Utánkereső Nyílt Nap – Bárna 2016.05.21.

Kedves Barátaink, vadászat és utánkeresés iránt érdeklődők!

Az idei év sem múlik el anélkül, hogy alkalmat ne keríthetnénk egy személyes, baráti hangulatú találkozóra, melynek ezúttal is – már-már hagyományos módon – a Bárna-Vad Kft vadászháza ad helyet 2016. május 21-én, szombaton reggel 8 órától. Köszönet érte a házigazdáknak: Zsókának és Daninak. Meghívásunk nem csak nektek, hanem négylábú társaitoknak is szól. Tőlük csak azt várjuk el, hogy belépéskor az érvényes oltási könyvükkel igazolják magukat, míg a vendégek a regisztrációs asztalnál jelentkezhetnek 07:00 órától kezdve. A megnyitót követően a hagyományos vércsapaverseny következik, mely inkább lesz egy baráti vetélkedés, mint „vérre menő” igazi verseny. Persze a szabályok itt is érvényesek, szem előtt tartják a bírák őket. Ugyanakkor gyakorlási lehetőséget is biztosítunk a többi résztvevőnek. A hozzávalókat és a segítséget bátran kérheti tőlünk mindenki. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nemzetközi versenyen jártunk

A Magyar Tacskókopó Klub tavaszi közgyűlésén merült fel az Ausztriában megrendezendő nemzetközi nehezített vércsapa versenyen való részvétel lehetősége. Az elnökünktől, Pölöskei Balázstól, megkaptuk a meghívót, melyből megtudtuk a verseny pontos menetét és szabályzatát: „mesterséges, minimum. húsz órás, vaddisznó lábbal, vérrel készített, 1200 méter hosszú csapa, törésekkel, sebágyakkal,  stb…” Egy kattintás ide a folytatáshoz….

2015.05.16. Utánkereső Nyílt Nap – Bárna

Kedves ismerősök, barátok, vadászat és utánkeresés iránt érdeklődők!

Az idei évben is nagy szeretettel várunk mindenkit a Bárna-Vad Kft vadászházánál 2015. május 16-án, szombaton reggel 8 órára. Természetesen a meghívás ugyan úgy szól az ebeknek is, mint gazdáiknak. Számukra a belépés feltétele csupán az érvényes oltási könyv és a chip megléte. A megnyitót követően kezdetét is veszi a vércsapaverseny, amelyet külön vizsgadíj ellenében lehetőség van VAV vizsgaként is teljesíteni. A délelőtt folyamán a vércsapavizsgával, -versennyel egy időben gyakorlási lehetőséget is biztosítunk, melyhez a helyszínen minden eszközt és segítséget megkapnak az érdeklődők. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utánkereső Nyílt Nap – Bárna

[embedplusvideo height=”420″ width=”560″ editlink=”http://bit.ly/1oII5MJ” standard=”http://www.youtube.com/v/hyKyr_oEmac?fs=1″ vars=”ytid=hyKyr_oEmac&width=560&height=420&start=&stop=&rs=w&hd=0&autoplay=0&react=1&chapters=&notes=” id=”ep7463″ /]

Utánkereső Nyílt Nap – Bárna – a részletek

Mondjuk néha, hogy a finomság a részletekben rejlik, és ez valóban így is van. A meghirdetett nyílt napunk programját alig lehet egy féloldalnyi hirdetésbe bele zsúfolni. Különösen nehéz úgy, hogy minden részletét megmutatva kedvet csináljon az embernek. Szerencsére a virtuális világban jóval tágasabb a tér, megpróbálunk most egy kis ízelítőt adni abból, ami várható aznap.


A helyszín

Egy kattintás ide a folytatáshoz….