Véreb a családban II. – Lili csínytevései

Ha egy kutya már egy évtizede a család tagja, akkor ott a vele kapcsolatos történeteknek se szeri, se száma. Folytatódjon hát Lili, a hannoveri véreb története. Azt már írtam, hogy megette a kedvenc szandálom, azt is, hogy folyton felmászott a fotelbe, de a kedvenc történetemről még nem esett szó.

Lili a bélpoklos

Karácsonyi ebédnél ültünk anyósomnál. Finomabbnál finomabb sült húsok sorakoztak az asztalon. A fő fogás azonban még a pulton várakozott. Én szemben ültem a pulttal, a férjem, Zsolti, háttal. Evés közben egyszer csak azt látom, hogy egy fekete orr jelenik meg a pultnál, majd a hozzá tartozó fej egy gyors mozdulattal leemeli a tálról a hatalmas töltött húst. Köpni-nyelni nem tudtam, majd megfulladtam, úgy nevettem. Zsolt időben kapcsolt, Lili akkor hús nélkül maradt.
Néhány évvel később már közel sem volt ilyen vicces, mikor elkészítettem férjem születésnapi tortáját februárban. Tortatartóstul kitettem hűtő helyett az udvari asztalra, körbebástyázva dobozokkal, nehogy eltűnjön, majd elmentem otthonról. Jövök haza a torta sehol. Gondoltam, Zsolti eltette inkább a két ajtó közé. Ott nincs, hűtőben sincs, ekkora tortát egyedül nem is tud megenni, akkor hol van? Kérdem tőle, hol a torta? Ő nem is látta. Se tál, se torta. A tányért az erdészet udvarán találtuk meg. A tortatartót, melyen egy kutyafog-nyom volt, a kennel mögött, a tortatartó alsó részét pedig a hóban egy harmadik helyen. Lili drága, szépen, óvatosan leszedte az asztal belső sarkárból a tálat. Addig ügyeskedett, míg el tudta fordítani a tetejét, majd teljesenl tisztára nyalta a tetőt, a tányért. Most viccesen hangzik, de akkor tényleg nagyon- nagyon mérges voltam.


Nem lehet rá haragudni

Lili amúgy nagyon szereti a hasát. Különösen kedveli a tortát. Tavaly húsvétkor még csak a megsült piskóta tűnt el délután, készíthetem helyette újat. Majd estére a fél sonkának kélt lába, amit valaki az asztalon hagyott. Persze ezért én voltam a hibás, nem a kutya, akit még csak megnevelni sem lehetett, mert kiskutyákat várt, de ez már egy másik történet…

Lili kirándulni megy

Mivel Zsolttal mindketten főiskolára jártunk, én nappalira, ő levelezősre, néha rá kellett bíznunk a kutyát másokra. Én elmentem Egerbe, Zsolt Sopronba, Lili meg a szüleimhez. A kutya nagyon búsult. Fejét odatette, ahol a gazdája ült, és sírt, hiányolta őt. Éjjel családunk németjuhászával, Hamival ellentétben Lili a lakásban aludt, de nappal, mivel szüleim dolgoztak, kinn volt az udvaron. A két kutya gondolt egyet, elmentek kirándulni a szomszédos óvoda kerítésén keresztül.


Lili és Hami a jóbarátok

Hami a csavargás után gondosan leült a kapuban, tudta, hamarosan, jön valaki, aki beengedi őt, de Lili világgá ment. Elindult talán hazafelé.  A Fehérhegy alján, az iskolánál állt azonban egy nyitott ajtajú terepjáró. Lili gondolhatta, hohó, itt a gazdi, gyorsan beszállok, nehogy megint itt hagyjon. Beült megszokott helyére, az anyósülés elé. Mikor a sofőr visszatért, nézett is nagyot, hogyan került egy kutya a kocsiba. Lilin volt nyakörv, rajta a neve, mely fordítva 1717-nek nézett ki, és a gazdája telefonszáma. Zsolti főiskolán tanult éppen, amikor hívta egy ismeretlen szám:

– Helló Cs. Toncsi vagyok, a kutyád beszállt a kocsimba – szólt az idegen hang.

Zsolti megkérte a megtalálót, vigye le Lilit az erdészetre, ahová aztán nagypapám ment érte délután. Mikor hazaértünk mindketten, akkor derült ki, hogy a megtaláló nem más, mint édesapám másod unokatestvére, akinek édesapja szintén vadász, a helyi vadásztársaság tagja. Szóval Lili mindeképp családban maradt volna. Az óta is gyakran emlegeti ezt az esetet a rokonság.

Lili és a kennel

Egy éves korára elkészült a hiper-szuper egyedi kennel. Úgy gondoltuk, hogy Lili majd örömmel fogja birtokba venni. Nos, rosszul gondoltuk. Nappal még csak-csak elvolt benne, felugrott a házára és onnan szemlélte a világot, de éjjel nem maradt kint. Volt olyan eset, hogy elmentünk valahová, Lilike pedig a kennelben maradt. Már a hátsó szomszéd jött át késő este, hogy vajon éhes, vagy szomjas, vagy mi a baja a kutyának, úgy sír szegényke. Még vigasztalni is próbálta a szegény, szerencsétlen árvát.


Kutya-macska barátság

Ekkor úgy gondoltam, ha társasága lenne a kutyának, akkor majd nem hisztizik, ezért szereztem egy macskát. Lili a kutya és Berci a macska együtt napoztak, összebújva aludtak, néha jókat kergetőztek, de a kennel gondot ez sem oldotta meg. Lili úgy hozzánk szokott, esze ágában sem volt, hogy nélkülünk legyen, akár egy percet is. Hasztalan áll a kennelje.

Lénárt Kitti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..