A másik történetet se úsztuk meg kevesebb futással. Sőt, még rá is tettünk egy lapáttal. Az este sebzett süldőt még a másnap hajnali félhomályban elkezdtük keresni. Velünk volt Endre barátom és Ari, a hannoveri vérebe is. Egyrészt hagy gyakoroljanak, másrészt erősítjük egymást, ha szükség van rá. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Horváth Dániel bejegyzései
Megalakult a Magyar Tacskókopó Klub
Egy újabb vadászkutya klub alakult meg 2014. március 8-án Aliréten, a Sefag Zrt patinás vadászházában. Ezzel hazánkban egy kevésbé ismert, mindenes vadászkutyafajta, az Alpesi Tacskókopó került hozzáértő vadászemberek gondozásába. Célul tűzték ki a fajta magyarországi megismertetése mellet azt is, hogy tenyésztik, gondozzák, vizsgáztatják és megőrzik a fajta eredetét. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Tacskó maraton I. rész
Ha mesélnem kellene olyan utánkeresésekről, amelyek valamilyen oknál fogva nyomot hagytak bennem, akkor ezek bizonyára köztük lennének. Soma tacskómmal átélt kalandjaink közül ez a kettő mintha a két véglet lenne. Szolgáljanak hát okul arra, hogy milyen kevésen múlik egy-egy keresés eredménye, hogyan szúrhatjuk el kutyánk kiváló munkáját vagy épp fejezhetjük be azt méltó módon. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Februári meglepetés
Nem csak az emberek körében fordul elő „véletlen baleset”, Borka és Miksa – a gondos felügyelet ellenére – eltűnt egy rövid pásztorórára, amit senki sem sejtett egészen addig, amíg a kezdeti tünetek nem jelentkeztek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
FEHOVA 2014
Idén is találkozhattok velünk és négylábú társainkkal a Fehován. 2014. február 15-16-án, szombaton és vasárnap is lesz egy-egy 30 perces kutyás bemutatónk az A pavilon 104 standján, a vadász színpadon. Szombaton 16:00-17:00 óra közötti időszakban, vasárnap pedig 12:30-13:30 között.
Térkép
További információk a kiállításról: http://fehova.hu/
Próbáljuk meg!
A közelmúltban kialakult és eléggé elharapódzott vadász – állatvédő ellentét hatása bennünket is elért. „A vadász öl” nevet viselő közösségi oldal többek között kiszemelte Bódi Péter egyik terítékfotóját, amin valójában egy másik vadász által megsebzett, de az ő vérebével megkeresett vaddal szerepelt. Ezt persze nem tudták, a vérebvezetésről sem voltak ismereteik. Igyekeztek őt pellengérre állítani, de Péter a tőle megszokott higgadtsággal, úriemberként kezelte az ellentábor támadását, és kiderült, hogy még értelmes párbeszédet is ki lehet alakítani néhányukkal. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Beszámoló 2013 évről
Magunk mögött tudhatjuk a 2013-as évet, sok minden történt ismét. Sok szép eredményes utánkeresés, hosszú, fárasztó, de sikertelen munkák, számtalan sérülés a kutyáink körében, rengeteg új ismeretség és barátság. Ezekből készítettem egy rövid kis összegzést. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Két keresés egy napra
Basa elment, de az emléke velünk marad. A közösen átélt rengeteg utánkeresés történetében örökké élni fog, ott űzi, hajtja a sebzett vadat. Ezek közül mesélek most el kettőt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ködben
Micsoda szerencsétlen nap ez a mai. Hetek óta nem történt semmi és most itt van ez a bika. Ma reggel sebezték, szinte oda látok az iroda ablakából. Ott ni, ott nem is messze a hegyoldalon. Szükség lenne ránk, de főként Somára, mert nyoma veszett. A lövésre előre bukott, de aztán felugrott és elfutott, nem tudták a nyomát követni. Most kaptam a telefonhívást pár perce, hogy menjünk, segítsünk, ha tudunk, másként elveszik a beteg vad. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ólomlövedék füstnélküli porral – kapszli.hu
A saját lőszer házilagos töltésének lehetősége kinyitott előttünk egy kaput. Az előírt hatósági vizsga teljesítését követően a rendőrség által kiállított engedély birtokában akár az utánkereséshez is készíthetünk lőszert. Németh Balázs érdekes és igen alapos cikkét ajánlom ezzel kapcsolatban a figyelmetekbe. Egy kattintás ide a folytatáshoz….