Sajnos a kezdő vérebes gyakran falakba ütközik, segítség helyett elutasítást és lenézést kap, tisztelet a szép számú kivételnek. Kis csapatunk egyik fő erőssége, hogy mi igyekszünk egymást segíteni, hiúságot, önzést és irigységet nem tartunk méltónak a vadászathoz és az utánkereséshez. Az első és legfontosabb mindig az, hogy egy élőlény szenved, és mi vagyunk hivatottak a szenvedését megrövidíteni, az elveszni látszó értéket megmenteni. Ehhez persze jó kutya és jó kutyavezető kell, de ne feledjük: még a legjobbak is az elsővel kezdték egykoron…

Igyekszünk mindent megtenni, hogy a csapat kezdő és tapasztaltabb tagjai egyaránt kivehessék a részüket a munkából, nem kockáztatva persze a vad kézre kerítésének esélyét. Ehhez kétféle ember szükséges. Az egyik fél, aki tapasztalatlanabb, kellő önkritikával és jó helyzetfelismeréssel kell rendelkezzen magát és kutyáját illetően. Ha úgy látja, hogy a dolog meghaladhatja képességüket, akkor illik segítséget hívni, anélkül, hogy a rengeteg céltalan járkálással a csapát tönkre tennék, netán kétesélyes hajszába bonyolódnának. A másik, tapasztaltabb társa pedig olyan alapvető emberi értékekkel kell bírjon, ami kizárja azt, hogy hiúságtól, önzéstől vezérelve gátolja a többiek fejlődését. Sőt, épp az ellenkezőjét várjuk el egymástól. Ekképpen volt ez ennél a gímbika sebzésnél is.

Az eset reggel történt, 7 óra felé. A 70-80 méterről leadott első lövésre fölborult a bika, de megpróbált felállni. Ekkor kapta a második lövést, melyre megint csak fölborult. Mivel lefelé lejtett a terep és a dombról lőttek rá, egy kicsit vergődött és hömbölgött lefelé, de végül erőre kapva bement egy sűrűbe, amely a helyszín közvetlen közelében volt.

Kicsit korán – körülbelül két óra múlva kezdte Laci a keresést, mivel egyszerű dermedtre vezetésnek ígérkezett  az utánkeresés. A rálövés helyén bőven volt vér, onnan Borka a sűrűbe vezetett, ahová a bika beváltott. Rétegvonalban tettek meg 400-500 métert, majd egyszer csak fölfelé tartva kiértek egy lucerna táblára.  A bika megállás nélkül haladt keresztül rajta, be egyenesen egy másik erdőbe. A beváltásánál Laci jelezte a kísérőnek, hogy várni kellene még kicsit és később folytatni, hagy feküdjön el a bika. Ha megpihen, betegszik kissé, a kutyának is könnyebb lesz a dolga a hajszán. Az első kilométeren ugyanis egy sebágy se volt. Már nem is tűnt olyan egyszerűnek a dolog,  mint kezdetben gondolták. A nagy tanakodásban már sejtették, hogy magas lapocka lövés, talán egy üres kamralövés lehet. De bíztak benne, hogy idővel csak bevérzik. A csapán kisebb nagyobb szünetekkel egész jó vért találtak ugyanis. A feltevést az is erősítette, hogy a sebző és a kísérő biztosan állították, hogy mindkét lövés benne van  a vadban. A bika oldala pedig a lapockánál tiszta vér volt, ezt jól látták.

Fél órányi várakozást követően a  „korona” úgy döntött, hogy folytassák. Előttük nagyon árkos, szabdalt az erdő van és biztosan ott fog feküdni a keresett vad dermedten valamelyik árokban. Ebben Laci is bizakodott egy kicsit. Ám akkor jött a neheze: a bika lement egyenesen egy mély árokba, onnan ki majd balra tartott és átment két kisebb árkon, majd vissza jött jobbra az első nagy árokba. Onnan azon át vissza arra az oldalára az ároknak amelyiken bement, majd tett egy teljes nagy kört és elindult újra a nagy árok túloldalán balra egyenesen ki az erdőből. Az árkok fenekén 3 sebágy is követte egymást, de a bika nem volt sehol. Szerencsére Borka jól vette az akadályokat.

Az erdőből egy kis bokros-füves placcra értek,  mely után egy nagy nyílt terület következett, az alján frissen vágott lucerna táblával. A bokros részen ismét volt egy sebágy, de a bika még mindig nem volt sehol. Sőt onnan egyenesen átment a nyílt domboldalon, keresztül a lucernán is. Annak az aljában találtak még két csepp vért a rálövéstől immáron 3,5 kilométernyire. A lucernán túl kezdődött egy cseres erdő, oda valahová vezetett a nyom.

Borka a melegedő időben kezdett szédelegni és kapkodni, nem tudta egyértelműen megmutatni hol váltott be a bika. Az ilyen nyílt helyek mindig nagyobb nehézséget jelentenek a kutyának, hiszen a szagok jóval hamarabb tűnnek el, mint a zárt, növényzettel fedett területeken. Se vér, se egyéb más jel nem akadt, ami a helyes irányt bizonyította volna. Laci döntött, és egyelőre befejezték a keresést – nagyon helyesen. A bika folyamatosan ment, már a kutya is elkezdett kapkodni, ráadásul még a hajszában kezdőnek számít, jót fog tenni a pihenés, s majd délután következik a folytatás. Addig hagy betegedjen a vad. A dolgot érdekessé tette, hogy hazafelé indulva a terepjáró platójáról visszanézve valamivel feljebb megpillantották a sebzett bikát a cseresből az erdőbe visszakocogni.

Ezt követően telefonon megbeszéltük, hogy miként történjen a keresés további része. A részletek tisztázása után úgy határoztunk, hogy kell egy kontroll kutya, ami esetleg a hajszában is tud majd segíteni, ha szükség lesz rá.  Így nincs kockázat, ha Borka netán nem tudja folytatni a csapát. Bódi Péter ért rá éppen, aki azonnal vállalta is a feladatot. Különösen szívesen segített azért is, mert ő épp egy olyan fiatal vérebvezető, aki nemigen kapott segítséget, sőt inkább emberi gyarlóságból – vagy egyszerűen rosszindulatból – fakadó támadást. Mégis jó vérebvezető lett, jó kutyával az oldalán.

Délután három órára állt össze a csapat. Laci elindult Borkával a lucernától, ahol befejezték délelőtt. A kutya gyönyörűen bement a cseresbe, szépen találtak vért, sőt 2 sebágyat is, majd kilyukadtak a tetőn, ahol a platóról látott bika kiszaladt a nyílt terepre. Így már egészen biztos volt, hogy a sebzettet látták délelőtt. Borka 400 méter csapázás után ismét szédelegni kezdett. Ekkor Peti és Brúnó átvették a vezetést. Mentek vagy 30 métert az erdő széléig, ott találtak vért, de a bika ott nem ment be az erdőbe, hanem a repce föld sarkát lecsapva, balra tartott. 200 méterrel arrébb végül mégis betért az erdő szélébe. Peti a fákhoz érve megpillantotta a beljebb fekvő beteg bikát. Brúnót azonnal hajszára engedte. Erre a sebzett ismét kiugrott a repce földre. Laci is engedte Borkát, ám a sebző vadász olyan szerencsés helyen állt, hogy szinte azonnal meg is tudta adni a kegyelemlövést. Épp eldőlt a bika, amikor a két kutya elérte. Pillanatok alatt zajlott le az egész.

A főszereplők

Szerencsés, és gyors véget ért a keresés. A bika valóban magasan volt meglőve, mégpedig a gerinc fölött érte az első két lövés, egymástól mintegy 8 centméterre.

Igazi csapatmunka volt