Szeptemberi gímbika keresés

Szeptember, szarvasbőgés, az év legszebb időszaka. Természetesen a gímszarvas vadászatánál is adódik sebzés, elcsúszott találat, ami utánkeresést tesz szükségessé. Ahol valamit is adnak az etikára és a „Csodaszarvasunk” tiszteletére, ott nem maradhatnak kétségek, nem maradhat sebzetten, szakszerű utánkeresés nélkül elveszett vad.

Napközben jött a hívás, miszerint reggeli a cserkelésen gímbikát sebeztek. A keresztben álló, éppen a sűrűbe beváltani készülő bika jól jelezte a találatot és a megugrás után röviddel el is feküdt.  A szokásos időt kivárva elindultak a kimúltnak hit vadhoz, de az a vadász és kísérője közeledtére felpattant, és elfelé a lejtőn futásnak eredt. A gyorsan, kapkodva leadott második lövés már csak afféle „utána dobott” lövés volt. A bika pedig minimális vérzéssel eltűnt az erdőben. Aztán az a kevés vérzés is megszűnt, nem is tudták követni.

Kiérkezésünkkor elmondták, 30-06-os kaliberű fegyverrel lett a bika meglőve, úgy 90 méternyi távolságról. Volt rendes becsapódás, lapockalövésre jellemző találatjelzés, de azt nem tudták mire vélni, hogy pár perc elteltével mégis elmenekült.

A rálövés helyén a magas fűben, ahol elfeküdt a bika, jól látható volt a kevés vér, és lehengerelt növényzet. Onnan, ahogyan felkelt, egyenesen lefelé vette az útját a meredek domboldalon és egy jól kijárt erős váltón ment a vízmosás alja felé. Rony szépen követte a nyomot, de abban az erdőrészben már csak pár csepp vér jelezte, hogy jó irányban vagyunk. Ember azt a csapát kutya nélkül követni képtelen lett volna. Később a meredek oldalban már csak a körmök vágta nyom igazolta, hogy hihetek Ronynak. Majd a bika fordult egyet és a vízmosással párhuzamosan haladtunk tovább a domboldalon fölfelé. Ott elég sok csapa találkozott, és a bika nyoma nem volt biztosan látható, ami igazolhatta volna, hogy arra tartott. Már több száz méterre voltunk a sebzés helyétől, de vakon bíztunk Ronyban, mást nem is tehettünk. 6-700 méterre jártunk, amikor három gödör találkozásában ismét a vízmosás aljának vette az irányt a sebzett vad. Annyira meredek volt a terep, és izgatott Rony kutyám, hogy elengedtem nehogy lerántson az omladozó meredeken. Mi nadrágféken ereszkedtünk utána. Épp leértünk az aljba, amikor meghallottuk, hogy csaholni kezd a meredek túloldalán. Erre én sietősen másztam ki a vízmosásból, ügyelve hogy a szél ne váljon árulómmá. Már csak mintegy száz méterre állította előttem Rony a bikát, de még lassan haladtak előttünk. Egy tisztább részen aztán sikerült megpillantanom őket, amint egymással voltak elfoglalva. A bika agancsával bólogatva próbálta ijesztgetni Ronyt, ezért csak a lapockáját tudtam célba venni, kicsit magasra is sikeredett lövésem, csípte a gerincet is. A bika a lövésre lerogyott, Rony pedig rögvest belefogott a hátuljába. A közelükbe érve aztán végre nyakon tudtam lőni, a még életben lévő bikát.

Akkor vettem észre, hogy levett kalappal, megrendülve érkezik mögöttem az elejtő is. Becsületére váljon, hogy ezen a kimondottan embert próbáló terepen végig a nyomomban volt.  Következett a végtisztesség megadása a vadnak, majd a gratuláció, és a töretek átadása egymásnak és Ronynak. Lassan oldódott bennünk a feszültség, miközben újra lepergett előttünk a keresés minden pillanata. Gyönyörű 6 kiló feletti koronás bika feküdt a terítéken, melyről szép fotók is készültek közben. Életre szóló élményben részesültünk mindannyian, amelyből igazi barátság alakult ki.

Terítéken a gímbika

Az első lövés egyébként a lapockát érte, darabokra törve azt, de a mellüregbe nem hatolt be a lövedék. A második lövés az első lábat érte, de csak üres húslövés volt.

Láthatjuk hát, hogy a jó helyre leadott lövés is okozhat meglepetést. A tavalyi évben három ilyen esetben is kerestünk gímbikát, amikor a lapockán megakad a lövés. Ezen kívül több esetben előfordult, hogy az élettelennek vélt vad, lövés után nyugton maradt, de a közeledés zajára, az ember szagra az utolsó erejét is összeszedve messzire elmenekült. Legyünk hát nagyon megfontoltak, és hívjunk tapasztalt kutyás segítséget, ha így járunk.

A jó kutya utolsó erejéig űzi a sebzett vadat

Szabon Gábor

(megjelent A vadászkutya magazin szeptemberi számában)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.