Szöcske balesete

Napok óta csend, semmi vadászat, semmi utánkeresés, csak a rossz idő, havazás. Ücsörgök négylábú társaimmal a kandalló előtt, nézem a tüzet, és apránként számba veszem az elmúlt év történéseit. Nézegetem a fotókat, hogy milyen szép élményekben volt részünk együtt Szöcskével. Aztán kezembe akad egy szomorú emlékeket idéző kép. Egy kép, amelyen Szöcske a műtőasztalon fekszik eszméletlenül, és az életéért küzd.

Egy vaddisznó kant kellett keresnünk. Július volt, hőség és szárazság. Nehezen kezdte Szöcske a csapát és a vérből és lő jelekből is kevés mutatkozott. De néhány száz méter után már nagy biztonsággal haladtunk előre, mintha zsinóron húzták volna a kutyát. A hosszú évek alatt már jól összeszoktunk Szöcsivel és kialakult bennem a bizalom is irányába, úgyhogy egy percig sem kételkedtem, hogy a jó úton járunk-e. A jelekből, amelyeket küldött felém pontosan ki tudtam olvasni, hogy csak követnem kell és elvezet a sebzetthez. A kísérőnk is csak szépen, szótlanul követett minket. Benne sem voltak kételyek, hogy nem lát vért és hogy jó nyomon járunk e.

Egy sűrű folthoz értünk, ahol semmi csapaigazoló jelet nem véltem felfedezni. A lendületünk is fogytán volt, a meleg is ellenünk dolgozott. Mégis a kutya jelezte, menni akar. „ Akkor menj”..és elengedtem. Nem jellemző rám, hogy csatolom a kutyát, úgymond kényelemből, mert nem akarok átkúszni a sűrűn. Inkább csak akkor szoktam, ha frissen kel előttünk a vad, vagy ha minden kétséget kizáróan a sebzett halad előttünk.

Mégis, most útjára engedtem. Néztem a gps-n hogy merre megy, majd kb 10 perc várakozás után úgy döntöttem, hogy kövessük, mert nem fog visszajönni, talált valamit. Több mint egy km-re volt tőlem, amikor láttam a gps-n, hogy már percek óta egy helyben van. Bizakodtunk és reméltük, hogy a sebzett az. Ami azonban nem volt biztató, hogy nem hallottam ugatni. Lassan közeledtünk. 100-re beértük a kutyát, de még mindig csak a csend, semmit nem hallottam. A terület árkokkal volt szabdalva. Lecsúsztunk az árok aljára és ott közeledtünk a kutya felé. A közelébe érve hívtam Szöcskét. Ennek hatására felém mozdult, meglátott, majd ismét eltűnt. Mintha hívott volna, gyere gazdám, mutatom. Ismét visszament az előző helyre ahol volt. Viszont most már ugatott, állította a vadat. Lopakodva közelítettünk. Kb 20 m-re tudtam közel kerülni, amikor a szél fordult egyet és a disznó felé fújt. A kannak sem kellett több, nagy robajjal kitört, kutya utána és már hallottam is a hajszás ugatást. Távolodtak, majd ismét csend lett. A gps jelezte, hogy megálltak. Átfutott rajtam az előző tapasztalatok alapján, hogy Szöcske akkor nem szokott ugatni, ha nagyobb disznóval állunk szemben. Csak szemmel tartja, amíg oda érek, aztán ha érzi a közelségemet, akkor elkezd ugatni. Közel értem ahhoz a helyhez, ahol a kutya volt a gps szerint. Egy árok alja volt. Láttam nagyon lassan kúszva közeledik felém. „Mi lehet a baj?”- kérdeztem magamban. Ki volt merülve, szomjazott a 35 fokos hőségben. Leültünk megpihenni, itattam a kutyát és úgy döntöttünk befejezzük a keresést, nem érjük utol. Mire ezt végigbeszéltük a kutya fölkelt és elment, hiába hívtam vissza. Mi is a nyomába eredtünk.

Egy olyan sűrűhöz értünk, ahol ember már nem nagyon tudott áthatolni. Meredek oldal, árkokkal fűszerezve, kidöntött fák, melyeket a szederinda körbefont, mindenütt nyakig érő csalán, és a meredek aljában egy nádas. Egyszóval..rémálom.

Azon tanakodtunk, hogyan közelítsük meg őket. A kutya állította a disznót, így jól behatárolható volt hol vannak. Viszont a szél ellenünk dolgozott. Ennek ellenére 5 m-re bebírtuk lopni őket. Lőni esélyem sem volt, mert olyan sűrű volt a növényzet, hogy 1 m is alig láttam tisztán előre. Nem kockáztattam, sosem teszem, a kutya épsége a fontos. Vaktában sosem lőnék be a sűrűbe, a vad vélt fekvése felé.

Mire ehhez a ponthoz értünk, már a keresés a 4. órájába lépett. Fáradt volt mindenki, ember is kutya is. Próbálkoztam megközelíteni, de nem volt esélyem, nem jutottam lövéshez. Azt éreztem, hogy a disznó pontosan tudja, hogy hol vagyok és azt is, hogy ha a sebágyban marad a sűrű rejtekében, akkor nem esik baja. Egy idő után azonban ráunt a folyamatos próbálkozásomra, és kitört. Persze semmit nem láttam, ellentétes irányba ment el tőlem. Szöcske követte. Végleg elhatároztuk a kísérőmmel, hogy amint megfogom a kutyát, elhagyjuk ezt a poklot, és feladjuk. Szöcske jött is vízért 10 perc leforgása után. Vezetékre vettem és elindultunk ki a sűrűből. A kutya előttem ment mi meg lassan centinként kúsztunk utána. Egyszer csak a vezetéknek nem volt húzása…a kutya kibújt, de olyan szerencsétlenül, hogy a gps is leesett róla. Most mi lesz?- futott rajtam végig a gondolat. De addigra már ismét hallottam az állítást. Utána mentünk.

Hirtelen éles vonyítás…majd nagy csend….

A hideg végigfutott rajtam. Tudtam, hogy valami baj van, és reménykedtem, hogy nem komoly. A tény, hogy a gps a kezemben volt és nem a kutya nyakán tovább növelte bennem az aggodalmat. Leírhatatlan rossz érzés volt, melyet senkinek nem kívánok. Ezek másodpercek alatt futottak át a gondolataimon.

„Csak még életben legyen!” – kívántam fennhangon, majd kiabálni kezdtem. „Szöcske gyere..gyere ide hozzám” és az utoljára hallott kutyahang irányába indultam. Percekig semmit nem hallottam, csak vártam. Majd halk neszre lettem figyelmes, ami erősödött, valami jött felém. „Gyere kiskutyám” –mondtam. Valóban Szöcske volt. Mint egy háborús sérült, kúszott felém, hátsó lábait nem használva, vércsíkot húzva maga után. De jött! Kicsit megnyugodtam, hogy él. Rám nézett és láttam, hogy segítséget kér. De farok csóválással jelezte, hogy örül, újra a közelemben van.

Pánikra nem volt idő, gyorsan kellett cselekedni. Átvizsgáltam és kértem közben a kísérőmet hogy hívja a legközelebbi állatorvost. A hasfala két helyen volt felhasítva és a bal hátsó lába úgy lógott, mint egy rongybaba kitekert lába. Az aggasztó az volt, hogy folyamatosan és viszonylag erősen vérzett és nem tudtam, hogy lehet e belső vérzése is. Szerencsémre egy közeli állatorvos tudott minket fogadni. Így nem is késlekedtünk.  Kabátomba csavartam, ölbe vettem, majd amilyen gyorsan tudtunk kivergődtünk a sűrűből. Mondanom sem kell, hogy óráknak tűnt. A karomat már nem éreztem a 23 kg-os kutya súlya miatt, de nem volt idő pihenni, kezdett kókadozni Szöcske, sietni kellett. A kísérők gyors összefogásának köszönhetően hamar az állatorvosi rendelőbe értünk. Ott már jó kezekben volt.  Asszisztens hiányában, mivel mindez vasárnap történt, én álltam be segíteni a dokinak. Hamar bebódította Szöcsit. Jó volt látni, hogy nyugodtan fekszik, nincsenek fájdalmai. A lábával ő nem tudott mit kezdeni, mondta, hogy specialista kell. A hasi sérülései tűntek súlyosnak, így azzal kezdtünk gyorsan foglalkozni. Közben telefonált a klinikára, hogy másnap reggel ott kezdhessek Szöcskével. Előjegyeztek minket. Jó asszisztenshez méltó módon tartottam az ércsíptetőt, kampóztam a bőrt,fogtam  lábakat amíg az orvos elvégezte a szükséges műtétet. De legalább nem tétlenkedtem, és ez valamelyest meg is nyugtatott, hogy teszek valamit a négylábú társamért.

A műtőasztalon

Este lett, mire végeztünk mindennel, és stabil lett a kutya állapota. A hazaút nehéz volt, mert Szöcske ébredezett, és az érzéstelenítő hatása is csökkent, ismét fájdalmai lettek. De élt és a fontos ez volt.

Az éjszaka hosszú volt mindkettőnknek, egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni. Őriztem Szöcskét, nehogy lábra akarjon állni, mert az szigorúan tilos volt. Ő pedig a fájdalom miatt csak halkan nyüszített. Másnap korán indultunk a klinikára. Már vártak ránk. A kutyát biztos helyre vitték és velem közölték menjek, haza majd hívnak.

Egy 4 hónapig tartó kálvária következett, műtétek sorozatával, és nem kevés anyagi vonzattal bezárva. 12 ponton volt eltörve a lába, amit 4 műtéttel tudtak helyretenni. Kétnaponta kötözésre kellett járni, mert olyan speciális kötést és rögzítést kapott a lába, amit mindenképpen cserélni kellett.

Nem sokkal a műtét után

De megérte. Egy percig sem gondolkoztam, és nem tenném most sem hogy rászánjam azt az időt, energiát és pénzt. Szöcske a négylábú társam, akinek sokat köszönhetek.

A lábadozás alatt sem tétlenkedtünk. Sok sebzett vadat megkerestünk, ami gyanítom nagyban hozzájárult Szöcske jó kedélyállapotának fenntartásához és a gyorsabb gyógyulásához. Szöcske teljesen felépült, és az óta már rengeteg sok vadat váltottunk meg a szenvedésétől.

Szöcske sérülten is tette a dolgát

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.