Gímbikák nyomán

Sem Szeder sem én nem vagyunk elég tapasztaltak ahhoz, hogy egyedül vállaljunk akkora felelősséget, mint egy gímbika keresése. Gyakorolni ellenben kell, méghozzá úgy, hogy a vad terítékre hozatala ne kerülhessen veszélybe tapasztalatlanság miatt.
Erre jó lehetőséget kínál egyesületünk alapvető kutyaképzési elve, a kétkutyás keresés. A tapasztalt vérebes társ támogatása felbecsülhetetlen érték nekünk. Erről már írtam egy korábbi postomban, és hiszem, hogy ez a legjobb módja, hogy a kutyust a kellő műcsapás tapasztalat megszerzése után az éles munkákba is bevezessük, méghozzá úgy, hogy igazán nehéz feladatokkal is szembe kerülünk. Ebben a szezonban eddig két gímbika keresésben sikerült így részt vennünk. Egy sikertelen és egy sikeres keresést abszolváltunk. Íme történetük.
Sikertelenül

 Az első másodkutyás keresésre Bényei Tomi barátom hívott. Már a hívásnál jelezte a helyi hivatásos – aki szintén vérebes – hogy ez szerinte nem lesz meg. Egy német vendégvadász előző nap este sebezte. 180 méterre lőtt jó fénynél a bőgő bikára, kissé lefelé a dombról, lesről. A lövésre a bika hátrafelé kirúgott, majd begaloppozott egy kukoricásba, mielőtt a vadász a második lövést is ellőhette volna. Nagy segítség volt, hogy a vendégvadász egy ismerőse videófelvételt készített a lövésről, vagyis mi is megnézhettük a vad találatjelzését. Valóban alacsonyan hátra rúgott egyet, majd mintha semmi sem történt volna továbbügetett. A kukoricás szélén még meg is állt körülnézni, hogy ez pontosan mi volt, mielőtt belépett volna.

A kukoricánál tettük rá a kutyákat a nyomra. Elöl Tomi és Rocky, mögöttük 10-12 méterre mi Szederrel. A kukoricában néhány csepp vért találtunk, mást nem. Sem kenés, sem szőr, sem csontdarab, semmi más. De mentünk tovább. A vad beváltott az erdőbe, majd egy árok partján haladt végig. Jó 6-800 méter után találtunk még pár csepp vért. A cseppek előrefelé fröccsentek, jelezve, hogy a vad futott ezen a részen. Utána hegynek fel, de semmi vér. Már azon filóztunk, hogy letértünk a nyomról, amikor újabb 1,5 km után ismét egyetlen csepp vért találtunk egy levélen. Tehát mentünk tovább, egyenesen egy elfekvésig. Az elfekvésben nem volt egy csepp vér sem. Ekkor tartottunk 4,5 km-nél a GPS szerint.
A hivatásos itt jelezte, hogy ne menjünk tovább, nincs értelme. Megerősítettük a feltételezését, hogy alacsony horzslövés volt has tájékon.
Sikeresen
Rákövetkező héten Tomit ismét egy sebzett bika keresésére hívták, én pedig épp úgy, mint előző héten elkísértem őt. A sebzés egy hegyoldalban történt, alig 70-80 méterről. A német vendégvadász 30-06-os puskát használt, a lövés pedig előre-lefelé elcsúszott, aminek következtében a forgó környékén ellőtte a jobb első lábát a bikának. A kísérő vadász jelezte, hogy a rálövés után a szarvas beváltott a sűrűbe, majd nyoma veszett. A vérnyom könnyen követhető, bőséges de nem akartak utána menni, nehogy fel legyen zavarva a sebágyból. Reggel 9-kor értünk ki a rálövés helyére. A kutyák könnyen felvették a nyomot, és mintaszerűen haladtunk hegynek fel. A sebző vadász kificamította a lábát, így egy barátja kísért minket el az illetékes hivatásos társaságában.
Az első vér
Az első sebágy a rálövéstől 5-600 méterre volt, egy további pedig egy jó kilométerrel feljebb a hegyoldalban, egy igazi börzsönyi sűrűsben. Rocky haladt elöl Tomival, utánuk mi 10-20 méterre, mögöttünk pedig a hivatásos vadász és a német vadász. Daráltuk a kilométereket. Először fel sem tűnt, hogy mekkora a táv, csak amikor lepihentünk egy árok alján, hogy megitassuk a kutyákat, akkor néztem rá a GPS-re, ami 4,5 km-t mutatott. A vezetékmunka mintaszerű volt, egyik kutya sem tévedett egy métert sem. Ilyenkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy a másodkutya nem végez teljes értékű munkát. Ha kellő távolságot tudunk tartani, akkor a nyomon megy, de ha túl közel kerülünk a főkutyához, akkor néha őt követi. Persze kontrollnak ilyenkor is nagyon jó hogy vagyunk.
Bele a felkelő napba
Sebágy
További 2,5 km-t mentünk, miközben a vér egyre frissebbé kezdett válni. Egyre gyakrabban találtunk olyan kenéseket, mintha a vad dülöngélt volna. Rövid tanakodás után Tomi lecsatolta és hajszára indította Rocky-t – éppen 7 km nél -, itt már annyira friss volt a vér, hogy szinte csepegett le a levélről. Megbeszéltük, hogy Szeder marad, mivel a vadat nem láttuk, úgyhogy vele megyünk tovább a nyomon. Aztán kb. 800 méteren Rocky állította a szarvast. Rámentünk, előtte 250m-rel Szedert is elengedtük, de nem látta még a vadat, és nem is értette igazán a helyzetet. Pont a csatoláskor a szarvas felkelt és megint 600 méterre futott Rockyval. Közben mi is rohantunk persze rövidebb úton. Szeder közben visszajött a saját nyomán, és elindult oda, ahol csatoltam őt, úgyhogy én itt kiszálltam és visszamentem érte. Leült szépen ott ahol utoljára találkoztunk.
Közben Tomiék tovább mentek a hajszán. Nagy vitalitása volt a szarvasnak, annak ellenére, hogy három lábon menekült. Még további négy alkalommal állította Rocky, amire Tomi meg tudta adni a kegyelemlövést.
Én közben visszamentem az autóhoz, hogy begyűjtsem a boldog német vadászt. Szeder közben kinyúlt, mint egy rongyszőnyeg. Kicsit persze szomorú voltam, mert nagyszerű alkalom lett volna, hogy lássam hajsza közben végre a kis hannoverit, de még nem volt itt az ideje úgy látszik. Azért a nap cseppet sem volt felesleges, sőt. Jó tapasztalat volt látni, hogy Szeder hosszan is tud megbízhatóan dolgozni, valamint azt is jó volt látni, hogy elszakadás esetén visszatért a csatolási ponthoz, nem ment világgá. Ez volt egyébként az első alkalom, hogy eltávolodtunk egymástól munka közben több száz métere, úgyhogy hazudnék ha azt mondanám, hogy a zabszem nem volt a hátsómban.
Megvan!
A nap további tanulsága, hogy nem csak vizet, de valami energiadús táplálékot is érdemes vinni a munkára, hogy utána egyből feltölthessük a lemerült elemeket. Tapasztaltabb vérebesek a töpörtyűre esküsznek. Következőre lesz nálam némi vaddisznóból készített csemege az biztos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.