Egy történet a konokságról

Május 1-én, pénteken este jött a hívás: őzbakot sebeztek a Cserhátban. Valószínűleg gerinctüskés lett, mert a lövésre összeesett, majd kis idő múlva beváltott a sűrűbe. Szombat reggelre már volt egy bak keresésem Mezőcsáton, ami szintén gerinctüskelövött volt, aztán meg mennem kellett Füzérradványba, a Károlyi kastélynál tartottunk egy kis bemutatót Mihók Istvánnal, az Utánkeresők Baráti Körének színeiben. Azt követően, délután meg Sajóecsegen egy szintén tüskén lőtt disznót kergettünk át a Sajón, ezért csak vasárnap reggel tudtam menni keresni a bakot…

Bemutató a füzérradványi Károlyi kastély parkjában

Felajánlottam, hogy nyugodtan próbálkozzanak, ha nincsen meg, elmegyek kontrollként is, de csak vasárnap. Úgy is lett. Vasárnap reggel kiértünk a sebzés helyére, az egész napon át tartó eső természetesen mindent elmosott, ami látható lett volna számunkra. A sebzés helyét is csak nagyjából tudták meghatározni, ami egy szóró közvetlen közelében volt. Ráadásul a két nap alatt jelentős mennyiségű vad látogatta meg. Ronyt elindítottam, majd fegyveremet magamhoz véve magunkra maradtunk. Az első csapát végig lejártuk. Bizalommal töltött el, hogy ahová eljutottunk, mindenütt telis-tele volt őzkaparással és fekhellyel, de a keresett bak sehol sem volt. Harmadik, sőt negyedik nekifutásra sem jutottunk eredményre, ekkor már éreztem, hogy nekem is mindent hozzá kell adnom amit csak tudok.

A magasles, ahonnan lőttek és a becsapódás helye

Aztán területet is lekerestettem vele. Árkokat, vízmosásokat és mindent, amit lehetséges búvóhelynek véltem. Végül felmásztam a lesre és újra felépítettem a stratégiámat, majd elindultam a rálövés helyének irányába. Ekkor már teljesen Ronyra hagyatkoztam, előttem ment vagy 20-30 méterrel, és egyszer csak magasra szagolt, de derékszögben hajlott oldalra a nyaka… Odalépve mögötte pár méterrel megláttam a lövedék által vágott nyomot a magas fűben. Lefeküdtem és megcéloztam a les ablakát, hogy hol is állhatott a bak a lövés pillanatában? Ám ekkor már Ronyban ismét lobbant a tűz.

Biztos pont, ahol a lövedék a földbe vágódott

Hozzá tartozik a dologhoz, hogy a három sikertelen megindulás után kicsit leszidtam. Ezzel kedvét is szegtem – ami addig sem volt valami nagy -, mert nem jó volt semmi irány amerre csak elindult. Ekkor leheveredtem mellé és agyon dicsérgettem, játszottunk egyet és öröm biztatásban részesítettem, amire szinte újra szárnyakat kapott és keresni indult, be a sűrűbe végig a garádban, a vadföld szélén,. Ez már döfi gondoltam, de aztán megint csak a hurkokat csinálta. Hagytam rá az egészet, mert a levelek fonákján sem találtam semmi vért vagy jelet, ami igazolta volna, hogy jó csapán jár a Rony. Aztán meg a GPS-en már azt láttam, hogy igenis, valamit alaposan bogoz.

Közben már hívtam a területgazdát, hogy jöhet értünk, mert elfogytunk az erőnkkel is és az ötletekkel is, de még egy fohász belefért St.Hubertuszhoz. Bár gondoltam, itt már csak a csoda segíthet… Két nap előnyt, 24 órás esővel, nem igazán nagy sebzéssel kombinálva… Hajjaj, eléggé el voltam keskenyedve, de akkor Rony ismét kijött a legelőre egy kunkorral. Éppen előtte szaladt be egy suta. Azt gondoltam: na most kínjában lehet lecsapázza, de nem így történt. Tőlem 210 méterre volt, és le akartam kiabálni, hogy jön a terepjáró, de Rony se hall, se lát, csak ismét a garádba és csak előre. A következő pillanatban pedig már hajtja is a bakot, sőt pár másodpercre rá már mákogtatja is. A könny majd kicsordult a szememből, de kisvártatva ismét rohantak a vízmosások felé. Nézem a Garmint, 100-200-300 métert haladnak, aztán megint vészsírám a baktól. Na, gondoltam itta vége.

Rony és a megtalált vad

Odaért közben a területgazda is, mutattam neki a térképen a helyet, ahol éppen tartózkodnak az ellenfelek. Mire leértem, Rony már befejezte a történetet, nekem csak a fotózás és kicipekedés jutott. Hozzáteszem a világon abban a pillanatban nem sok büszkébb és boldogabb ember volt nálam. A 7mm Rem. Magnum szerencsére elég jól megnyitotta a testet, talán egy csontszilánk érte is a tüdőt, mert habos volt a gerinc mellett kibuggyanó vér. Bár lehet, hogy a menekülés közben is sérülhetett.

Ez a történet a konokságról és a fel nem adásról szólt

Ismét egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk, és megváltottunk hosszú szenvedésétől egy Vadat.

Szabon Gábor

One Response to Egy történet a konokságról

  1. […] Tovább a teljes cikkre (utankeresok.hu) […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.