Véreb a családban V. – Lili elveszett

A véreb nem csak gazdájának hű társa, hanem a család része is. Ugyanúgy ragaszkodnak hozzá a gyerekek és a feleség is. Ha netán elveszik, az mindenki számára megrázó esemény. Szerencsére Lili baj nélkül megúszta ezt a kalandot is.

2011. december 15-én Zsolt elment Lilivel utánkeresni. Nem izgultam, gyakran teszik. Csajok a mamánál, én pedig elmentem táncra. Amikor hazaértünk negyed kilenckor, Zsolt még mindig nem volt sehol. A lányok már az ágyban, de Zsolt csak nem jött. Ekkor már elkezdtem izgulni és mire hazaért már nagyon ideges voltam. Végre belépett az ajtón.

– Lili elveszett – mondta.

– Akkor tűnés vissza, haza ne gyere nélküle! Keresd meg! – kiáltottam rá.

– Szerinted mit csináltam eddig? – szólt a válasz.

Persze, hogy addig is őt kereste!  A kabátját is a helyszínen hagyta, hátha Lili visszatérne. Akkor legalább egy ismerős szag fogadja.

Egy hosszú hajsza során – GPS nélkül – a kutya könnyen elveszhet

A hogyant nem tudom, nem értek én a vérebvezetéshez, azt kérdezzétek meg tőle, de a lényeg, hogy a kutya a vezetékkel együtt lépett meg. Valahol Nagybörzsöny környékén veszett el. Egyből akcióba léptem, a Facebook-ra is feltettem, eltűnt, keressük! Az összes környékbeli ismerősnek üzenetet küldtem, ha látják a kutyát, nem bánt, hívják oda nyugodtan és megyünk érte.
Hall az ember ugye ezt-azt, még olyat is, hogy a kóbor kutyát az erdőn lelövik, de emiatt nem izgultam, hiszen Lili „erdészeti dolgozó”. A kollégák jól ismerik, inkább a vadásztársaságok miatt aggódtam. Másnap – péntek reggel – felhívtam az összes környékbeli önkormányzatot. Elmeséltem, hogy mi történt, ha látják, vagy befogják, értesítsenek bennünket. Felhívtam az egyik ismerős vadásztársasági tagot, Schült Ferit is. Mondtam neki is, hogy Lili elveszett, ha bármi van, szóljon azonnal. Sok levelet kaptam közben már ismeretlenektől is, hogy hol tudok érdeklődni az elveszett kutya felől.
Zsolt másnap egész nap őt kereste eredménytelenül. Estére már nagyon búsultam- -Mindjárt itt a Karácsony, szegény Lili mi lehet veled? – csak ez járt a fejemben.

Az az utánkeresés sajnos nem így végződött

Mondta is Zsolt, hogy bezzeg amikor megzabálta a kész tortát, akkor legszívesebben agyoncsaptad volna… Bántam is én azt a két ellopott tortát, csak a kutya kerülne elő végre.
Késő este épp filmet néztünk, hogy ne Lilire gondoljunk, mikor csörgött a telefon, az erdészetvezető volt az. Épp akkor hívták a börtönből, hogy egy hajtókutya betévedt az udvarra. Kérdezték, hogy nem volt-e véletlenül hajtás a napokban?
Zsolt egyből pattant, kocsiba vágta magát és irány Nosztra. Mikor beért a faluba veszettül villogott rá a szembejövő terepjáró. Zsolt megállt, kiszáll, a másik kocsiból pedig Feri szállt ki. Mondta, hogy őt is hívták, már nála van Lili. Nagyon jól van, kapott finom pörköltet és sok simogatást az őröktől.

Lili végül szerencsésen – és teli hassal – ért haza, mindenki nagyon örült neki

Nagy volt az öröm, mikor hazajöttek. A ráadás, hogy Lili a vezetéket sem hagyta el, hanem húzta maga után végig Márianosztrára. Ugye milyen rendes?

Lénárt Kitti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..