



A delet harangozták éppen, mikor megcsörrent a telefonom. Alföldi kollégám hívott, hogy egyik ismerőse tegnap este bakra lőtt, de nem lesz könnyű eset, mert csak most kérdezték meg tőle a telefonszámom: nyilván mostanáig keresték, jól összejárták a területet. A bak – elvileg – 160-180 méterre keresztben állt, a 30.06-osból eldördülő lövés után „lábujjhegyen”, púpos háttal – egyértelműen lágy lövést jelezve – lassan belépegetett a lucernából egy repcébe, két díszlövés kíséretében… Este sötétedésig kutya nélkül, hajnaltól pedig kifulladásig kutyával keresték. “Elvállalod? Megadhatom a számod ennek a …, ezeknek a ….., na mindegy? – kérdezte. Én már elmondtam Neki, hogy sokkal több hibát nem követhetett volna el, kérlek, Te is mondd el Neki, mivel segítheti, és mivel nehezíti meg az utánkereső munkáját!”
Vasárnapra kötelező szabadságot rendeltem el valamennyi erdőművelő – most éppen ültető brigádomnak –, és magamnak is, így ennek megfelelően pirkadat előtt már a vadászterületen voltam. A nappalra ígért 20 helyett egy laza -3 ˚C fok fogadott, úgyhogy dideregve indultam cserkelni egy körülbelül négy hektáros, az erdőtelepítések közötti búzavetés környékére.
Terelővadászatra indultunk aznap utánkeresni, készülődtünk ráérősen, amikor megcsörrent a telefonom. Egy gímbikára lőtt rá egy barátom, de a bika nyom nélkül eltűnt. Mivel – majdnem – biztos volt a találatban, kért, hogy nézzünk utána a dolognak, mert nem hagyja nyugodni. Közel is volt, útba is esett, időnk is volt, elvállaltam.
Örvendetesen sok visszajelzést kapunk a munkánkról: sok-sok dicséretet, s olykor – kár lenne tagadni – építő jellegű kritikát is. Ezúton is köszönet érte! Azonban vannak, akik szerint csak a sikeres munkákról számolunk be, csak a munkánk szépségeit emeljük ki, ezzel pedig sokakban azt a téves képzetet keltjük, hogy az utánkeresés egyszerű feladat, óriási élmény, bárki bármikor hozzákezdhet. Be kell ismernünk, hogy bizony sokakban élhet ez a kép, pedig ez az illúzió TÉVES!
A hófödte Zemplén rengetegébe hívtak egy .243-as kaliberrel lábon lőtt kos kereséséhez. A hétvégi észak felől tomboló fergeteg nemcsak hogy betakarta a nyomokat, hanem helyenként 10-15 méterre az eredeti csapától is találtunk a hóréteg tetején tovaguruló fagyott vérszemcséket.
Folytatjuk a gímbika kereséseinkről szóló történeteinket. Mihók István eképpen emlékezik meg egyik őszi kereséséről:
Lassan lecseng a bőgés, de szerencsénkre még akadt munkánk: 25-30 méteres távolságban félkeresztben-szemben álló – már a vadászt és kísérőjét figyelő – bikára, 7×64-es kaliberű fegyverrel tett lövést a segítségünket kérő kolléga, aki születésnapja alkalmából kapta ajándékba a lehetőséget. A bika hátra kirúgva jelezte a találatot, majd eltűnt egy ugrással és nagy zajjal a sűrűben.