Szökevények nyomában

Kovács Endre és vérebei úgy tűnik, hogy mindent képesek megkeresni. Gina, a bajor hegyi véreb a sebzett vad felkutatására hivatott. Zulu, a már most is termetes angol véreb, emberi nyomokra specializálódott. Arina, a hannoveri véreb pedig szinte bármilyen nyomot képes követni, jelenleg mentőkutyaként tevékenykedik. Időnként elő is rukkolnak  egy-egy furcsa utánkereséssel. Így mesélt a legutóbbiról Endre. 

A tegnapi keresésünk eredménye: 4 db 100kg-os mangalica. Egy közeli tanyából szóltak, hogy dél körül kiszökött négy disznó, átbújtak a kerítés alatt. A gazdák végigjárták a környező erdőket, kukoricást, homokbányát, de nem leletek a nyomaikra. Öt órára értünk ki Arival, bár még akkor is nagyon meleg volt. A kerítésen felakadt szőrcsomókról elindítottam Arit, aki egy-két kört megtéve megindult a kukoricás irányába. Ott ahol puhább volt a talaj, látszódtak is a nyomok néhol. Ezután átvezetett egy erdőbe, ami tele volt szaggal, mert csak több kör után tudtuk folytatni a keresést. A mangalicák bizonyára az avarban keresgélve össze-vissza kószáltak az erdőben, szanaszét hagyva a sok szagot. Onnan egy homokbányába vitt Ari, majd szőlők mellett elhaladtunk el.

A meleg próbára tette Arinát

Közben többször meg kellett állni a hőség miatt pihenni és inni is. A disznók is folyamatosan mozgásban voltak előttünk, de végül egy erdőben utolértük őket, ahol csendben megvártuk az erősítést. Abbaz az erdőben már valamivel korábban is jártunk, de akkor már épp nem ott voltak a szökevények. Onnan még nem volt egyszerű hazaterelni őket, ahhoz már egy puli kellett volna.

A szökevények ott vannak előttünk az erdőben

A néhány órányi szabadság után irány vissza a karámba

 

Kovács Endre

One thought on “Szökevények nyomában

  1. Visszajelzés: Szökevények nyomában … - Vadászlap

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .