, nem túl jól sikerült lövés után még legalább egy lövedék talált. Két oldalra vérzett, ami a hóban elég jól látható volt, és követni is lehetett könnyedén. A disznó egy kilométeres kanyarral megkerült egy hegycsúcsot, majd bevette magát egy tizenkét hektáros tölgyes, gyertyános fiatalosba. Ott már alig vérzett, az idő is délutánra hajlott, a lőszer is elfogyott, így a keresés másnap reggelre lett halasztva, de akkor már mi is jelen voltunk.

Jó félórás zötykölődésbe telik, mire a rálövés közelébe, a foszladozó, itt-ott lyukas dróttal körbevett vágáshoz érünk. Hamar megvan a csapa. Két oldalán az egészen sötét vér még jól látszik. Csont, háj, vagy szőr, ami segítene a találat helyének beazonosításában, az nincs. Máj, gyomor, esetleg béllövésre gyanakodunk. Na meg az egyik lábával biccentett is…

Soma hamar ledarálja a kerítésig tartó rövid szakaszt. Innen következik az a bizonyos kilométernyi körív, amit mi kihagyunk. A kutyát leveszem a csapáról és balra fordulva a kerítés mellett egy erdei úthoz megyünk, ami odavezet ahhoz a bekerített fiataloshoz, ahová a disznó beváltott. Ez is van hatszáz méterre, sok időt megtakarítunk ezzel a huszárvágással.
A kerítés előtt harminc méterrel ismét ráállunk a csapára. Egy-két apró vércsepp és az előző napi lábnyomok jelzik a hóban, hogy jó helyen járunk. Somát átteszem a lyukon és mi is bebújunk a kerítésen. A dróton is van egy kevés kent vér. Szépen beváltott a disznó a két-három méter magas sűrű gyertyánosba.

A sűrű gyertyános

Megyünk a nyomon utána. Még istenes is a terep, nem kell csak néha négykézlábra ereszkedni. Vagy száz méter múlva jobbra kikanyarodunk egy fahordó útra, de csak ép egy szusszanásnyira, mert a disznó átment a túloldali szederindásba. Na, ez már valóságos hason kúszós hely. Soma szépen vezet, én meg elég jól tudom kontrollálni, mert a hóban helyenként még elhullott egy-egy csepp vér. Néha még kenés is akad, még hozzá elég biztató magasságban. Szerencsére ez a szedres sűrű csak ötven méter széles és hamar ki is bukkanunk a másik oldalon. Öreg tölgyek és bükkök alatt csapázunk tovább vagy százötven métert.

Kezd bonyolódni a helyzet, mert a hóréteg elég vékony és alaposan meg van szórva különböző méretű régi és egészen friss disznó, szarvas és muflon nyomokkal. Soma leír egy balos ívű kanyart és valamivel feljebb a hegyoldalon ismét a sűrűnél vagyunk. Vért ugyan nem, de egy magányos disznónyomot látni időnként a hóban, ami valamennyire elválik a többitől. Remélem, hogy jól megyünk. Kiskutyám a sűrűben rááll egy váltóra, de meggondolja magát és visszajön, hogy bóklásszunk kicsit még a nyílt terepen. Látom rajta, hogy elveszett számára a fonál. Túl sok a friss szag, ami elnyomja az immár huszonkét órás nyomot. Szemben a hegyoldalon is látni két jókora disznót, ahogy minket néznek.

A disznók által kedvelt napos hegyoldal

A barátom figyelő állásba helyezkedik, mi a kutyával visszamegyünk az utolsó biztos pontig a szederindás széléhez. Újra indulva leírjuk ugyan azt az ívet, ugyan ahhoz a váltóhoz, de most be is bújunk a sűrűbe. A fiatal tölgyesben négykézláb követem az egyre izgatottabb ebet, igazolásként még vért is találok. Alig ötven métert haladunk, amikor nagy zörgéssel disznó kel előttünk. Somát azonnal elengedem, és egy perccel később már csaholja is a vadat. Én óvatosan egy tisztább rész felé hátrálok, és nagy kerülővel, jó széllel a közelükbe lopakodok. Ez sikerül is vagy tíz perc alatt, közben Soma folyamatosan vakog egy helyben. Már ott állok vagy tizenöt lépésre, de semmit nem látni belőlük. Markolászom a puskát, gúvasztom a szemem, de a szederinda miatt zörgés nélkül már nem tudok közelebb menni. A disznó valamit megneszel, mert elindul jobbra, nekem éppen jó irányba. Egy gyalogút húzódik keresztül a sűrűn, azon fog átváltani. Gyorsan kihátrálok én is odáig. Már jön is a disznó, de utána is mozog a fű, gondolom, hogy Soma az. Mégsem, ő valahol hátrébb ugat. Egy nagy disznó már át is ugrik a nyiladékon, utána még jön három süldő. Na, szépen lyukra futottunk. Kényelmesen elballagnak előttem, de egészséges mind. Somát hívom, de most le sem bagóz. Talán inkább csodálkozik, hogy miért nem lövök már. Belépnek a sűrűbe. Én utánuk, mert Soma még mindig ott ugat. Öt lépésre előttem egy kupacban a három süldő, Soma egy méterre előttük. Nagy a bizonytalanság disznóéknál, de végül elkocognak. Persze Soma is. Kicsit bosszant, hogy nem jött vissza ezért elindulok utánuk. A sok gally miatt megint térdre kényszerülök, így azonnal a szemembe ötlik a vér a havon. Talán mégis velük volt a sebzett, bár annak komolyabb a nyoma. Pár méter után a kérdés megoldódik. A kis konda elkanyarodik felfelé a hegyoldalnak, de a vér és a mi disznónk nyoma itt marad. Most már könnyen lehet követni. Itt a sűrűben amúgy is nagyobb a hó, nem olvasztotta meg a nap.

Megérkezik a balga tacskó is, nem űzi ő feleslegesen a vadat, ha egészséges. Visszateszem rá a nyaklót és kúszunk tovább a gyertyánosban. Elég szépen van vér, igazi barnás-feketés sötét egyveleg. Nem egyszerű a terep, de a beteg disznók szeretnek ilyen sűrűkben megfeküdni, hát megint kezdek bízni a dologban. Nem is kell túl sokat haladnunk, hogy ismét izgalomba jöjjön Soma. Újabb disznó kel éppen előttünk a csapán egy szederindás foltból. Csatolom a tacskót, mert másként nem érhetjük utol. Elviharzanak, bár én a disznót nem is látom, csak a szagát érezem. Gyorsan távolodik az ugatás észak felé a kerítés irányába. Igyekszek utánuk, ahogy lehet, de a disznók váltóit nem rám méretezték. Néha még egy-egy friss piros vércseppet is látni, így jónak tűnik a döntés, hogy Somát ismét hajszára engedtem. Sajnos, mire a szederindáktól megtépázva kiérek a sűrű túloldalán, az ugatás abba marad. A barátom mondja, hogy ő látott valami nagyobb disznót, meg a három süldőt kijönni. Soma jött utánuk, de aztán szem elől tévesztette őket. Mit mondjak? Miként Bendegúz tette azt, én is sok szép gondolattal gazdagítottam a világot, az biztos.

Na, végre megjön Soma is. Hónom alá vágom és megyünk vissza a gyalogúton oda, ahol elengedtem. Jó sok friss váltó van keresztben. Az egyiknél le is teszem a kutyát, vegyen már ugyan szagmintát. Hát véres lesz a hó a talpa alatt. Na, innen a friss vér, ami másodjára megvezetett. Valami megszúrhatta a talpát, de nem látni hol vérzik, nem is sántít. Nagy baj nem lehet.
Visszabandukolunk a csapához, folytatjuk a vezetékmunkát. Szidom a disznókat, hogy éppen itt kellett tanyát verniük, de hát erről ők nem tehetnek. Ez a legjobb sűrű a környéken. Szép napsütötte meredek hegyoldal, én is itt tanyáznék nappal, ha vaddisznó lennék.

A csapán tovább haladva még sebágyat is találunk nagyjából éppen ott, ahol megugrott az előbb a disznó. Nem könnyen, de megtaláljuk a kivezető nyomokat. A disznó – szerencsétlen – összehányt mindent, és sok véres, fekete hullatékot is hátrahagyott. Ennek igazán nagy baja van, az biztos. Ez nem rázta volna le Somát.

Kétszáz méteren belül vagy hat sebágy is az utunkba kerül, ahogy kúszunk előre. Mindegyiknél fröcsögő fekete vérrel, hányással. Egyre feljebb jutunk a jeges hegyoldalon. A hó és a vér ritkul, a nyomok sűrűsödnek. Itt-ott összegyűjtött fűcsomókat is látni, itt készülnek malacozásra a kocák. Mi meg jól megzavarjuk őket. Jó lenne már befejezni ezt a keresést, persze eredménnyel.

Addig-addig, hogy megint elveszik a nyom. Ismét vissza kell menni egy darabon. Akkor látom, hogy mégis van vér szépen. Valami aljas csipkebokor felszakította a kézfejemen a bőrt, az csepeg szanaszét. Soma odajön, nyal rajta vagy kettőt, ezzel el van intézve a dolog.

Lefelé azért könnyebben haladunk, szánkózok a hegyoldalon. Jó köves – most már emlékszek, miért fáj az oldalam. Még jó, hogy komoly kutyavezetőktől ellestem egykét fortélyt, így visszatalálok a csapán és könnyen megvan az utolsó, valóban a disznótól származó vér is. Erőltetjük tovább a dolgot, ilyenkor megszűnik az idő és a tér körülöttünk. Sokszor már csak magunk miatt folytatjuk a reménytelennek látszó keresést. Mert keresni kell, amíg az ember bírja és amíg a kutya akarja!

Meg is van, hogy hol néztük el az irányt. Hát nem csoda. Van itt disznónyom felfelé, lefelé, keresztben és hosszában, csak győzzük kibogozni! Rétegvonal mentén haladva a sokadik sebágyat találjuk, és Soma ugatva húzna előre. Alig bírom tartani az átfagyott kezemmel. Tétovázok, hogy mi legyen, úgyis csak hátráltatom. – Menjél kiskutyám, fogd meg! Soma elfut, én próbálok a nyomában maradni, de újra hajt valamit, nyifogva halad visszafelé, amerről jöttünk. Lent a völgyben csaholja a disznót. Keresni próbálok valami tisztább részt, hogy kitörhessek a bozótból, de nem megy egy könnyen. Errefelé kisujjnyi vastagságú, két méteres szederindák szövik át a gyertyán husángok törzsét. Akár a pókhálóba gabalyodott légy, vergődök előre lassan. Barátom a fahordó úton fut a küzdőtér felé, hamarabb odaér, de megint hiába. Mire a völgyhajlatba érünk, ahol az előbb még ugatott Soma, most elhallgat.

Figyelünk, hogy merre lehetnek, de csend van. Végre vagy tíz perc múlva felcseng az ugatása, fent a hegytetőn. Ott, ahol a két nagy disznót láttuk délelőtt, mikor megérkeztünk. Most is ott áll egy disznó vagy százötven méterre tőlünk. Soma valahol előtte ugat. Már-már lövésre emeljük a puskáinkat, de inkább közelebb megyek. Csak hetvenöt méter a szintkülönbség, de alig győzöm szusszal már. Taposom a fél lábszárig érő havat serényen Soma ugat, ugat, majd vinnyogva felsír. Lepereg előttem az elmúlt három és fél év és látom az összetiport kiskutyát a havon elnyúlni. Ha lehet, még jobban sietek, de szerencsére nem kell, ahogy hallom Soma nem akar adós maradni, belemar a disznóba. Jól van, nincs baja tehát. Persze mire a tetőre érek kihalt a terep. Se kutya, se disznó. Már kissé kellemetlen a dolog, hogy felzavargatjuk itt az összes vadat, de hiába. Ez a szentséges kutya is, csak a bolondját járatja velem!

Ballagok, végig a gerincen, amikor a “szentséges” kutya megjelenik. Néz rám jelentőség teljesen, mint aki tud valamit, aztán elkocog. Biztatom, hogy most már mutassa, hol a disznó. Megy előttem, néha visszasandít, aztán hirtelen megtorpan. Borzolja a szőrét és megint ugat. Valami van előttünk. Látom, ahogy megvillan egy disznó oldala a szederlevelek közt, Soma utána ugrik, de visszajön és lemegy a hegyoldalon egy tejesen más irányba. Nem értem. Ott tipródok, hogy mi legyen, amikor ugatni kezd.

Ott fent feküdt el végül

Kis kanyarral ráközelítek, és látom ám, hogy egy fekvő disznót ugat, sőt már kopasztja. Ez bizony a mi disznónk. Egy kis kan. Valóban béllövése volt. Az egyik első lábán friss, golyó vágta horzsolás, a másikon régi, beforr lövésnyom. Szenvedett eleget szegény, mire befejezte itteni életét.

Itt találtunk rá

Hát nem mondom, egy valódi kutyavezetőnek biztosan feláll a szőr a hátán, de mi azért jól kivadásztuk magunkat és még a disznó is megkerült, igaz több mint 9 kilométert lábaltunk utána. Ugye Soma? Tessék, itt van még egy darab kolbász.

Terítéken a kis kan

Az egyik lövés a lágy részeket érte

A másik az első lábát horzsolta

Több mint 9 kilométer a disznó nyomán

3 Responses to Egy kis nosztalgia

  1. Horváth Dániel szerint:

    István, Zsolt!

    Köszönöm Nektek!

    Vadászüdvözlettel: Horváth Dániel

  2. Dr Varga Zsolt Antal szerint:

    Gratulálok, csodás munka volt! Kitartásotok előtt le a kalappal, még egy szelet kolbászt Somának!!!!!

  3. Fórizs István szerint:

    Szinte láttam magam előtt az esemény minden mozzanatát!
    Gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.