Utánkereső Nyílt Nap – Bárna 2017

Kedves utánkeresés iránt érdeklődők, kedves Barátaink!

2017. április 22-én találkozzunk ismét Bárnán, a Bárna-Vad Kft vadászházánál. Régi ismerősként köszönthetjük most már egymást házigazdáinkkal: Zsókával és Danival, akik újra helyet adnak rendezvényünknek és gondoskodnak vendégeinkről. Kérjük, hogy mindenki időben érkezzen, hogy a 07:00 órától működő regisztrációs asztalnál mielőbb be tudjon jelentkezni. Ne feledje senki, hogy a négylábúak belépéséhez érvényes oltási könyv szükséges! A megnyitót ez évben is 8:00 órára tervezzük, melyet a baráti vércsapaversenyünk követ. A vércsapa VAV vizsga szabályai lesznek érvényesek, de a verseny azért nem „vérre megy” majd. Eközben gyakorlási lehetőséget is biztosítunk a többi résztvevőnek. Akinek ilyen igénye van, az kérjük jelezze előre, hogy a hozzávalókat és a segítséget biztosítani tudjuk majd. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az első

Borka komoly balesetet szenvedett, egy terepjáró elgázolta. Ennek következtében elvesztette egyik szemét. Gondolhatnánk, hogy ez kettétörte vadászkutya pályafutását, ám az élet nem állt meg. Véreb maradt ő így is, félszemmel is. Ez a fogyatékossága talán még erősíteni is fogja az egyéb érzékszervek érzékenységét. Amint lehetett Laci újra gyakorolni kezdett vele és visszatért a hétköznapi életbe, ismét együtt keresik a sebzett vadat.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….