Felkészülés a hajszára

Mielőtt a fiatal, tapasztalatlan kutyákat bedobnánk a mély vízbe, igyekszünk őket a valóshoz közeli helyzetekbe hozni. A későbbi utánkeresések során előforduló – akár a kutya számára veszélyesre is fordulható – szituációkat ezzel próbáljuk minél inkább begyakorolni.

Kölyökkorban a fogócskázás játékosan javítja a kutya reflexeit. Aztán a vadászösztönt erősítheti bennük bármilyen házi állat jelenléte. Főként, ha azok könnyen legyőzhetőek, mint például a baromfi udvar lakói. Azokat többnyire nagy kedvvel űzik – a gazdák legnagyobb méltatlankodására.

A vad szaga, és mérete azonban többnyire riasztólag hat eleinte, ezért kell különböző módon ahhoz hozzászoktatni a fiatal kutyát. Első lépés a már dermedt vaddal való találkozás. Ezzel az a baj, hogy bár “megbarátkozik” vele a kutya, de nem minden esetben ugatja. Az ugatást a vad mozgása viszont többnyire kiváltja. Hogyan lehetne ezt valahogy mesterséges körülmények között gyakorolni? A vadat mozgatni nem a legegyszerűbb, meg aztán nem is nagyon illik vele “játszani”. Vadászember a vadat annál többre kell, hogy becsülje. Kovács Endre csapattársunk megoldotta ezt a kérdést. A mesterséges csapa végén disznóbőrbe bújva ingerelte vagy épp ingereltette mások által a vaddisznóval szemben igen nagy óvatossággal viselkedő kutyáját. Persze a preparált bőr alatt nyers vadbőr darabot szorongatva, hogy azért valami szaga legyen annak a “disznónak” Talán nevetségesnek tűnik a dolog, de az eredményt elérte. Ennek hatására a magától való ugatásba igen jól belejött a parancsszóra különben kitartóan csaholó véreb. Sőt szabály szerűen kísérte, kerülgette azt.

A következő lépés, hogy igazi élő vaddal találkozzon a kutya. Lehetőleg olyannal, ami által nem szerez negatív élményeket mindjárt az első alkalmakkal, mert az később nem lenne jó hatással rá. Efféle,  mondhatni “élve műthető” vaddisznóhoz volt szerencsénk a mátrafüredi erdészeti iskola kertjében. Karsai Henrik jóvoltából a fiatal kutyáink – a tapasztaltak útmutatása mellett – belekóstolhattak a “hajszába”, de még inkább inkább a vad hangos ugatással történő állításába. A kezdeti illetődöttség után a fiatalok egész jól belejöttek, a sokat látott öregeket pedig alig lehetett lehívni, úgy bele lovalták magukat a dologba, már-már a sodrából kihozva ezzel a békés vaddisznókocát.

3 thoughts on “Felkészülés a hajszára

  1. Kedves Zsolt!

    Érdekes ez a két órán belüli elérhetőség. Ezt úgy kell érteni, hogy két órányi távolságon belül legyen kutya, mondjuk 200km-en belül, vagy a sebzést követően két órán belül már keresni is kell a vadat? Ha esti sebzés van, akkor ezt hogyan lehet megoldani?

    Üdv, Dani

  2. Kedves Zsolt!

    Köszönjük az elismerő szavakat. Igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy minél kevesebb vad szenvedjen és vesszen el sebzetten. Próbáljuk az utánkeresést “népszerűsíteni”, hogy mások számára is természetes legyen az, hogy segítséget hívnak, ha saját maguk nem tudják a megsebzett vadat terítékre hozni. Néha mi is keresünk gázolt vadat, bár elég ritka hogy kifejezetten ezért hívjanak.
    Az ottani vadászkultúra, és főként a keresés módja, persze hogy érdekel minket. Mindenből lehet tanulni. Attól, hogy valamit máshol másként csinálnak, még nem biztos, hogy az rosszabb, sőt talán épp jobb módszer, akár hasznára is válik az embernek, hogy megismeri. Ez okból kapcsolatban vagyunk sok ország utánkeresőivel.
    Egy a lényeg, a sebzettet keresni kell amíg az ember bírja, és a kutya akarja, mert ezt írja elő a törvény, mert így tanultuk, és mert így gondoljuk helyesnek.
    Vadászüdvözlettel:
    Horváth Dániel

  3. Kedves Utánkeresők!
    nagy lelkesedéssel és elismeréssel követem honlapotokat, lelkes szervező munkátokat, kitartásotokat, amivel a kutyás munka egyik csúcsát, az utánkeresést népszerűsítetitek. Magam gyerekkorom óta vadászom, közel 4 éve immáron Svédországban élek és sebészként dolgozom. Az utánkeresés kultúrája itt nagyon magas, egyáltalán vadászati kultúrájuk, etikájuk irigylésre méltó. Csülkös vadra csak akkor szabad kimenni vadászni, ha két órán belűl vizsgázott utánkereső kutya elérhető. Ezért (is) van egy szálkás tacsink (akinek azóta már kölykei is vadásznak, kettőt mi tartottunk meg), aki vizsgázott vércsapa kutya. Svédországban a balesetben sérűlt vadat 80% -t megtalálják. Minden vadat rendőrségi irányítással, rendőrségi kezdeményezésre kötelező uánkeresni. Vaddal való ütközést kötelező bejelenteni – különben a biztosító nem rendezi a kárt. Rendőr hívja az utánkereső kutyát, akit szabott áron megfizetnek a munkájáért. Szóval, lenne mit tanulni tőluk…
    Ha van kedvetek jobban megismerni ezt a kultúrát, az itteni terepviszonyokat, egyáltalán érdekel a téma, szívesen folytatnám a beszélgetést, akár meg is látogathattok minket helyi tapasztalatot szerezni. Mások a terep-viszonyok, levegő, minden.
    Barátsággal
    Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .