MINDEN KEDVES BARÁTUNKNAK, ISMERŐSÜNKNEK ÉS OLVASÓNKNAK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
Rony, Dagi és Cirka akcióban
The YouTube ID of mjx7maHBJh4#t=20 is invalid.
Hajtásban sebzett vaddisznó kant kerestünk, az állításnál Rony szügyébe még belevágott. Szépen fogták több mint 40 percen keresztül, a sérülést is csak később vettem észre Ronyn. Dagi és Cirka a két másik tanuló bajor hegyi véreb.
Szabon Gábor
Szeptemberi gímbika keresés
Szeptember, szarvasbőgés, az év legszebb időszaka. Természetesen a gímszarvas vadászatánál is adódik sebzés, elcsúszott találat, ami utánkeresést tesz szükségessé. Ahol valamit is adnak az etikára és a „Csodaszarvasunk” tiszteletére, ott nem maradhatnak kétségek, nem maradhat sebzetten, szakszerű utánkeresés nélkül elveszett vad. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
MINDEN KEDVES BARÁTUNKNAK, ISMERŐSÜNKNEK ÉS OLVASÓNKNAK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!
Veszedelem a kökényesben
Minél többet jár az ember a sebzett vad, főként a sebzett vaddisznók nyomán, annál inkább biztos lesz benne, hogy a disznó könnyen válhat veszélyessé. Elsősorban persze nem ránk, hanem a négylábú társunkra, ami nyilván valóan ugyanolyan nagy baj. Időről-időre igazolják ezt a keresésre használt kutyák sérülései és szinte biztosan számíthatunk rá, hogy előbb-utóbb velünk is meg fog történni. Próbálunk persze az ilyen helyzetekre is felkészülni, elképzeljük, hogy mit tennénk, ha ez vagy az történne, de az utánkeresésben ritkán folynak forgatókönyv szerint a dolgok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Rocky első munkája
Egy januári estén telefoncsörrenés szakította meg az esti tévézést. „ Tomi, munka van!”- szólt a feleségem. A hívás az erdészetvezetőtől jött. Elmondása szerint selejt bikára történt lövés, de csak sebezve lett, mert vér volt ugyan egy kevés, csak épp a bika nem volt sehol. Kért, hogy reggel menjek ki a megjelölt területre, ahol megtalálom a rálövés helyét, neki ugyanis el kellett utaznia. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az első szarvas, az első hajsza
Mindig nagy gondot fordítunk az utánpótlás nevelésére, ezt már biztosan észrevettétek. Sokkal egyszerűbb lenne minden utánkeresést a tapasztalt kutyákkal végezni, gyorsabban is menne, kevesebb dologra kellene figyelni, ám nem felejtjük el, hogy valamikor, valahogyan a tapasztaltabbak is elkezdték. Kinek több, kinek kevesebb segítség jutott, de ez csak egy dolog. Lehetőséghez jutni kezdőként, az a legnehezebb. Márpedig az kell ahhoz, hogy fejlődni tudjon egy kutya. Szeder és Balázs újabb mérföldkőhöz jutottak az elmúlt hétvégén. Erről olvashattok most. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Terelésben
Szombat délelőtt egy igen fárasztó hajszával végződő gímbika keresésen voltunk túl, amikor jött a hívás, hogy kicsit be kellene segíteni egy aznapi terelés után folyó keresésbe. Somával lóhalálában hagytuk el a helyszínt, ami azért nem ment túl gyorsan. Fél óra hegyről való ereszkedés, majd terepjárón és személy autón való egy órás utazás volt mögöttünk, mire délután a helyszínre értünk. Legalább Soma szusszant egyet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Péntek 13
A tegnapi nap után hazafelé Kisvárdáról jött a hívás, hogy Hajdúnánáson sebeztek egy kant, a nagy agyarból találtak egy 1,5 cm -es darabot , és vagy 500 méteren keresztül volt bőségesen vér, de a sebzett disznó beváltott a nádasba… Egy kattintás ide a folytatáshoz….