Kovács Endre nem csak vérebesként, hanem mentőkutyásként is keresi az eltűnteket, mivel Jászberényi Mentőkutyás Szolgálat tagja. Egy ideje Arinát, a hannoveri vérebet a vadkövetés mellett az emberi nyomkövetésbe is igyekszik bevezetni, szép eredménnyel. Idén ez már a harmadik sikeres bevetésük, ahol Ari, a véreb segítette a rendőrség munkáját.
„2014. március 27. Jászágó
Hajnal 5:48-kor lakossági riasztást kaptunk egy bűncselekmény elkövetőjének felkutatására. A jászberényi Rendőrkapitányság ügyeletével történt egyeztetés során megkaptuk a felkérést az azonnali kivonulásra. A helyszínelés megkezdésével egy időben nyomkövető kutyát indítottunk a valószínűsíthető elkövető talajon jól látható lábnyomairól. A kutya 1.7 km-en keresztül követte a nyomot, amely egy ingatlanhoz vezetett. Megerősítésképpen a helyszínen található másik látható lábnyomról még egy kutyát indítottunk, amely azonos nyomvonalon haladva, ugyanarra a helyre vezette a csoportot. A rendőrség megkezdte az adatgyűjtést.”
Forrás: http://segitokutya.eu/mentokutya/frissinfok/frissinfok.htm