Sajnos a kezdő vérebes gyakran falakba ütközik, segítség helyett elutasítást és lenézést kap, tisztelet a szép számú kivételnek. Kis csapatunk egyik fő erőssége, hogy mi igyekszünk egymást segíteni, hiúságot, önzést és irigységet nem tartunk méltónak a vadászathoz és az utánkereséshez. Az első és legfontosabb mindig az, hogy egy élőlény szenved, és mi vagyunk hivatottak a szenvedését megrövidíteni, az elveszni látszó értéket megmenteni. Ehhez persze jó kutya és jó kutyavezető kell, de ne feledjük: még a legjobbak is az elsővel kezdték egykoron… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Borka komoly balesetet szenvedett, egy terepjáró elgázolta. Ennek következtében elvesztette egyik szemét. Gondolhatnánk, hogy ez kettétörte vadászkutya pályafutását, ám az élet nem állt meg. Véreb maradt ő így is, félszemmel is. Ez a fogyatékossága talán még erősíteni is fogja az egyéb érzékszervek érzékenységét. Amint lehetett Laci újra gyakorolni kezdett vele és visszatért a hétköznapi életbe, ismét együtt keresik a sebzett vadat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem mindennapi keresésről számolt be Bódi Péter csapattársunk. Az általuk keresett sebzett őzbak ugyanis kétszer kelt újra életre. Először a vadász és kísérője, aztán pedig Péter és Brúnó kutyájának nem kis meglepetésére. Péter így mesélte el a történetet: Egy kattintás ide a folytatáshoz….
„Hazai” területre, munkahelyemen hívtak keresni. Az egyik kertben sebzett a vendég bikát. Valószínű volt, hogy lábon lőhette, mivel bőgés közben tarvadjai között intenzíven mozogva elfordult a lövés pillanatában.
Ritkán bonyolódunk Somával éjszakai keresésbe, de ez mégis akkor kezdődött. Aki már keresett éjjel vaddisznót, akár kutyával, akár anélkül, annak nem kell ecsetelnem, hogy ez miféle veszélyekkel járhat. Különösen amikor ilyen nagy a takarás, dús a vegetáció. Amiért mégis kivételt tettünk, annak oka az, hogy ott voltunk a helyszín közelében.
Kis csapatunk három új taggal bővült. Bódi Péter és két hannoveri vérebe ezentúl a mi segítségünkre lesz és reményeink szerint sok elveszettnek hitt vadat hoznak majd terítékre. „Belépőként” fogadjátok szeretettel Péter és Brúnó egyik izgalmas utánkeresésének történetét.
Soma álmosan ébredt szokásos délutánban nyúló alvásából. Testét elnyújtva bal, aztán jobb hátsó lábát megfeszítve is pózolt egyet, miközben hangosan ásított. Majd következett a szokásos, hangos csattogással járó fülrázás. Erről a világért se volt hajlandó leszokni. Az előszobában végigtipegve megállapította, hogy a család aprónépe még alszik, úgyhogy biztos, ami biztos – még egyszer megrázta a füleit. Erre lassan ébredni kezdett mindenki.
Aztán, ahogy öregedett a délután, Somán valami nyugtalanság vett erőt. Odacövekelt a bejárati ajtóba, mert a Gazdinak lassan érkezni kellett. Még a gyerekek simogatása elől is kitért, nem akar már játszani se. Valami volt a levegőben. Tagjai még kissé fáradtak voltak a legutóbbi igen hosszú hajsza miatt, de akár azonnal is indult volna.
Aggodalommal vegyes várakozással teltek a hétvégét megelőző napok. Normális esetben április elején már jó idő szokott lenni, de még hétfőn is közel 40 centiméteres hó borította Királyháza környékét. Nem szokványos ez ilyenkor, de már nem lehetett mit tenni. – Ha mást nem, hát szánkózni, síelni biztosan lehet majd, és hóember építő versenyt is tarthatunk akár. – gondoltuk magunkban.