



Mielőtt belevágnék ebbe a történetbe, fontos tisztázni néhány dolgot Somáról, aki nem épp egy rendes tacskó, de pontosan ezért gondoltam, hogy érdemes megemlékezni erről az esetről. Neki már neve is azért lett szuka mivolta ellenére Soma, hogy ezzel is kilógjon kicsit a sorból. Ha mondjuk Buksinak keresztelem (itt rögtön kérek elnézést valamennyi Buksitól és gazdájától…), mint nagyon sok tacskót szokás, hát eleve esélytelen lett volna ilyen pályafutásra, ebben biztos vagyok. Szóval talán már a névválasztásnál eldőlt, hogy ki lesz belőle. Nem mellesleg ez volt a 150. eredményes utánkeresése, ami nem egy nagy szám, de azért mégis csak szép.
– Gyere Darázs, csípjük meg! – így indultunk az aszfaltúton átváltó, vérző vaddisznó nyomán. Még este sebezték a nagynak tűnő, magányos kant, s aztán véletlenül akadtak az úton átvezető nyomára, ahol vér igazolta a találatot. Persze a keresés már reggelre maradt.
Gímbika kereséseinkről szóló sorozatunk következő története leginkább a négylábú társainkba vetett bizalomról szól. A sebzett vad kereséséhez elengedhetetlen feltétel a megfelelő felkészültség, de legalább akkora jelentősége van az együtt töltött évek alatt kialakult, egymásban való feltétlen bizalomnak is. Akár azt is mondhatnám, hogy hit nélkül nem érvényesülhet a tudás sem.
Tegnap este autóval hazafelé tartottunk, amikor a városhoz közeledve, egy vadjárta helyhez értünk a főúton. Villogó rendőrautó, útszélén várakozó roncsok, autómentő. Na, mondom itt megint gázoltak, az biztos.
Nem sokkal azután, hogy hazaértem, meg is csörrent a telefonom.
Darázs tíz hetes volt, mikor elkezdtem tanítani az utánkeresésre. Ez persze nagyképűen hangzik. Ugyan mire tudnánk mi emberek megtanítani egy kutyát, amit nem tud ő magától is a vadászatról? Hiszen a kutya ragadozó. Őseit az tartotta életben, hogy zsákmányt tudtak szerezni. Szóval, ha a kiskutyánk alapvetően jó tulajdonságokkal rendelkezik, akkor csak elő kell belőle csalogatnunk ezt a “ragadozót”, ha nem is a szó általános értelmében.
Magyarországon még nem igazán bevett gyakorlat – néhány kivételtől eltekintve – hogy az elgázolt, de elmenekült vadat is ugyanúgy megkeressük, mintha vadászaton szerezte volna sebét. Az elgázolt vad ugyan úgy szenved, a húsa ugyan úgy kárba vész, fontos lenne tehát, hogy más országokhoz hasonlóan – mint pl. Svédországban – mi is nagyobb gondot fordítsunk erre. Jól képzett utánkereső kutya és vezető van hozzá elég.
Épp az aznapi hajtásra készülődtünk sebzett vadat keresni, amikor telefonhívás érkezett egy elveszett gímbikáról. Majdnem útba is esett a hely, idő is volt még elég, arra vettük hát az irányt.
Amikor elkezdtük Somával tanulni az utánkeresés cseppet sem könnyű mesterségét, majdhogynem elképzelhetetlennek látszottak az ehhez hasonló keresések. Aztán Soma szépen lassan megtanított mindenre, miközben persze ő is egyre rutinosabb lett. Elsősorban megtanított arra, hogy higgyem el, jól csinálja, amit csinál.