Szerencsére azért szükség van

Hát nem volt könnyű eset ez sem, de szerencsénk volt. Szerencsénk, de néha szükség van egy kicsit arra is. És hogy is volt? Miért és merre futottunk már megint olyan sokat? Na, lássuk csak.

Este érkezett a hívás egy sebzésről. Tudni lehetett, hogy a disznót az orrán érte a lövés, orra is bukott és a hóban orrcsont darabokat is találtak. Aztán elég bőséges, nyálas, nyúlós piros vér festette meg a havat amerre menekült. Sokáig nem is követték, fölösleges lett volna. Néhány száz méteres közelségben terjedelmes sűrű húzódott, benne több dagonyával. Arra tartott a megsebzett süldő.

Korán reggel szakadó esőben érünk a tetthelyre. Az amúgy is erősen olvadó havat egyre lohasztja a szűnni nem akaró eső. A rálövésnél még jól látszik a koszosan elmosódó vér. Soma kissé teketóriázva, de rááll a nyomra. A szálerdőben kerülve egyet nekivágunk toronyiránt a szomszédos völgyben húzódó cseres fiatalosnak. Erősen olvad a hó, de azért még jól látszik a kezdetben igen bőven csepegő vér. Főként ott, ahol meg is állt kicsit a disznó.

Különösebb gond nélkül elérjük a 400 méterre kezdődő sűrűt. A vér ugyan ritkul, de a vékony hóréteg a segítségemre van. Itt is, ott is feltűnik egy-egy mélyre ivódott, elmosódó vércsepp. Somának persze nem kellenek az ilyen megerősítések. Könnyedén követi a tizenkét órás csapát.

Megyünk még vagy 100 métert, de kezd fokozódni a helyzet. A disznó többször gondolkodóba eshetett és visszafelé indult a saját csapáján, nem akart nekivágni a főútnak, inkább visszafordult. Sejtem hová tartunk. Itt mindjárt a sűrű felső felében van egy jó dagonya. Azt veszi célba.

Az eddigi kényelmes sétát elfelejthetem, térden mászva tudom csak Somát követni. Lassanként óvatoskodunk befelé, különösen a dagonyát rejtő ároknál nyújtogatom a nyakam, de üres már a terep. A disznó meg se állt a dagonyánál, folytatta útját a szűk váltón tovább. Déli oldalra érünk, lábam alól teljesen eltűnik a hó. A váltó is szerteágazik előttünk, Somának már gondolkodnia kell egy kicsit. Néhány kör után megtalálja az általa jónak vélt irányt, én pedig a felgyülemlő kétségeket elnyomva magamban, követem tovább. Nagydarabot teszünk meg vér nélkül, de leintem magam. Nem megyünk vissza! Soma nagyon régóta nem csapott be már, idén az összes csapát hiba nélkül dolgozta ki. Nem szabad okosabbnak lenni nála. Úgy is van, vagy kétszáz méter után ismét találok egy pici vércseppet. Aztán időről időre egy-egyet még. Szóval eddig rendben vagyunk, csak a disznó nem állt meg a sűrűben.

Egy kis dombtetőn átkelve a túlsó, árnyékos oldal felé kezdünk haladni, amikor Soma hirtelen feszültebbé válik. Néhány négyzetméternyi kiterjedésű sűrű felé közelítünk, de a disznó nincsen benne. Elfogy ismét a vér, de elérjük a hideg oldalon még egybefüggő havat. Hatalmas ugrásokkal menekülő süldő nyoma van előttünk, Soma nyüszítve húz, menne hajszára, de még nem engedem. Futva, de vezetéken követjük a nyomot, amíg nem túl messze a hóban friss vércseppet találok.

– Menj hát, fogd meg! – és lerántom a hámot kiskutyámról.

Elfut a disznó után, vissza le a völgy felé mennek, ahonnan jöttünk. Gyors pillantás a GPS-re, megvan a jel, minden rendben. Eddig 950 métert jöttünk. Vajon mennyit megyünk még?

Reménykedek, hogy a disznó megáll majd valahol lent a völgyben, és neki vágok a sűrűnek, hogy utolérjem őket. Sajnos nem így történik. A sebzett irányt vált és egy-két perc alatt már a szemközti hegyoldalról hallatszik Soma hajszázó nyifogása. A GPS kijelzőjén kétségbeejtő gyorsasággal pörögnek a számok, mire a sűrűből kivergődök bőven 600 méter feletti a köztünk lévő távolság. Gyors kupaktanács a kísérővel, egy rövid telefon az erdészetnek és futásnak eredek, hogy valahogy beérjem őket.

Szerencsére a terep ismerős, de pont ezért tudom, hogy komoly megpróbáltatások várnak Somára és minden bizonnyal rám is. Ismerős csapásokon szaladok utánuk, de a távolság egyre csak nő. Mindjárt előttem egy óriási árok, ahol lefelé fékezve csúszok, hogy a nyakamat ne törjem, de a túloldalt már lendülettel szökkenek, és szerencsém van, elkapom a csenevész akácot az oldalban, mielőtt hanyatt visszazuhannék. Rettentően csúszik a talaj.

Következik a hajsza legpihentetőbb része, lábas erdőben lefelé futni vagy 200 métert, át a patakon, hogy kiérjek a turista útra. Megállok hallgatózni, de semmi, a távolság nem nőtt, de nem is csökkent. Majd a jel váratlanul elveszik. Pont velem szemben voltak utoljára, csak egy irgalmatlan sűrű fiatalos meg két hegygerinc választ el bennünket. Meg se próbálok oldalt kerülni, arra most nincs idő. Kezemet az arcom elé tartva török utat egy szűkre szabott disznó váltón igyekezve, fel a hegyoldalon. A GPS jel visszatér, aszerint Soma egy helyben forog, biztos megállt előtte a disznó. Sikerül lopni vagy 300 métert a köztünk lévő távolságból. Az első hegygerincre érve még mindig irányban vagyok, nem mozdulnak. Én sem hezitálok, bevetem magam a következő, szederindás cseres disznótanyába. Jó hely ez, tele keresztben húzódó árkokkal. Jó hely, csak nem nekem. A disznók annál inkább szeretik. Most is keltek egy mogorva egyes disznót, de végül nem sikerül megpillantani, elsunnyog oldalt.

Sajnos nagyon lassú vagyok. Mire katlan túloldalát elérem, a mi disznónk meggondolja magát és balra felfelé veszi az irányt. A 2-300 méternyi távolság így sehogy sem akar köztünk tovább csökkenni. Viszont legalább eláll az eső. Helyette a hó kezd esni. Hiába na, haladunk felfelé, a lában alatt is legalább tíz centis a hó, de inkább több. A teljesen átázott, mindenfélékkel megpakolt utánkereső kabátom ólomsúlyként nehezedik a vállamra. Gondolkodok, hogy ledobjam-e, de akkor biztosan valami olyan kellene, ami a zsebében marad. Inkább kicsit lassítok a tempón. Már hallom Soma állóra csaholását is. Úgy veszem ki, hogy a régi kőbánya oldalában vannak, ezért a következő sűrűt megkerülöm, és most már megnyugodva, lassan közelítek hozzájuk.

A távolság már 100 méter alatt van, minden lépésre ügyelek. A lábszárig érő jeges hó nem éppen az én esélyeimet javítja. Szerencsére olvad, és a keréknyomban csordogáló kis patakban hangtalanul lehet haladni. 80-70-60-50 méter. A legnagyobb sűrűben vannak. Már vagy negyed órája egy helyben ugat Soma. Nézem a szelet, nem a legjobb. Kerülök jobbról egy kis nyiladékon, de onnan még húsz méterről sem látom őket, viszont tovább zaj nélkül nem jutok. Kerülök balról, de akkor meg jobbra kezdenek haladni. Gyerünk futás vissza a nyiladékra, hátha, de megelőznek.

A disznó meg se áll, amíg tőlem 100 méterre, fent a bánya oldalában nem talál újabb menedéket. Lépésről-lépésre lopom ismét a távolságot. Rettentő meredek és csúszós a terep. Sok helyen csak négykézláb tudok haladni. Valahogy azért sikerül húsz méterre odakerülnöm. Hajlongok, térdelek, hasalok de semmi. Somát ugyan látom, de az kevés. Hason kezdek kúszni feléjük, amikor ugat a kutya, de elég sűrű a kökényes, folyton elakadok. Már vagy tíz méterre vagyok Somától, amikor tarkómon érzem a szelet. Ez baj! Gyorsan felugrok, de így se látom meg az óvatos süldőt. Persze elugrik, a szél miatt úgyis elugrott volna.

Nagy kár, ez jó helyzet volt. Elfutnak megint vagy 200 méterre. Én törtetek a sűrűn keresztül utánuk. Jó lenne feljutni a bánya peremére, hátha onnan meglátom őket, de olyan sűrű a kökény, hogy nem lehet. Marad az oldalazás, de szerencsém van, egy keskeny ösvény kerül elém. Azon sietek utánuk, párhuzamosan felettük vagyok vagy tizenöt méterrel. Megint megáll a disznó, Somát látni is, de amazt sehogy se. Nagyot kerülök, mert itt a sűrű kicsúcsosodik és véget ér. Arra tartanak, ha elég gyors leszek meglátom a disznót, amint átvált a következő sűrűbe.

Soma hangos ugatással kíséri, miközben nekem sikerül az akció első fele, sűrűt megkerülöm, óvatos futás lefelé a turistáknak épített meredek jeges lépcsőn, aztán vissza balra a disznó alá. Megint lemaradok róluk. A süldő visszamegy az alsó sűrűbe.  A távolság felugrik 150 méterre. Kezdek fáradni, de menni kell.

Soma megint egy helyben ugat, nem hagyhatom, segítenem kell neki. Jó sok időbe telik, de az ugatás zaját kihasználva ismét sikerül tizenhárom méternyi távolságba kerülni. Soma oda is jön, megnéz magának, csak a disznót nem látom még most se. A havas, sűrűségben hiába hallom pontosan, hogy honnan jön a nehézkes szuszogása, abba nem lőhetek bele. Lépegetek jobbra is , balra is, egy jókora méteres nagy kőhöz érek. Pont előttem van a kiskutyám, ő előtte meg úgy nyolc méterre a disznó. Talán, ha sikerül hangtalanul fellépni erre a nagy kőre. Elég sima a teteje, csak tiszta jég, de talán nem csúszok le róla, hogy még a lábam is itt törjem el a legnagyobb sűrűben. Az első rugaszkodás nem jön össze. Kivárom  következő ugatási hullámot és egy nagy lendülettel fenn vagyok a kő tetején. Látom, hogy rezeg előttem a bokrok teteje, de a szél megint a disznónak segít. Vesz egy teljes fordulatot és én már a csak az ellépdelő, furcsán szuszogó disznó lábait láthatom, azt is elég messze.

Ez a vártnál is nehezebb lesz, az már látszik. A disznó akkora lendületet vesz, hogy egy hatalmas nyolcast leírva meg sem lassul, amíg a bányát meg nem kerüli, és vagy egy kilométerrel fentebb lévő sűrűbe nem ér. Én egy ismerős turista ösvényen megyek utánuk, de gyors futásról már szó sincs, olyan meredek a terep és akkora a hó. Fogalmam sincs, hogy Soma hogy bír benne menni, de szerencsére bír. Azért nem mondhatom azt, hogy minden körülmény ellenünk van. Fakitermelés folyik előttünk, amerre futunk, ez eltéríti a disznót és visszakanyarodik a sűrű tetejénél. Még jó, mert talán még képes lett volna az egész Mátrán is átkelni.

Nem nagy a távolság köztünk 200 méteren belül van folyamatosan, de meg nem állna semmiért. Aggódva figyelem, amint eléri a forgalmas főutat ismét, de szerencsére nem mer nekivágni. Addig téblábol ott, hogy szinte beérem őket. Somától már csak egy-két fáradt vakkantás telik, de is elég, hogy irányba kerüljek. Ráállok a nyomukra, a nagy hóban könnyen lehet követni, még a sűrűben is. Már csak 60-70 méterre vagyok, megpróbálom futva beérni őket, de közben egy csipkétől akkora pofont kapok, hogy a sapka leszáll a fejemről. Megállok, tapogatom magam, a szemem megvan, csak a kezem lesz tőle csupa vér, de mindegy, gyerünk. Ritkul a sűrű, kis feltáró útra érek. A GPS-en is visszafelé kezd haladni a jel, jobb lesz, ha figyelek, mindjárt összetalálkozunk.

Halk nesz, hó ropogás üti meg a fülem. Egy sötét árny közeledik. Mozdulatlanná dermedek, de a puska emelkedik a kezemben. Egy disznó közelít. Mit keres ez itt fényes nappal? De valahogy nem természetes  mozgása, szuszog is hangosan, csak ő lehet. Mikor elém ér húsz lépésre, két kis fa között lapockán lövöm. Felgurul, de még rendesen hánykódik, mikor odalépek hozzá. A pofáján semmi nem látszik, az én lövésem nyoma a lapocka közepén. Gyorsan átfordítom, ott a százforintosnyi lyuk, amiből alvadt vér esik ki. Hát meg vagy, de hol van Soma? Ránézek a műszerre, közelít a kutya a kijelzőn, de akkor már hallom is, látom is, ahogy halk vinnyogással jön az erejével elkészült kis tacskó. Hiába, ő csak szöcske módjára szökellve tud az ilyen nagy hóban közlekedni, amíg bírja erővel, de már nem nagyon bírja. Viszont a nyomot el nem hagyja, hiába vesz észre, le nem térne. Pontosan a disznó nyomát követve ér oda hozzám.

Persze a zsákmány látványa és elérhetősége ismét felvillanyozza. Erőre kap, hogy még őt is húznom kelljen a disznóval együtt. Még ennyi év alatt se tanulta meg, hogy előre felé húzza, ha egyszer már ő is húzza. Sebaj, ezért nem tudok rá haragudni. Ennyi jár neki, hagy tépje, hagy húzza. Megdolgozott érte.

Apró pici lyuk csak a belövés, alig találtam meg

A kimenet sokkal látványosabb

Vesszőfutásunk képe (a piros vonal Soma nyoma, a kék az enyém)

950 m vezetéken, 5605 m Soma hajszája, én csak 5050 métert futottam

4 Responses to Szerencsére azért szükség van

  1. Lencz György szerint:

    Gratulálok a munkátokhoz!
    Nagy szükség van az ilyen elhivatott után keresőkre és remek kutyáikra.
    A munka leírása is nagyon jó volt, végig izgultam az egészet.
    Minden elismerésem!

  2. Móré János szerint:

    Kedves fiatal Vadászcimbora !
    Remélem, hogy aki elolvasta fáradságos élményedet az utánkeresésről, akkor is fogalmat kapott munkád során tanusított elhívatottságodról, szenvedélyed magas fokáról, tisztességedről, és becsületes helytállásodról. Kívánom, hogy Hubertusz és Diana továbbra is segítse páyafutásodat, igaz vadászhoz méltó életedet.

  3. Fórizs István szerint:

    Minden elismerésem a Tiétek! A leírás is szemléletes, szinte magával ragadó!

  4. Nagy László szerint:

    Gratulálok ehhez a nagyszerü utánkereséshez !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.