Az Utolsó

Ez a nap is úgy indult, mint a többi hajtásügyelet: hajnali zúzmarás hideg, ismerős hajtók – közös sóvárgás egy kis lélekmelegítő pálinka után –, ismerős kutyák, néhány ismerős vadász. Vadászatvezetői eligazítás, majd az erdőn mindenki elfoglalja a helyét. Az első hajtás idején le kellett zárjam a területen keresztülhaladó feltáróút nyugati végét, nehogy valaki a veszélyes területre tévedjen. Tüzet raktam, s a két és fél óra alatt számoltam a lövéseket: mindössze tizenötig jutottam.

A hajtás után jöttek a hírek: a legkorábbi sebzés mindjárt a hajtás kezdetekor történt, ott két csepp vért találtak, a következőnél bő vér jelzi a találatot, a harmadiknál egy csepp vér, ami kutyától is származhat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Bicska-völgy Ura

Soma álmosan ébredt szokásos délutánban nyúló alvásából. Testét elnyújtva bal, aztán jobb hátsó lábát megfeszítve is pózolt egyet, miközben hangosan ásított. Majd következett a szokásos, hangos csattogással járó fülrázás. Erről a világért se volt hajlandó leszokni. Az előszobában végigtipegve megállapította, hogy a család aprónépe még alszik, úgyhogy biztos, ami biztos – még egyszer megrázta a füleit. Erre lassan ébredni kezdett mindenki.
Aztán, ahogy öregedett a délután, Somán valami nyugtalanság vett erőt. Odacövekelt a bejárati ajtóba, mert a Gazdinak lassan érkezni kellett. Még a gyerekek simogatása elől is kitért, nem akar már játszani se. Valami volt a levegőben. Tagjai még kissé fáradtak voltak a legutóbbi igen hosszú hajsza miatt, de akár azonnal is indult volna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy kis nosztalgia

Este van, vacsorázunk Somával. Helyesebben csak én, ő már régen el is felejtette a jól megérdemelt adagját. Most itt ül és néz. Nem ugat, nem nyüszít, csak néha sóhajt és a hunyorgó szemeivel kér. Én, a szigorú gazda, nem adok neki, nincs kunyerálás! Közben azért mégis lekanyarítok egy karika kolbászt és a szájába adom. Egye fene, most az egyszer!
Vacsorázunk, és van idő gondolkodni rajta, hogy mi is történt ma délelőtt. Nehéz is lenne nem rá gondolni. A cipóra dagadt térdeim lüktetése, az összekarmolt kézfejem, arcom sebeinek égése eszembe juttatja, hogy milyen kalandunk volt ma. Üggyel, bajjal ugyan, de megint előkerítettünk egy disznót. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Soma, a dermedtre vezető

Számomra ez a történet azért érdekes, mert Soma akkor tett először tanúbizonyságot  egy egészen új tulajdonságáról, ami azóta is sokszor hasznomra vált. De volt még egy nagy tanulsága a dolognak. A kutyában bízni kell, mert mindig neki van igaza. Ha mégse, az csak véletlen lehet, és az is a szabályt erősíti. Hányszor hallottam ezt, de mégis nagyon nehezen álltam rá. Ám ettől az alkalomtól kezdve mindig engedtem Somát a maga feje után menni, ha vér nélküli csapán haladtunk, és ez meg is hálálta magát. Így lett az lehetséges, hogy most már kilométer hosszan követünk vér nélküli csapákat, hogy aztán egy-egy vércsepp megerősítsen, vagy épp ott legyen előttünk a keresett vad.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….