Terelésben

Szombat délelőtt egy igen fárasztó hajszával végződő gímbika keresésen voltunk túl, amikor jött a hívás, hogy kicsit be kellene segíteni egy aznapi terelés után folyó keresésbe. Somával lóhalálában hagytuk el a helyszínt, ami azért nem ment túl gyorsan. Fél óra hegyről való ereszkedés, majd terepjárón és személy autón való egy órás utazás volt mögöttünk, mire délután a helyszínre értünk. Legalább Soma szusszant egyet.

A mázsás kant a második körben sebezték. A lövésre elfeküdt és egészen a terelés végéig mozdulatlanul ott is maradt. Amikor a vadász és a vadszedők odamentek érte, lábra kapott, sőt még nekik is fordult. Aztán két gyöngygolyólövéstől kísérve sietősen elhagyta a helyszínt.

Soma könnyedén vette fel a nyomot, és a fáradtsága is egyszeriben elszállt. A cseresben elég gyorsan követtük a nyomot. Itt-ott vércseppek és felrúgott avar kísérte a kan útját. Vagy száz méter múltán épp egy fagyalos részbe értünk, amikor két lövés dörrent valahol előttünk.

– Na, ezt meglőtték a vadszedők. Biztos rájuk ment – nyugtáztuk kísérőmmel. – Azért járjunk a végére.

A kan csapája egyre több vérrel kígyózott előttünk, egészen egy sűrűn benőtt árok széléig. Soma felkapta a fejét és jobbra kitérve szűrte a sűrű aljánál a lehúzó légáramlatot. Ő már biztosan sejtette, hogy nem árt óvatosabbnak lenni. A kan még él. Visszajött a saját nyomán a csapára, és folytatta a keresést a sűrű bokrok között. Alig mentünk néhány métert, amikor halk zörrenéssel felkelt előttünk a kan. Somát elengedtem és ő eltűnt a szemünk elől.

Sokáig csend volt. Sejtettem, hogy kiskutyám csak felméri a terepet. Ilyenkor mindig szél alatt félkörben haladva óvatosan körbejárja a vadat. Akár él, akár nem, mindig ezt teszi, ha a vad nem menekül előle.  Aztán felcsendült az ugatás és lassan vonulni kezdtek előttünk. Száz méterrel feljebb állapodtak meg a sűrűben. Kis kerülővel alulról kezdtük belopni őket. Egy félig-meddig benőtt feltáró úton gyorsan a közelükbe értünk, de aztán utunkat állta a sűrű. Pedig nem sokkal feljebb pont előttünk ugatott a kis tacskó.

Addig tanakodtunk, hogy a kan leereszkedett egy mély árokba, oda kellett bemászni hozzájuk. Megbeszéltünk, hogy a kísérő fentről figyeli őket sörétesével, én pedig kerestem egy alkalmas váltót. Persze mire csendben leértem, a kan kimászott a gödörből.

Gyorsan utánuk csúsztam én is, és amint kibukkantam az árok peremén, pont velem szemben álltak a hegyoldalon vagy harminc méterre. A kan épp indult volna a hegynek, Soma a háta mögött néhány méterre csaholta. Zörgésemre a disznó visszanézett és pedig kapkodva fölé lőttem. Meg se moccantak, szerencsém volt. A gyors ismétlés és lövés után a kan hátsó lábaira ágaskodott, majd háttal visszazuhant egy szederbokorra.

Soma azonnal tépni kezdte, többé nem árthatott már neki. Az enyémen kívül három lövés volt benne. Egy a combját, kettő a beleket érte.

A nap legnagyobb testű és agyarú kanja feküdt előttünk.

Horváth Dániel

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .