Nem csak az emberek körében fordul elő „véletlen baleset”, Borka és Miksa – a gondos felügyelet ellenére – eltűnt egy rövid pásztorórára, amit senki sem sejtett egészen addig, amíg a kezdeti tünetek nem jelentkeztek.
Először ugyan az állatorvos álvemhességet állapított meg, de ahogy már az lenni szokott, a nem várt áldás könnyebben érkezik. Így esett, hogy egy napon Borka 7 kis hannoveri véreb kölyköt hozott a világra. A nem tervezett almot most már persze remélhetőleg rendben felneveli. Mindkét szülő igazoltan fajta tiszta, törzskönyves hannoveri véreb és remélhetőleg a kis utódok jó vadászkezekbe kerülnek majd.