Kedves Látogatók!
Elkészült a nyílt hétvégi eseményeket összefoglaló kis videónk. A film Németh Balázs munkája, jó szórakozást kívánunk!
Kedves Látogatók!
Elkészült a nyílt hétvégi eseményeket összefoglaló kis videónk. A film Németh Balázs munkája, jó szórakozást kívánunk!
Aggodalommal vegyes várakozással teltek a hétvégét megelőző napok. Normális esetben április elején már jó idő szokott lenni, de még hétfőn is közel 40 centiméteres hó borította Királyháza környékét. Nem szokványos ez ilyenkor, de már nem lehetett mit tenni. – Ha mást nem, hát szánkózni, síelni biztosan lehet majd, és hóember építő versenyt is tarthatunk akár. – gondoltuk magunkban.
„Április közepével megkezdődik hazánkban az őzbak vadászata. A hazai és külföldi jágerek egyaránt szívesen vadásznak erre a nagyvadunkra, hiszen elejtésével kiváló trófeákhoz juthatnak, és eme vadfajunk gasztronómiai jelentősége sem lebecsülendő. Ugyanakkor, ahol vadászat van ott – sajnos – hibázás, sőt, sebzés is előfordulhat. Nos, ekkor jönnek, jöhetnek ők: az utánkeresők.” – Magyar Nemzet, 2013.04.04
Március vége felé járunk, mindjárt itt a Húsvét, de az ablakon kinézve szokatlan látvány fogad. Esik a hó, sőt meg is marad. Reméljük nem sokáig. Ugyan mire való ez már ilyenkor? Ebben az időben még a kutyát se veri ki az ember. Fáztunk épp eleget a télen a sok hajtáson várakozva, most már jó időt, tavaszt kívánunk. Amíg ez várat magára, addig behúzódik az ember – ha teheti – a jó meleg szobába, leemel a polcról egy vadászkönyvet és négylábú társával együtt helyet foglal a kanapén. Keresni való vad most úgysem nagyon akad.
Napok óta csend, semmi vadászat, semmi utánkeresés, csak a rossz idő, havazás. Ücsörgök négylábú társaimmal a kandalló előtt, nézem a tüzet, és apránként számba veszem az elmúlt év történéseit. Nézegetem a fotókat, hogy milyen szép élményekben volt részünk együtt Szöcskével. Aztán kezembe akad egy szomorú emlékeket idéző kép. Egy kép, amelyen Szöcske a műtőasztalon fekszik eszméletlenül, és az életéért küzd.
Kedves utánkeresés iránt érdeklődők. Ezzel az új menüponttal felületet igyekszünk biztosítani számotokra, hogy az utánkereséshez kötődő kérdéseiteket egy helyen, rendszerezett módon tehessétek fel. A kérdések és a válaszok is mindenki által láthatóak lesznek, valamennyiünk okulására. Ez a felület nem egy klasszikus értelemben vett fórum lesz, hiszen vannak hazánkban jól működő, népszerű vadászfórumok, fölösleges újabbat beindítani. A lehetséges témaköröket kimondottan az utánkereséshez kötődően határoztuk meg, a hozzászólások moderálva lesznek, és a helyesírási hibákat is javítani fogjuk. A témakörök elérhetőek a jobb felső sarokban a FÓRUM menüpontra kattintva.
Kérdezzetek bátran és mi legjobb tudásunk szerint válaszolunk nektek.
Utánkeresők Baráti Köre
Véget ért a 2012/2013-as vadászév, ilyenkor nekünk is kevesebb dolgunk akad már. Van idő összegezni az eseményeket, eredményeket. Készítettünk egy kis mérleget. Lássuk mi minden történt velünk az elmúlt időszakban?
Egy kis adrenalin unalmasabb napokra. Szabon Gábor és Rony sok hajszás munkát tudhat maga mögött. Ezekből válogattunk egy csokorra valót.
2013.04.05-06-07-re nyílt hétvégét szervezünk, melyre ezúton szeretnénk benneteket meghívni. Helyszín: Királyháza – Börzsöny