Véreb a családban VI – kiskutyák, a második alom

Mivel Lili már benne járt a korban, nyúztam Zsoltot, legyenek még egyszer kiskutyák, hogy nekünk is legyen egy kis Lilink, ha már az öreglány nem lesz majd. Zsolt ráállt a dologra, elkezdett intézkedni. Engedély kellett, mivel Lili már 9 éves volt, nagymamakorú, mivel azonban különlegesen jó kutya, ezért engedély megkapva. Apuka után is nézni kellett, találtak is egyet, aki nem rokon, hurrá. Már csak a tüzelést várták. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Véreb a családban V. – Lili elveszett

A véreb nem csak gazdájának hű társa, hanem a család része is. Ugyanúgy ragaszkodnak hozzá a gyerekek és a feleség is. Ha netán elveszik, az mindenki számára megrázó esemény. Szerencsére Lili baj nélkül megúszta ezt a kalandot is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Véreb a családban IV. – kiskutyák, az első alom

Régóta nyúztam Zsoltot, hogy jó lenne, ha Lilinek lenne örököse. 2008 tavaszán ő is úgy döntött, jöjjenek a kiskutyák. El is vittük fiúzni, de nem mutatott hajlandóságot, pedig ő volt pár évvel korábban az a kutya, akit a főút túlsó feléről szó szerint húzni kellett hazafelé, mert ment volna a kan kutya után. Hiábavaló próbálkozással ment el két év, Lili nem akarta a dolgot, majd 2011 tavaszán végre összejött a dolog, útban voltak a kiskutyák. Lili és a papa is híres kutyák különben. Lili 2008-ban, a papa, Nádor 2013-ban nyerte el a Kaszó kupát. Szóval igen értékes az első alom.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Véreb a családban III. – Kapcsolat a gyerekekkel

Sokan tartanak a kutyától, pláne, ha a véreb kerül szóba, valami vérengző fenevadra gondolnak. Pedig a jól szocializált kutya beilleszkedik a családba, pontosan tudja, hogy hol a helye és nem kell tőle félteni a gyerekeket. Sőt! Minden bizonnyal a legnagyobb cinkostársak és játszópajtások lesznek, és a gyerek nem fog félni, hanem megtanulja, hogy miként viselkedjen a kutyákkal szemben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Véreb a családban II. – Lili csínytevései

Ha egy kutya már egy évtizede a család tagja, akkor ott a vele kapcsolatos történeteknek se szeri, se száma. Folytatódjon hát Lili, a hannoveri véreb története. Azt már írtam, hogy megette a kedvenc szandálom, azt is, hogy folyton felmászott a fotelbe, de a kedvenc történetemről még nem esett szó.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bonnie „vadászni” tanul

Egy fiatal véreb bevezetése koránt sem egyszerű dolog. Az elméletet megtanítani aránylag „könnyű” feladat, de van amit mi emberek nem volnánk képesek egy kutyának bemutatni. Ilyen például a hajsza, amit könnyebben megtanul a fiatal véreb, ha tapasztalt, idősebb társa mellett gyakorolhatja. Néha – ha nem is túl jó minőségben – sikerül egy-egy ilyen hajszát fotókkal, videókkal megörökíteni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….