Tag Archives: gímbika

Gímbika reggeli helyett

Terelővadászatra indultunk aznap utánkeresni, készülődtünk ráérősen, amikor megcsörrent a telefonom. Egy gímbikára lőtt rá egy barátom, de a bika nyom nélkül eltűnt. Mivel – majdnem – biztos volt a találatban, kért, hogy nézzünk utána a dolognak, mert nem hagyja nyugodni. Közel is volt, útba is esett, időnk is volt, elvállaltam.

A születésnapi bika

Folytatjuk a gímbika kereséseinkről szóló történeteinket. Mihók István eképpen emlékezik meg egyik őszi kereséséről:

Lassan lecseng a bőgés, de szerencsénkre még akadt munkánk: 25-30 méteres távolságban félkeresztben-szemben álló – már a vadászt és kísérőjét figyelő – bikára, 7×64-es kaliberű fegyverrel tett lövést a segítségünket kérő kolléga, aki születésnapja alkalmából kapta ajándékba a lehetőséget. A bika hátra kirúgva jelezte a találatot, majd eltűnt egy ugrással és nagy zajjal a sűrűben.

Hit és bizalom

Gímbika kereséseinkről szóló sorozatunk következő története leginkább a négylábú társainkba vetett bizalomról szól. A sebzett vad kereséséhez elengedhetetlen feltétel a megfelelő felkészültség, de legalább akkora jelentősége van az együtt töltött évek alatt kialakult, egymásban való feltétlen bizalomnak is. Akár azt is mondhatnám, hogy hit nélkül nem érvényesülhet a tudás sem.

Az első gímbikánk

Ez a nap is eljött: három órás keresés, háromszor kezdtük újra, három helyen találtunk vért, és harmadjára pillantottam meg, mire meg tudtam lőni. Rutinos, öreg harcos volt, a patakban közlekedett.

Ködben

Micsoda szerencsétlen nap ez a mai. Hetek óta nem történt semmi és most itt van ez a bika. Ma reggel sebezték, szinte oda látok az iroda ablakából. Ott ni, ott nem  is messze a hegyoldalon. Szükség lenne ránk, de főként Somára, mert nyoma veszett. A lövésre  előre bukott, de aztán felugrott és elfutott, nem tudták a nyomát követni. Most kaptam a telefonhívást pár perce, hogy menjünk, segítsünk, ha tudunk, másként elveszik a beteg vad.

Rocky első munkája

Egy januári estén telefoncsörrenés szakította meg az esti tévézést. „ Tomi, munka van!”- szólt a feleségem. A hívás az erdészetvezetőtől jött. Elmondása szerint selejt bikára történt lövés, de csak sebezve lett, mert vér volt ugyan egy kevés, csak épp a bika nem volt sehol. Kért, hogy reggel menjek ki a megjelölt területre, ahol megtalálom a rálövés helyét, neki ugyanis el kellett utaznia.

Szeptemberi körkép

Véget ért az idei szarvasbőgés. Szeptember közepétől október első hetéig szinte naponta érkezett hozzánk hívás, volt hogy naponta több is, jelezvén, hogy a fő bőgésidényben vagyunk. Összeállítottunk egy kis képgalériát az eredményeinkről. Szerencsére sokan örülhettek segítségnyújtásunkat követően

Gímbikák nyomán

Sem Szeder sem én nem vagyunk elég tapasztaltak ahhoz, hogy egyedül vállaljunk akkora felelősséget, mint egy gímbika keresése. Gyakorolni ellenben kell, méghozzá úgy, hogy a vad terítékre hozatala ne kerülhessen veszélybe tapasztalatlanság miatt.
Erre jó lehetőséget kínál egyesületünk alapvető kutyaképzési elve, a kétkutyás keresés. A tapasztalt vérebes társ támogatása felbecsülhetetlen érték nekünk. Erről már írtam egy korábbi postomban, és hiszem, hogy ez a legjobb módja, hogy a kutyust a kellő műcsapás tapasztalat megszerzése után az éles munkákba is bevezessük, méghozzá úgy, hogy igazán nehéz feladatokkal is szembe kerülünk. Ebben a szezonban eddig két gímbika keresésben sikerült így részt vennünk. Egy sikertelen és egy sikeres keresést abszolváltunk. Íme történetük.

Így is lehet

Sajnos a kezdő vérebes gyakran falakba ütközik, segítség helyett elutasítást és lenézést kap, tisztelet a szép számú kivételnek. Kis csapatunk egyik fő erőssége, hogy mi igyekszünk egymást segíteni, hiúságot, önzést és irigységet nem tartunk méltónak a vadászathoz és az utánkereséshez. Az első és legfontosabb mindig az, hogy egy élőlény szenved, és mi vagyunk hivatottak a szenvedését megrövidíteni, az elveszni látszó értéket megmenteni. Ehhez persze jó kutya és jó kutyavezető kell, de ne feledjük: még a legjobbak is az elsővel kezdték egykoron…