Erdőjárók magazin 2013 október

„Kedves Erdőjárók! Első TV-s magazinunk elkészült!
A benne szereplők közül Igaly Diána, Mészáros György, vagy éppen Hegedűs Sándor azt mondták, hogy szuper lett! Nekik köszönjük, a Ti véleményetekre pedig kíváncsiak vagyunk. A megosztásokat nagyon köszönjük, sokat segít, ha minél több emberhez eljut új műsorunk! Barangoljatok velünk!” – http://www.erdojarok.hu/

Forrás: http://www.erdojarok.hu/

Szeptemberi körkép

Véget ért az idei szarvasbőgés. Szeptember közepétől október első hetéig szinte naponta érkezett hozzánk hívás, volt hogy naponta több is, jelezvén, hogy a fő bőgésidényben vagyunk. Összeállítottunk egy kis képgalériát az eredményeinkről. Szerencsére sokan örülhettek segítségnyújtásunkat követően Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Véreb a családban VI – kiskutyák, a második alom

Mivel Lili már benne járt a korban, nyúztam Zsoltot, legyenek még egyszer kiskutyák, hogy nekünk is legyen egy kis Lilink, ha már az öreglány nem lesz majd. Zsolt ráállt a dologra, elkezdett intézkedni. Engedély kellett, mivel Lili már 9 éves volt, nagymamakorú, mivel azonban különlegesen jó kutya, ezért engedély megkapva. Apuka után is nézni kellett, találtak is egyet, aki nem rokon, hurrá. Már csak a tüzelést várták. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Filmajánló – Takács Viktor: A nagyvad találatjelzései

Egy számunkra is nagyon hasznos filmet ajánlunk minden vadász figyelmébe. Sokszor találkozunk azzal a nehézséggel, hogy a sebző nem igazán tudja elmondani, nem ismeri fel, mi volt a meglőtt vad reakciója a találatkor. Ehhez nyújt nagy segítséget Takács Viktor filmje, mely minden kedves vadásztársunknak hasznára válhat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vaddisznó utánkeresés

Időnként adódnak egészen könnyűnek, és a kutya számára veszélytelennek ígérkező sebzések. Ilyenkor igyekszünk a kezdő kutyákat lehetőséghez juttatni. Balázs és fiatal vérebe szépen vettek egy ilyen – épp számukra szabott – akadályt. 1400 méteres dermedtre vezetés volt, a vendégvadász előző este sebezte, 14 órás volt a csapa. Szedernek ekkor még kezelés alatt állt a törött farka, lehet is látni, azért lóg folyamatosan a vége. Később amputálni is kellett. Annak ellenére, hogy komoly fájdalmai lehettek, szépen dolgozott.

Németh Balázs: http://hannoverinegykezlabas.blogspot.hu/

Gímbikák nyomán

Sem Szeder sem én nem vagyunk elég tapasztaltak ahhoz, hogy egyedül vállaljunk akkora felelősséget, mint egy gímbika keresése. Gyakorolni ellenben kell, méghozzá úgy, hogy a vad terítékre hozatala ne kerülhessen veszélybe tapasztalatlanság miatt.
Erre jó lehetőséget kínál egyesületünk alapvető kutyaképzési elve, a kétkutyás keresés. A tapasztalt vérebes társ támogatása felbecsülhetetlen érték nekünk. Erről már írtam egy korábbi postomban, és hiszem, hogy ez a legjobb módja, hogy a kutyust a kellő műcsapás tapasztalat megszerzése után az éles munkákba is bevezessük, méghozzá úgy, hogy igazán nehéz feladatokkal is szembe kerülünk. Ebben a szezonban eddig két gímbika keresésben sikerült így részt vennünk. Egy sikertelen és egy sikeres keresést abszolváltunk. Íme történetük. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Így is lehet

Sajnos a kezdő vérebes gyakran falakba ütközik, segítség helyett elutasítást és lenézést kap, tisztelet a szép számú kivételnek. Kis csapatunk egyik fő erőssége, hogy mi igyekszünk egymást segíteni, hiúságot, önzést és irigységet nem tartunk méltónak a vadászathoz és az utánkereséshez. Az első és legfontosabb mindig az, hogy egy élőlény szenved, és mi vagyunk hivatottak a szenvedését megrövidíteni, az elveszni látszó értéket megmenteni. Ehhez persze jó kutya és jó kutyavezető kell, de ne feledjük: még a legjobbak is az elsővel kezdték egykoron… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az életre kelt őzbak

Nem mindennapi keresésről számolt be Bódi Péter csapattársunk. Az általuk keresett sebzett őzbak ugyanis kétszer kelt újra életre. Először a vadász és kísérője, aztán pedig Péter és Brúnó kutyájának nem kis meglepetésére. Péter így mesélte el a történetet: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vadásznap

„A Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-magyarországi Területi Szövetsége, az Országos Magyar Vadászkamara B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezete tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei VADÁSZNAPRA” – Borsodi Vadász

Helyszín:

2013. augusztus 3. (szombat) 9.30

Edelényi Művelődési Ház és környezete

 

A vadásznapon 2013.08.03-án ott lesz az Utánkeresők Baráti Köre is. Keressétek fel sátrunkat! Vadászkutya fajta- és munkabemutatókkal, egész napos tanácsadással, vadászkutyákkal, utánkereséssel kapcsolatos tájékoztatással igyekszünk az esemény színvonalát növelni.

2012_december