2015.05.16. Utánkereső Nyílt Nap – Bárna

Kedves ismerősök, barátok, vadászat és utánkeresés iránt érdeklődők!

Az idei évben is nagy szeretettel várunk mindenkit a Bárna-Vad Kft vadászházánál 2015. május 16-án, szombaton reggel 8 órára. Természetesen a meghívás ugyan úgy szól az ebeknek is, mint gazdáiknak. Számukra a belépés feltétele csupán az érvényes oltási könyv és a chip megléte. A megnyitót követően kezdetét is veszi a vércsapaverseny, amelyet külön vizsgadíj ellenében lehetőség van VAV vizsgaként is teljesíteni. A délelőtt folyamán a vércsapavizsgával, -versennyel egy időben gyakorlási lehetőséget is biztosítunk, melyhez a helyszínen minden eszközt és segítséget megkapnak az érdeklődők. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az utánkereső ruha

Sokáig csak ábrándoztunk arról, hogy egyszer igazán tartós, a célnak megfelelő és egységes ruhában bújhassuk majd a sűrűt a sebzett vad nyomán, mígnem aztán az egyesületünk munkája megtérülni látszott. Nem volt hiába a számtalan vadásznapon és egyéb rendezvényen való részvétel, a bemutatók sora, a vadászokkal és kívülállókkal való jó kapcsolat ápolása, na meg az a rengeteg idő, amit az erdőben töltöttünk. Miközben a vadat, trófeát és húst mentettük, megbecsülést is szereztünk. Így aztán az elmúlt évben jó néhány támogatónk akadt. Ők segítettek hozzá, hogy megtegyük az első nagyobb lépést a ruháink beszerzése terén. Akkor megígértük, hogy erről, s a ruhák próbájáról számot adunk majd. Feketén, fehéren, hitelesen, hiszen ez nem reklám, inkább segítség azoknak, akik ilyen speciális öltözet beszerzésén gondolkodnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

2014. év eredményei

A 2014 év igencsak eseménydúsra sikerült számunkra. Vadásznapok, rendezvények, bemutatók sora van mögöttünk, de mégis a vad iránti tisztelet, vadásztársainknak való segítségnyújtás az, ami leginkább mozgat bennünket. Számtalanszor próbáltuk meg megrövidíteni a sebzett, beteg vad szenvedését, igyekeztünk menteni a menthetőt, trófeához, húshoz juttatni az elejtőt. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, nagyrészt eredményesek voltunk. Ám voltak olyan utánkereséseink is, amelyeket kudarcként kellett megélnünk, levonva a tanulságokat is egy-egy esetből. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utánkereső Nyílt Nap – Bárna

[embedplusvideo height=”420″ width=”560″ editlink=”http://bit.ly/1oII5MJ” standard=”http://www.youtube.com/v/hyKyr_oEmac?fs=1″ vars=”ytid=hyKyr_oEmac&width=560&height=420&start=&stop=&rs=w&hd=0&autoplay=0&react=1&chapters=&notes=” id=”ep7463″ /]

Utánkereső Nyílt Nap – MEGKÖZELÍTÉS

Kedves Vendégeink!

Néhány nap múlva találkozunk Bárnán. Azért, hogy senkinek se okozzon gondot megtalálni a vadászházat, mellékelünk egy kis térképet és néhány lehetséges útvonalat. Aki eltéved, hívja a vadászház vonalas telefonszámát, térerő a helyszín felé közeledve már nincsen.

A pontos cím:         3126 Bárna, Vadaskert dűlő 19/5

Vonalas telefon:    +36-32/405-219

GPS koordináták:   48.085741 – 19.950655

web:                      www.barnavad.hu

 

Lehetséges útvonalak:

Budapest felől – M3 – Hatvan – 21 Főút – Bátonyterenye – 23 Főút – Kisterenye – Rákóczibánya – Mátraszele – Bárna

Eger felől – 23 Főút – Pétervására – 23 Főút – Mátraterenye – Homokterenye – Mátraszele – Bárna

Salgótarján felől – 21 Főút – Zagyvapálfalva – Vizslás – Kazár – Mátraszele – Bárna

Bárnát elérve a Felszabadulás útról a második utcánál kell jobbra fordulni. A Tó utca egészen a Bárna-Vad Kft vadászházáig vezet.

Mindenkit szeretettel várunk 2014. május 31-én szombaton reggel 8:30-ra.

Utánkeresők Baráti Köre

FEHOVA 2014

Idén is találkozhattok velünk és négylábú társainkkal a Fehován. 2014. február 15-16-án, szombaton és vasárnap is lesz egy-egy 30 perces kutyás bemutatónk az A pavilon 104 standján, a vadász színpadon. Szombaton 16:00-17:00 óra közötti időszakban, vasárnap pedig 12:30-13:30 között.

Térkép

További információk a kiállításról: http://fehova.hu/

Próbáljuk meg!

A közelmúltban kialakult és eléggé elharapódzott vadász – állatvédő ellentét hatása bennünket is elért. „A vadász öl” nevet viselő közösségi oldal többek között kiszemelte Bódi Péter egyik terítékfotóját, amin valójában egy másik vadász által megsebzett, de az ő vérebével megkeresett vaddal szerepelt.  Ezt persze nem tudták, a vérebvezetésről sem voltak ismereteik. Igyekeztek őt pellengérre állítani, de Péter a tőle megszokott higgadtsággal, úriemberként kezelte az ellentábor támadását, és kiderült, hogy még értelmes párbeszédet is ki lehet alakítani néhányukkal. Egy kattintás ide a folytatáshoz….