Tegnap este autóval hazafelé tartottunk, amikor a városhoz közeledve, egy vadjárta helyhez értünk a főúton. Villogó rendőrautó, útszélén várakozó roncsok, autómentő. Na, mondom itt megint gázoltak, az biztos.
Nem sokkal azután, hogy hazaértem, meg is csörrent a telefonom.
– Dani, elütöttek egy szarvast. Elvonszolta magát a szerencsétlen, eltűnt az út menti sűrűben. Meg tudod nézni?
– Persze – s már kezdtem is öltözködni az éjszakai akcióhoz.
Alig félórával később már a nyomokat tanulmányoztuk az útszélén. Az összetört autókat már elszállították, csak a törmelék és az üvegszilánkok árulkodtak arról, hogy itt valami baleset történt. Az árokparton mélyen bevágódott szarvasnyom, a rendőr szerint a sebesült vad nyoma, de vér egy szál se, pedig állítólag ott ugrott be a fák közé.
Somával vizsgálni kezdtük a nyomot, bebújtunk az útszéli sűrűbe is, de ő újra, meg újra kifordult onnan. A növényzet se volt letiporva, nekem is gyanús volt a dolog. Tacskóm nem sokat teketóriázott, alapos, „közfeladatot” ellátó személy módjára újra helyszínelni kezdett. Először végig szimatolta az út egyik oldalát, majd a másikat is jó hosszan. Aztán az aszfalton kezdett korzózni, többször szabálytalanul átlépve a záróvonalat is! Szerencsére már alig volt forgalom, így nyugodtan dolgozhatott. Pár percnyi tájékozódás után elindult a bekötőúton várakozó autóink felé.
Teljesen a nyomra hangolódva haladt a kövesúton vagy 30 métert, majd balra beleugrott a frissen kiásott árokba. Abban ment még néhány métert és ismét balra kiugorva épp egy feltúrt földkupacon landolt. A sebzett vad itt kelt át az árkon, jól látszott, hogy húzta a lábát. Akkor már tudtam, hogy biztosan jól megyünk. A magas gazban elég jól látszott az is, hogy merre vonszolta magát tovább a sérült állat. Soma ugyan többször elakadt a térdig érő szedres gazban, de kis segítséggel egyre csak törtetett előre. Olyannyira hevesen közlekedett, hogy a belső szemhéjába beletört egy kökénytüske. Erre fény persze csak néhány perccel később derült, amikor végre elértük a már dermedt gímbikát és ő a tépázás közben egyre csak a szemét dörzsölte a fűbe. A tüskét kihúztam, a jobb sorsra érdemes bikát kizsigereltük és a vadátvevőhöz került, szóval a körülményekhez képest a vége elég jól sikerült. Elgondolkodtató azonban, hogy vajon hány vad szenved és veszik el így oktalanul. Arányait tekintve egészen biztos, hogy jóval több, mint amennyi a vadászatok során. Jó lenne, ha ilyen esetekben nem csak a rend őrei helyszínelnének, hanem négylábú „kollégáik” is szerepet kapnának.
Horváth Dániel
Visszajelzés: Elütött szarvas utánkeresése | vadaszat.net