Nehézkes idénykezdet

Nagy nehezen mi is megkezdtük a szezont. Mindjárt bele is szaladtunk három – a végeredményt tekintve – sikertelen munkába. Rövid leszek, mert fáradt vagyok és józan – tehát halmozottan hátrányos helyzetű. Kezdetben vala egy első láblövött bak, aminek a keresése során (mindössze) két bődületesen nagy hibát követtem el: egyrészt 22 fokban, erős szélben, déli harangszó közben indultunk neki a nagy útnak, ami jól indult, ugyanis Vitéz hamar megtalálta azt a két csepp vért, amit mindösszesen láttam aznap. Óriási lendülettel feszült a vezetéknek, talán már Ő is nagyon várta, hogy a sok unalmas márciusi gyakorlás után élesben dolgozhasson. Egy akácfoltba váltott be a sebzett bak, amelynek vége előtt kutyám kikanyarodott egy lucernaföldre. Itt 50 métert mehettünk, amikor kísérőm rám szólt, hogy előttünk ott ugrott ki két őz, biztos azok nyomán megyünk, kezdjük előröl. Én marha meg gondolkodás nélkül hallgattam rá. Persze a baknak nyomát sem láttuk.
Ezt két szintén első láblövött disznó követte. Egyiket 2,5 km, a másikat 3,5 km vezetékmunka után ugrasztottuk ki vackából. Az utóbbiból egy tenyérnyi foltot még volt szerencsém látni, ahogy 15 méterre előttünk fekszik, de lövéshez nem jutottam, mindkettő elveszett hajsza közben, két-két állítás után…

De aztán jött a szépítés lehetősége: egy bak hátsó lábát érte lövés, de a vad vér nélkül távozott. Biztos, ami biztos – jó apróvadas szokás szerint – a környéket meghajtották és megvizslázták. Az esélytelenek nyugalmával indultam munkába. Vitéz hamar felvette a nyomot, egy helyen mutatott egy pici húsdarabot és nagyon lassan haladtunk előre. Meg jobbra, meg balra, meg hátra. 400 méter/óra sebességgel poroszkáltunk, mert vérebem munkáját megnehezítette a vad nyomának, szagának, az esetleges lőjelek széthordása. De szerencsénkre az őz olyan irányba fordult, ahol nem keresték, így néhány perc alatt haladtunk úgy 300 métert, mikor a vetés szélében pihenő bakot vettem észre. Kutyám szerettem volna megitatni, mert majdnem biztos voltam benne, hogy a sebzettet látom és hajsza következik, ám Vitéz úrfi nem akart inni, ment volna tovább. Már 50 méterre voltunk a baktól és még nem kelt fel. Már csak negyven. Közben gondolkodtam, lecsatoljam? Ne csatoljam le? Vitéz még nem jelezte az őzet, csak a nyomán ment. Már csak 30 méter. Egészséges őz ilyet nem csinál – gondoltam – és levettem kutyámról a nyaklót, miközben elrebegtem egy gyors imát. Vitéz lassan halad, még 20 méter. Már csak 15. Fegyverem felhúzom. Izgulok. Tiszta kosz a távcső. Gyorsan megtörlöm pólómmal. Felnézek: az őz fekszik, Vitéz sehol. (?!) De már látom, hogy a bak nyújtja a nyakát a vetést szegélyező kökénysor felé, s már hallom, hogy vérebem ott zörög. De a sebzettnek vélt vad nem mozdul. Vitéz előkerül, majd nekimegy a baknak.

Egy méter lehetett közöttük, mikor megkezdődött a tánc: ugatás, állítás, lerántás, visszatámadás. Két másodperc alatt megértettem, miért mondják a rutinos kollégák, hogy a sebzett bak veszélyes lehet a kutyára nézve – még lógó hátsó lábbal is: kétszer is úgy tűnt, meg tudja szúrni üldözőjét. Micsoda felvétel lehetett volna! Aztán végre lövéshez jutottam, és elcsendesedett a határ…

Tisztelet a Vadnak!

Mihók István

2 thoughts on “Nehézkes idénykezdet

  1. Visszajelzés: Nehézkes idénykezdet | vadaszat.net

  2. Visszajelzés: Nehézkes idénykezdet - Vadászlap

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .