Rocky első munkája

Egy januári estén telefoncsörrenés szakította meg az esti tévézést. „ Tomi, munka van!”- szólt a feleségem. A hívás az erdészetvezetőtől jött. Elmondása szerint selejt bikára történt lövés, de csak sebezve lett, mert vér volt ugyan egy kevés, csak épp a bika nem volt sehol. Kért, hogy reggel menjek ki a megjelölt területre, ahol megtalálom a rálövés helyét, neki ugyanis el kellett utaznia.

A munkát természetesen elvállaltam, bár Basa, a tapasztalt öreg vérebem, éppen nem volt itthon a vadászháznál, ugyanis „udvarolni” volt egy kecses vérebhölgynél. Kölyke, a hathónapos Rocky volt csak itthon, de valamiért úgy éreztem, hogy ezt megpróbálhatjuk vele megoldani. A mesterséges csapákon ügyesen ment, szinte szívta magába a vérnyomot, tehát itt az ideje, hogy bizonyítson.

Reggel kimentünk az erdőre. Rockyt elfektettem, majd ellenőriztem a rálövés helyét. Kevéske vér és szőr jelezte a sebzés tényét, nem maradt más hátra, a vadat meg kellett találni.

„Gyere, keresd!” – hangzott a vezényszó, s Rocky már indult is, mint egy gőzmozdony. Mellkasa minden levegővételnél szinte zakatolt, szépen felvette a csapát.  A rétről hamarosan egy erdőfelújításba vezetett, ahol a leveleken már néhány kisebb kenés is volt. Magabiztosan haladtunk úgy ötszáz méterig, de idő közben elfogyott a vér. Mire a bükkös erdőrészbe beértünk a csekély aljnövényzetben már nem találtam semmi nyomot, amihez viszonyíthattam volna. Ám a kis kezdő Rocky csak ment-ment, orrát folyamatosan a földön tartva halad előre egy váltón. Aztán újabb kétszáz méter után megállt, nagyot szippantott a levegőbe, néhányat még prüszkölt is hozzá. Figyeltem, néztem a környéket, de én nem láttam semmit.

„Gyerünk Rocky! Keresd tovább!” – biztattam tovább, erre a kutya visszafordult, rám nézett, és szemei szinte beszéltek: „De hisz itt van, én már tudom!” Megértettem mit akar, lecsatoltam Rockyt a vezetékről, aki trappolva nekiiramodott. Nagy volt a meglepetés, mikor alig negyven méter múlva egy árokban dermedten találtam a bikát. Rocky ugrált körülötte, ugatta és a szemén látszott, hogy: „Na, ugye megmondtam! Megmondtam, hogy itt van!”

Terítéken a gímbika – illusztráció

Egy darabig hagytam őt, hagy ismerkedjen a vaddal. Jól megszimatolta, majd peckesen leült mellé és onnan figyelt rám. Én pedig büszkén néztem őt, aki fiatal kora ellenére az erdők koronás királyát találta meg első vadjaként. Aznap megtanultam, hogy a kutyámban bízni kell, akkor is, ha emberi szemmel nem látom azt, amit ő látható jelek nélkül is érez!

Rocky egy későbbi bikával

 

Bényei Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.